Frissítve:

NGM: magyar cégek kazahsztáni piacra jutását segíti a kormány

Budapest, 2015. szeptember 10., csütörtök (MTI) – A kormány továbbra is támogatja a magyar vállalatok részvételét a kazah fejlesztési és iparosítási programokban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-kazah tagozatának gazdasági fórumán.

hiba beküldése

A budapesti fórumon Varga Mihály a közlemény szerint elmondta: Magyarország versenyképes mezőgazdasági technológiákkal szélesítheti az együttműködést, de nagy lehetőségek állnak a feldolgozóipari modernizáció, a gyógyszer- és egészségipar, a gépjárműgyártás, a mérnöki-informatikai szolgáltatások, illetve a turizmus előtt is.

A kormány továbbra is támogatja a magyar vállalatok részvételét kazah állami fejlesztési és iparosítási programokban, valamint a hosszú távú közös projekteket és a vegyes vállalatok létesítését. A tárcavezető hozzátette: a gazdasági és egyéb kapcsolatok elmélyítéséhez elengedhetetlenül fontos a Budapest és Asztana közötti közvetlen légijárat elindítása.

Varga Mihály, aki a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság társelnöke is, a két ország közötti kapcsolatok fundamentumának nevezte, hogy Magyarország gazdasága az elmúlt két évben már meggyőző teljesítményt mutat. “Gazdaságunk növekedési üteme 2014-ben elérte a 3,6 százalékot, ezzel Magyarország utolérte régiós versenytársait” – fejtette ki a közlemény szerint a miniszter. Varga Mihály leszögezte: a kormányintézkedések továbbra is 3 százalék körüli, illetve annál magasabb növekedési pályát biztosítanak.

A miniszter szerint a meglévő kedvező folyamatok felgyorsításához hozzájárulhat a 2017-es asztanai expón való magyar részvétel is. A közép-ázsiai országban “A jövő energiája” mottóval rendezendő szak-világkiállítás Magyarország számára kiváló lehetőséget nyújt a magyar energetikai és technológiai fejlesztések bemutatására. Az expo remek alkalom lesz arra is, hogy a kormány segítse a magyar vállalkozásokat termékeik és szolgáltatásaik új piacra találásában – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
KSH: 4,5 százalékos volt a munkanélküliség az első negyedévben
Budapest - A január-márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 [...] tovább »
Napfény világánál
Na ugye. Jelentősen emelkedett a leggazdagabb magyarok vagyona az elmúlt évben a napi.hu összeállítása szerint. A [...] tovább »
KSH: 106 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az első negyedévben
Budapest - A 2017. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer volt, 106 ezerrel - [...] tovább »
Az állami támogatáshoz keddig üzembe kell helyezni az online pénztárgépet
Budapest - A januártól online pénztárgép használatra kötelezetteknek még öt napjuk van arra, hogy igénybe [...] tovább »
“Addig se bűnözik”
A Belügyminisztériumnak van arra vonatkozó kutatása, hogy a közfoglalkoztatásba vonás, illetve, hogy munka [...] tovább »
Fotók: Logisztikai nap fiataloknak
Debrecen - Az ellátási lánc hatékony és gördülékeny működésébe nyerhettek bepillantást, illetve az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Becsületbeli ügy vár a balmazújvárosi kézisekre
Balmazújváros - Már csak a csoda segíthet rajtuk, most visszavághatnak a gyöngyösieknek. tovább »
Szombat lett a Kapufa Napja Perecesen: Fradi-verés 70 éve
Miskolc - Egy héttel halasztani kellett a perecesi sportfesztivál fő programját, az öregfiúk-meccseket meg még [...] tovább »
Hetente kétszer, átlagosan 4,3 kilométert futnak a magyarok
Budapest - Legalább hetente kétszer, átlagosan 4,3 kilométert futnak a magyarok, háromnegyedük egyedül indul [...] tovább »
Női futsal NB I: a Böszörménynek áll a zászló
Hajdúböszörmény - A Hajdúböszörmény a Brandmission Tolna-Mözs otthonában vendégeskedik a női futsal NB I. [...] tovább »
Orosz Nagydíj – Räikkönené az első szabadedzés
Budapest/Szocsi - Kimi Räikkönen autózta a leggyorsabb időt a Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén, pénteken. tovább »
Hétvégén újra Árpád Kupa Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - A Hajdúszoboszlói Árpád S.E. április 29-30-án rendezi meg az Árpád Kupa úszóversenyét. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása