Frissítve:

Nielsen: csökkent az élelmiszerboltok száma

Budapest, 2013. május 28., kedd (MTI) – Magyarországon az év elején 19 249 általános élelmiszerüzlet működött, 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, nemzetközi összehasonlításban azonban még mindig elaprózott a hazai élelmiszer-kiskereskedelem: míg Magyarországon tízezer lakosra tizenkilenc üzlet jut, addig Szlovákiában tizenhét, Csehországban tizenöt, Ausztriában pedig hét – közölte a Nielsen kedden.

A piackutató cég adatai szerint a hagyományos, főleg lakóhelyek közelében működő 200 négyzetméteres és kisebb üzletek számaránya az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózatban 89 százalék az idén, nem változott a tavalyi és a tavalyelőttihez képest. Az 50 négyzetméteres és kisebb boltok száma 3 százalékkal, 10 785-re csökkent, viszont az 51-200 négyzetméter közötti egységek száma 2 százalékkal, 6 421-re nőtt tavaly óta.

A hipermarketek száma eggyel bővült, 168-ra, a szupermarketek száma a tavalyi 574-ről 518-ra csökkent, a diszkontok száma pedig 488-ról 506-ra emelkedett.

A bolthálózat alakulásában közrejátszik, hogy a “plázastop” megállította a nagy eladóterű üzletek terjeszkedését, másrészt tavaly néhány Match szupermarketet és Profi diszkontot bezártak, míg zömük fokozatosan került más láncok tulajdonába – mutatott rá a Nielsen.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Beruházásokkal együtt zöldül Debrecen
Debrecen - A lakosság és az ipari területek is profitálnak a tervezett beruházásokból. tovább »
Új leányvállalattal bővült az OTP csoport
Budapest - Az OTP csoport tagja, a Monicomp Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonjogot szerzett a [...] tovább »
Vezérigazgató csere a MÁV-START Zrt. élén
Budapest - Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fölmentette tisztségéből a MÁV-Start Zrt. [...] tovább »
DiákÉSZ: átlagosan már 10 százalékkal emelkedtek a diák órabérek az idén
Budapest - Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci [...] tovább »
ITM: magyar cégek külföldi piacszerzését is segíti a klímafinanszírozás
Budapest - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyedi támogatási lehetőséget biztosít a [...] tovább »
A lepárlóberendezések kétharmadát nem használják a magánfőzők
Budapest - A magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek csak harmada van használatban a Nemzeti Adó- [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Atlétika érmek Budapestről
Budapest - Ifjúsági és junior fedett pályás atlétikai bajnokság, Budapest. tovább »
Paralimpia 2020 – A sportlövő Dávid Krisztina megszerezte a második magyar kvótát
Budapest - A sportlövő Dávid Krisztina negyedik helyen végzett az egyesült arab emírségekbeli El-Ajnban zajló [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Bondár Anna szettelőnyről kikapott
Budapest - Bondár Anna az első fordulóban búcsúzott a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) [...] tovább »
Súlyosan megsérült a Tatabánya bosnyák kézilabdázója
Budapest - Győri Mátyás és Jakov Vrankovic után Vladimir Vranjes is megsérült a Grundfos Tatabánya KC [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Legyőzte az oroszokat és csoportelső a magyar csapat
Győr - A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-as győzelmet aratott kedden Győrben az orosz csapat felett, ezzel [...] tovább »
Mit sportoljon a gyerek?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza- Kisgyerekkori mozgásfejlesztéssel a képességek nagymértékben fejleszthetők. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása