Frissítve:

Nincs újabb panasz a spanyolországi narancsszedő munkával kapcsolatban

Bár a héten egy újabb harmincfős csoport érkezett Spanyolországba, a narancsszedő munkára, azóta senki sem panaszkodott a kinti állapotokkal kapcsolatban. Korábban azonban több magyar is sérelmezte a főkonzulátuson, hogy nem azok a körülmények fogadták őket, mint ami az álláshirdetésben szerepelt.

Ezen a héten egy újabb 30 fős csoport érkezett a spanyolországi Valencia közelébe, ahol narancsszedési munkát kínáltak magyaroknak. Korábban már 80 ember kiutazott, közülük azonban többen is panaszkodtak a barcelonai magyar konzulátuson. Egyebek mellett amiatt, hogy az ígért folyamatos munkát kint nem tudják biztosítani, és azt is, hogy a korábban meghatározott helyett sokkal rosszabb körülmények között kaptak szállást. A kiutazóknak csaknem fele – a tervezettnél hamarabb – azóta már vissza is tért Magyarországra.

A legutóbbi csoporttól azonban eddig egyetlen panasz sem érkezett – mondta el a Független Hírügynökségnek Szabó Ferenc, főkonzul. Hozzátette: ő közben beszélt annak a cégnek a vezetőjével, aki a magyar közvetítőn keresztül toboroz munkaerőt. Állítása szerint igyekeznek minden törvényt betartani.

Szabó László elmondta azt is: bízik benne, hogy tisztázódnak a problémák. Reményei szerint, hogyha voltak is törvénytelenségek, akkor azok megszűnnek.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Cselgáncs-vb – Tóth újabb győzelemmel nyolcaddöntős
Baku - A 90 kilogrammos Tóth Krisztián második mérkőzését is megnyerte hétfőn, ezzel bejutott a [...] tovább »
U24-es öttusa Eb – Ezüstérmes a női, bronzérmes a férfi csapat
Budapest - Ezüstérmet nyert a Barta Luca, Kovács Eszter, Turbucz Anna összeállítású magyar csapat a női [...] tovább »
Magyar bronz olimpiai kvalifikációs karateversenyen
Budapest/Santiago de Chile - Hárspataki Gábor a harmadik helyen végzett a Karate1 olimpiai kvalifikációs [...] tovább »
Fogatosok megyei versengése
Baktalórántháza - Vámosi Balázs Péter rövid időn belül két elsőséget is szerzett. tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Thiemnek egy helyet ért a szentpétervári siker
Budapest - Az osztrák Dominic Thiem egy helyet lépett előre, így a hetedik a férfi teniszezők legfrissebb [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Tóth a 32 között, Gercsák és Lőrinc kiesett
Baku - A 90 kilogrammos Tóth Krisztián sikerrel vette az első akadályt, míg 70 kilóban Gercsák Szabina és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása