Frissítve:

NMHH: 2010 óta évente átlagban 250 film készült Magyarországon

NMHH: 2010 óta évente átlagban 250 film készült Magyarországon © Illusztráció: Getty Images
Budapest, 2015. március 9., hétfő (MTI) – 2010 és 2014 között évente átlagban 250 mozi- és tv-film készült Magyarországon, évi átlagban csaknem 46 milliárd forint összértékben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

hiba beküldése

A produkciók közül kiemelkedett a Die Hard 5 című akciófilm Bruce Willis főszereplésével, a Herkules című, 2013-ban forgatott kalandfilm, valamint a Marslakó (The Martian) című sci-fi Matt Damonnal a főszerepben. Mindhárom film költségvetése meghaladta a 10 milliárd forintot – derült ki az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartásából.

Az MTI azután kereste meg a hivatalt, hogy a European Audiovisual Observatory nevű szervezet azt írta jelentésében, hogy a GDP arányában egész Európában Magyarországon költenek messze a legtöbbet filmgyártásra.

Arról, hogy a filmgyártási költések mennyivel növelhették a magyar költségvetési bevételeket, az NMHH-nak nincs információja.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért ilyen népszerű a filmkészítők körében, az NMHH kifejtette: egyrészt a magyarországi filmszakmai szolgáltatások színvonala magas; rendelkezésre áll a magasan kvalifikált, nagy gyakorlattal rendelkező, nyelveket beszélő munkaerő, továbbá első osztályú stúdiók (az etyeki Korda Stúdió, a rákospalotai Origo Stúdió), első osztályú technikai berendezések (kamerák, lámpák, kameramozgatók, SFX, VFX, díszletépítés) és kiváló minőségű utómunka-stúdiók érhetők el.

Másrészt, mint írták, egyedülálló a főváros földrajzi sokoldalúsága: Budapest mint helyszín szinte minden európai várost “helyettesíteni tud”: Rómát alakította A rítus (The Rite) című, Anthony Hopkins főszereplésével készült horrorfilmben, Münchent Steven Spielberg 2005-ös filmjében, amely az 1972-es müncheni olimpián elkövetett palesztin merényletet követő eseményeket dolgozza föl.

Emellett az NMHH szerint kiemelkedően vonzó a filmiparban a magyarországi támogatási szisztéma: 2015-től 25 százalékra emelkedik a közvetett támogatás összege, amely mellett továbbra is érvényes az a szabály, miszerint a közvetlen magyarországi filmgyártási költségek 20 százaléka külföldön is elkölthető, ha az kapcsolódik a magyarországi forgatáshoz. Emellett a kedvező forintárfolyam is szerepet játszhat a filmek forgatási helyszíneiről szóló döntésekben – jegyezte meg a hivatal.

Az NMHH közölte, jelenleg is előkészület alatt áll két nagyobb produkció magyarországi forgatása: az Inferno című thrilleré Tom Hanks főszereplésével és a Tyrant című filmsorozaté.

– MTI –

Címkék: , , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Janiczak: nyilvánosságra hozok minden hangfelvételt
Budapest/Ózd - A Jobbik alelnöke azt közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, hogy nyilvánosságra hoz [...] tovább »
Mabisz: a magyarországi biztosítók megbízhatóan működnek
Budapest - A magyarországi biztosítók a nemzetközileg előírt követelményeknél szigorúbb elvárásoknak is [...] tovább »
KSH: 150 éves a hivatalos magyar statisztika
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hivatalos magyar statisztika fennállásának 150. évfordulóját [...] tovább »
Jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén
Budapest - Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. május 24.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Miért?
Nem, nincs az a vakbuzgó hit, az a gyűlölet, az a harag, mely ártatlan emberek életének kioltását indokolná. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén
Budapest - Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Burkholder jön, Szécsi sem marad
Miskolc - Amerikai bedobót igazolt az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata a 2017/18-as évadra. tovább »
Háromgólos hátrányból fordított a Rohod
Geszteréd, Rohod - A labdarúgó megyei II. osztály, Diamit-csoport, a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzést [...] tovább »
Urbán Flórián: „Irreális fizetések, felülről irányított magyar futball”
Budapest - Urbán Flórián negyvenszeres válogatott labdarúgó a Magyar Nemzetben szedte ízekre a hazai focit - [...] tovább »
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: „Már miért ne akarnánk feljutni?”
Balmazújváros - A klubelnök szerint azt a céljukat már elérték, hogy saját kezükben maradt a döntés. tovább »
Mélyről jött vissza, de nem ért a csúcsra Fucsovics Márton
Nyíregyháza - Fucsovics Márton hátrányból egyenlített, ám a döntő szettben nem tudott felülkerekedni ellenfelén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása