Frissítve:

Nincs áldozat, csak önkéntes

Bármikor úgy döntünk, hogy egy kapcsolatot meg szeretnénk szüntetni, nagyon fontos lépés, hogy előtte vonjuk le a saját tanulságainkat Bármikor úgy döntünk, hogy egy kapcsolatot meg szeretnénk szüntetni, nagyon fontos lépés, hogy előtte vonjuk le a saját tanulságainkat - © Fotó: AFP
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Soltész Ian szerint nagyon érdekes, hogy szinte mindig ugyanazokat az embereket csalja meg a párja.

hiba beküldése

A szakértő szerint, amikor valaki el szeretne válni a házastársától, vagy szakítani szeretne a párjával, természetesen mindig benne lehet a pakliban, hogy ennek önismereti, személyiségfejlődési okai is vannak. – Személyiségfejlesztőként gyakran látom, hogy sokszor valójában nem is a másikra haragszunk, hanem saját magunkra, mert hagytuk magunkat kihasználni, becsapni, vagy éppen sokáig benne maradtunk egy számunkra méltatlan és megalázó helyzetben. Ebben az esetben is elsőre úgy tűnhet, hogy a másikra haragszom, mondván, „hogy tehette ezt velem?”. Miközben ott van egy még izgalmasabb kérdés, és talán még kényelmetlenebb is: a „hogy tehettem ezt saját magammal?”. Hallgattam-e a belső megérzéseimre, amelyek sok esetben már a folyamat elején jelentkeztek és súgtak nekem? – vetette fel elöljáróban Soltész Ian önismereti és személyiségfejlesztő tréner.

Kire haragszunk?

A szakember szerint gyakran saját gyengeségeinket vetítjük a házastársunkra: – Ha ránézek a másikra, tudat alatt lehet, hogy a saját gyávaságomat látom az illetőben, vagy épp a megalkuvásaimat, és ezért vagyok olyan dühös, ha csak a közelemben van. Ezt mindig nagyon fontosnak tartom tudatosítani önmagunkban. Kitaláltam, hogy ő idegesít, mert az kevésbé fájdalmas, mint saját magammal szembenézni.

– Ismernünk kell egy nagyon fontos élettörvényt. Csak az tehet engem boldogtalanná, akinek én ezt hagyom. Aki mindig csak a másikra mutogat az életben, és nem vállalja a saját felelősségét a dolgokban, akkor ezzel a „jaj, szegény én” című drámában éppen az áldozat főszerepét játssza. De ki akarna áldozatként élni? Sokan ezt a mentális fájdalomcsillapítót szedik a hétköznapokban: „ő a hibás, a gonosz, én pedig az áldozat, akit tessék sajnálni!” A sajnálattal is lehet figyelmet koldulni, hiszen figyelem- és szeretetkoldussá az válik, aki saját magára nem figyel, és nem szereti saját magát, ezért ezt a belső szükségét a külvilágtól akarja becserkészni – hangsúlyozta.

Lépni, de merre?

A szakértő szerint bárkivel előfordulhat, hogy olykor belecsúszik az áldozat szerepébe, a kérdés itt csak az, hogy mennyi ideig tartjuk magunkat ebben az állapotban. Mert valójában nincsenek áldozatok, csak önkéntesek. Onnan ismerhető fel az áldozat, hogy folyamatosan panaszkodik. Aki nem tartja magát áldozatnak, az hisz önmagában, és azonnal a megoldásokat keresi, és a figyelmét is erre irányítja. – Bármikor úgy döntünk, hogy egy kapcsolatot meg szeretnénk szüntetni, nagyon fontos lépés, hogy előtte vonjuk le a saját tanulságainkat: mit tanított nekem az élet ezen az emberen keresztül? Hogyha ezt nem tudatosítom magamban, könnyen előfordulhat, hogy hamarosan egy ugyanolyan viszonyban vagy emberi kapcsolatban találom magam. Hasonló párkapcsolatban, vagy akár egy ugyanolyan főnök–beosztotti viszonyban, mint azelőtt. Ha viszont levonom a tanulságokat, és hangosan kimondom saját magamnak, mi volt az én felelősségem az adott dolog kialakulásában, következő alkalommal már éber leszek, és azonnal észre fogom venni az intő jeleket. Nagyon fontos, hogy amikor észreveszem az intő jeleket, akkor azonnal merjek cselekedni – tette hozzá.

Miss Rosalinda

A szakember szerint nagyon érdekes, hogy szinte mindig ugyanazokat az embereket csalja meg a párja, mindig ugyanaz a valaki találja magát pótanyuka vagy pótapuka szerepben. Vajon miért van az, hogy Miss Rosalinda minden eddigi párjának volt valami függősége, és ő mindig belecsúszott a megmentő angyalka szerepébe. Mindig önismereti kérdés az, hogy gyakoroljak egy kis önreflexiót, és gondoljam végig, hogy mit is sugárzok magamból, mert ha ismerünk bizonyos törvényszerűségeket, akkor nem olyan nehéz látnunk az emberi kapcsolatokban és a folyamatokban. Belső munka egy szakemberrel sokkal gyorsabban eljuttathat engem a saját megoldásaimhoz, önmagam megértéséhez és személyiségem gyorsabb léptékű fejlődéséhez.

Szembenézni önmagunkkal

– Azt tapasztalom, hogy az önismereti előadásokon még mindig kicsit több a nő, viszont ha a személyes fejlesztéseket nézem, jelenleg most több férfi ügyfelem van, mint nő. Ennek nagyon örülök, hogy már a férfi társaim is felfedezték, hogy mennyire idejétmúlt az az elképzelés, hogy férfiatlan dolog lenne a belső érzésekről beszélni és a személyiségünket fejleszteni. Épp ellenkezőleg: nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjek nézni a saját belső folyamataimmal, ezeket ki is mondjam, és ami esetleg nem tetszik magamban, azon merjek változtatni. Mindig is nagyra becsültem az ilyen bátor embereket. Nem véletlen, hogy az ő kisugárzásuk és szemük csillogása teljesen más, mint a többi emberé – mutatott rá végezetül Ian.

– Szakál Adrienn –


Igen. Amikor ezt a szót esküként mondjuk ki az anyakönyvvezető előtt, fogalmunk sincs a holtomiglan-holtodiglan időpontjáról. Napjainkban egy emberöltőt jelent, de amikor az eskütétel súlyos szövege évszázadokkal ezelőtt megszületett, a házasulandók még csak pár évre tervezhettek a háborúk, a halálo...

Minden kapcsolat csodássá válhat, ha a tagok ezt szeretnék, és tesznek is érte
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - „A szülőktől sem tanulják meg, és a társadalomtól sem, hiszen tabu témáról van szó.” Ha már évek óta együtt vagyunk a kedvesünkkel, természetesnek véljük, hogy a kezdeti láng már nem folyamatosan melegít. Ennek ellenére nem zavartatjuk magunkat, hiszen ha eljön a ...

Még mindig működnek azok a téveszmék, hogy az „igazi férfi” domináns, hódító, és minden nő őt akarja
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szakember szerint a férfi is vágyik több figyelemre, elismerésre, és a nő is kívánhat hódítást, újdonságot. Mindannyian tudjuk, hogy a hűtlenséggel bűnbe esünk. Sokan úgy vélik, hogy már a gondolatbeli megcsalás is vétek, amiről szintén beszélnünk kell a párunkk...

Az igazi szerelemnek nem kell és nem is lehet megálljt parancsolni
Debrecen - „Ha hisszük, ha nem, a plátói kapcsolattól az egyéjszakás kalandon át a házasságig bármi lehetséges.” Több magyarázata is lehet annak, miért akarunk olyan egyénnel kapcsolatot létesíteni, akinek párja van. Lévai Lívia párkapcsolati tanácsadó szerint a hátterében állhat a párkapcsolat...



További hírek a Életmód kategóriából
Napi horoszkóp – 2019. február 19.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
A tavaszi talajmunkákat mikor kezdhetjük el?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Aki már ásna vagy rotálna a kertben, annak csak az időjárásra kell várnia. tovább »
Bakancsban nem létezik országhatár
Nyíregyháza - A túrázás nemcsak szabadidős tevékenység, de egy életforma is. tovább »
Így udvaroltunk régen, így udvarolunk ma!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Lezárult a házasság hete – sokféle megvilágításban a párkapcsolatok. tovább »
A férfiak, az özvegyek és az elváltak is igényelhetik a házasok gyermekvállalási támogatását
Budapest - A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és nem számít az sem [...] tovább »
A térd- és csípőprotézisek zöme 25 évig kitart egy új kutatás szerint
London - Tízből nyolc térdprotézis, illetve hat csípőprotézis akár 25 évig is kitart - állapította meg a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Bondár és Gálfi búcsúzott párosban
Budapest - Bondár Anna és Gálfi Dalma búcsúzott párosban hétfőn a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nyert és középszakaszgyőztes a Ferencváros
Budapest - Az éllovas és alapszakaszgyőztes Ferencváros az élen zárja a középszakaszt a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Továbbjutott a mezőny legifjabb játékosa
Budapest - A mindössze 17 éves orosz Anasztaszja Potapova bejutott a második fordulóba hétfőn a budapesti 250 ezer [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a Hokiklubot a Vasas
Budapest - A Hokiklub 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga középszakaszában, az [...] tovább »
Elvérzett az Aramis a nyírgyulaji csapásoktól
Nyírgyulaj - Két legyet is ütöttek egy csapásra a nyírgyulaji futsalosok. Hétfőn este az élvonal [...] tovább »
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása