Frissítve:

NGM: közeleg a pénztárgép-megrendelések beszerzésének végső határideje

Budapest, 2013. szeptember 29., vasárnap (MTI) – A jogszabályi előírás alapján hétfőig valamennyi pénztárgépcserére kötelezett kisvállalkozónak rendelkeznie kell a pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel, illetőleg a pénztárgép forgalmazója által visszaigazolt megrendeléssel – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

hiba beküldése

Az NGM a pénztárgéppiacon észlelhető visszaélésekre tekintettel, a megrendelés leadásakor fokozott körültekintést javasol.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a feltételek teljesítésének igazolására olyan szerződést vagy visszaigazolt megrendelést fogad el, amelyben szerepel az online pénztárgép leszállítására vagy beüzemelésére vonatkozó teljesítési határidő – írták.

A közlemény szerint a NAV a szerződésben vagy a visszaigazolt megrendelésben meghatározott időpontig tekinti igazoltnak azokat a feltételeket, amelyek mellett üzemeltethető a hagyományos, elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgép.

A hatályos szabályok szerint az online pénztárgép cseréjéhez nyújtott állami támogatás érvényesítésének feltétele, hogy az online pénztárgép üzembe helyezése 2013. december 31-ig megtörténjen.

A közlemény idézi Pankucsi Zoltánt, a tárca adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárát, aki jelezte: egyre több kereskedőnél tapasztalják, hogy olyan pénztárgépet forgalmaz, amely forgalmazójával valójában nincs szerződéses kapcsolatban, tehát semmi garancia nincsen arra, hogy az általa leszállítani ígért gépeket majd ténylegesen is megkapják a megrendelők. “Azért, hogy a fogyasztók megtévesztését megakadályozzuk, felvettük a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, ahol soron kívüli eljárást kezdeményeztünk azért, hogy a piacot megtisztítsuk ezektől a visszaélésektől.”

A tárca ezért fokozott figyelemre inti a pénztárgépcserével érintett vállalkozásokat, egyúttal javasolja, hogy a megrendelést megelőzően minden érintett győződjön meg arról, hogy az értékesítő által ajánlott pénztárgép valóban rendelkezik-e engedéllyel, illetve a megrendelést felvevő kereskedő jogosult e a választott forgalmazó termékének értékesítésére.

A közlemény szerint a zökkenőmentes átállás érdekében kilenc forgalmazó, az ECR-Trade Kft., a LA Pénztárgép kft., az Alt Cash Kft., a Laurel Számítástechnikai Kft., a Micra-Metripond Kft., a Montel Informatika Kft., a PRIOR CASH Kft., a Szintézis Informatikai Kft., és a Japan Cash Company Kft. kínál pénztárgépeket.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Orbán: felértékelődik a közép-európai régió ereje
Budapest - A közép-európai régió erejének a hagyományos német-francia tengellyel szembeni [...] tovább »
Két évvel meghosszabbítják a bejelentési határidőt
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem kell aggódniuk az engedély nélkül létesített fúrt kutak tulajdonosainak, [...] tovább »
Jól teljesítettek a városi cégek
Debrecen - Amióta önkormányzati tulajdonba került, egyre többen szállnak meg a Hotel Lyciumban. tovább »
Varga: Magyarország vonzó környezetet kínál a befektetőknek
Budapest - Magyarország kiszámítható és stabil gazdaságpolitikát követ, így vonzó befektetési környezetet [...] tovább »
Igénylik a személyes tanácsadást
Debrecen - Magyar-Román Nyugdíjtanácsadó Napokat rendezett a Magyar Államkincstár pénteken. tovább »
Környezetvédelmi tévút lehet a plug-in hibrid autók állami támogatása egy felmérés szerint
Budapest - Nem feltétlenül váltották be a hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sakkvilágbajnoki döntő – Hatodszorra sem bírtak egymással a felek
London - Az első öthöz hasonlóan, a pénteki hatodik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban győzött a Dunaújváros
Debrecen - A Dunaújváros hosszabbításban győzött 4-3-ra a Debrecen vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Kétjátszmás hátrányból fordított a DEAC
Budapest - A DEAC kétjátszmás hátrányból fordítva nyert a Dunaújváros vendégeként a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Női asztalitenisz BL – Ismét kikapott a címvédőtől a Budaörs
Budaörs - Akárcsak az idegenbeli mérkőzésen, hazai környezetben is kikapott a címvédő horvát Dr. Casl [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Székesfehérváron győzött a Ferencváros
Budapest - Sorozatban a 19. győzelmét aratta a Ferencváros a jégkorong Erste Ligában: a fővárosi együttes [...] tovább »
Hétgólos vereséget szenvedett a DVSE a Magyar Kupában
Debrecen - Nem sok esélyt hagyott a Pannergy-MVLC-Miskolc a DVSE-nek a Benu Magyar Kupa negyeddöntőjének első [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása