Frissítve:

NGM: rekordszintű többlet a külkereskedelemben

Budapest, 2014. december 3., szerda (MTI) – Tovább folytatódott az ország külkereskedelmi forgalmának bővülése szeptemberben, a növekedés soha nem látott mértékű, 939 millió eurós külkereskedelmi többletet eredményezett, amely 85 millió euróval több, mint egy évvel korábban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a KSH legfrissebb külkereskedelmi statisztikájára hivatkozva szerdán.

hiba beküldése

A külkereskedelmi forgalom hosszú ideje tartó bővülése az NGM várakozásai szerint a következő hónapokban is folytatódni fog, ezt támogatja többek között a több mint egy éve erősödő ipari termelés és a szintén tartósan növekvő fogyasztás is.

A közlemény kiemeli: a kedvező adatok többek között a gazdaság növekedésének, a tartósan erősödő ipari termelésnek – így a járműgyártásnak és a kapcsolódó iparágak teljesítményének – valamint a fogyasztás bővülésének köszönhetők. A nyári szabadságolások okozta átmeneti gyárleállások után a vállalatok újraindították termelésüket, ennek köszönhetően pedig visszatért a lendület a külkereskedelem teljesítményébe is – mutat rá a tárca.

A növekedés mozgatója továbbra is a közúti járműipar, amelynek kivitele 40 százalékkal haladta meg a múlt évi szeptemberi szintet. A feldolgozott termékek exportjában 7,1 százalékos emelkedést mértek, a behozatalban pedig ennél is nagyobb, 9,8 százalékos emelkedés volt megfigyelhető a 2013. január-szeptemberi időszakhoz képest. A vizsgált időszakban a gyógyszer és gyógyszerészeti termékek kereskedelme 5 százalék körüli bővülést ért el. Az energiahordozók importja 12 százalékkal haladta meg az előző időszakban mért szintet, ami mögött a gáztározók feltöltése áll.

Az EU tagállamok felé irányuló export közel 10 százalékkal, a behozatal 14 százalékkal bővült az év első kilenc hónapjában – olvasható az NGM közleményében.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Ketten is az év vállalkozói lettek a megyéből
Budapest - Megyei díjazottak is voltak a XX. Vállalkozók Napján. tovább »
Az Avasi Gimnázium tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött az Avasi Gimnázium tanulást segítő tereinek infrastrukturális [...] tovább »
A Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola tanulást [...] tovább »
Francia zavargások – A gazdasági miniszter szerint katasztrofális a zavargások hatása a gazdaságra
Párizs - A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő [...] tovább »
PM: érdemes kihasználni az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt
Budapest - Aki idén indít nyugdíjcélú megtakarítást, az jövőre akár 280 ezer forintos összegű [...] tovább »
Alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a Díjneten
Budapest - Decembertől a közüzemi számlák befizetése mellett alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
NB II: döntetlent ért el a Balmaz a Dorog ellen
Balmazújváros - A Dorogi FC otthonába látogatott a Merkantil Bank Liga NB II. 20. fordulójában, vasárnap [...] tovább »
Futsal: pont nélkül tért haza a Debrecen Budaörsről
Debrecen - Két öngóllal járultak hozzá a hazaiak sikeréhez a cívisvárosiak. tovább »
A „farmereket” is legyőzte a DEAC
Debrecen - Fontos három pontot szerzett a Debrecen, mely ezúttal 4–0-ra diadalmaskodott. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Tovább tart a jó széria
Miskolc - A besztercebányaiak voltak a népkertiek vendégei vasárnap a jégkorong Tipsport ligás találkozón. tovább »
A Spartacus három pontos tavasza
Nyíregyháza - Értékes győzelem Putnokon, sajnos, Hornyák Marcellt kórházba kellett szállítani. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása