Frissítve:

NGM: az államháztartás áprilisban 35,0 milliárd forint hiánnyal zárt

Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) – Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 35,0 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 60,0 százaléka – közölte előzetes adatait kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

hiba beküldése

Az államháztartás törvényi előirányzata 881,3 milliárd forint pénzforgalmi hiányt tartalmaz 2013-ra.

Az NGM közleménye szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 79,4 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 35,9 milliárd forintos többlettel, míg az elkülönített állami pénzalapok 8,5 milliárdos szufficittel zártak áprilisban.

A múlt év első négy hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 228,2 milliárd forint volt, ami az akkori éves előirányzat 37,6 százalékával volt egyenlő. A tárca közleményében ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a két időszak összehasonlításánál figyelembe kell venni, hogy egyes adónemek esetében változások voltak.

A január-áprilisi időszakban a központi költségvetés bevételei 2939,4 milliárd forintot tettek ki, így 58 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A magasabb adóbevételt elsősorban egyes meglévő adónemek magasabb bevételei, újonnan bevezetett adónemek és központi költségvetési szervek magasabb bevételei segítették.

Az év első négy hónapjában a központi költségvetés kiadása 3607,5 milliárd forint volt, ami 455 milliárd forinttal több, mint az előző év hasonló időszakában. A nagyobb kiadási összeget az okozta, hogy az állam több szektorban is feladatokat vett át az önkormányzatoktól, amelynek költségei így a központi alrendszer kiadásai között szerepelnek. Ezenkívül az egyedi és normatív támogatások is nagyobbak voltak, mint az elmúlt év azonos időszakában, ez a közlekedési cégeknek juttatott támogatások eltérő ütemű kifizetéseinek tulajdonítható – közölte az NGM.

Az év első négy hónapjában a nettó kamatkiadás 417,9 milliárd forint volt, ami 22,1 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint a társadalombiztosítási alapok 2013. április végi, négyhavi 98,5 milliárd forintos szufficitje a nyugdíjbiztosítási alap 56,8 milliárd forintos, valamint az egészségbiztosítási alap 41,7 milliárd forintos többletéből tevődik össze. Egy évvel korábban az alapok együttesen 11,6 milliárd forintos hiányt mutattak a január elejétől április végéig terjedő időszak végén.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Közgazdász: a pénzügyi és a biztosítási szektorban nőttek legkevésbé a bérek
Budapest - A legkevésbé a pénzügyi és a biztosítási szektorban nőttek a keresetek - mondta Regős Gábor, a [...] tovább »
A Nébih élménypedagógiai programjaival bővült a Minipolisz gyermekváros
Budapest - Élménypedagógiai programokat kínáló és hasznos ismereteket közvetítő tereket adott át a Nemzeti [...] tovább »
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: leginkább a családi és a hobbipincészetekben fordul elő mustgázmérgezés
Budapest - Többnyire a családi és a hobbipincészetekben okoz baleseteket a mustgáz - mondta Brazsil Dávid, a [...] tovább »
Változó a termésátlag megyénkben
Miskolc - A kukorica aratásával még van, ahol kivárnak, hogy száradjon. tovább »
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója októbertől
Budapest - Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált [...] tovább »
Matolcsy: kilenc szellemi műhely működik majd a “bölcs várban”
Budapest - Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Okosat nem tudok, hülyeséget meg nem akarok mondani”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 7. fordulójának szombati nyitány [...] tovább »
Torna vk – Boncsér Krisztián negyedik lett talajon Szombathelyen
Szombathely - Boncsér Krisztián a negyedik helyen végzett a talaj szombati döntőjében a tornászok Szombathelyen [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Szöllősi-Zácsik Szandra kihagyja a szezont
Budapest - Szöllősi-Zácsik Szandra ismét gyermeket vár, ezért a mostani szezonban nem lép pályára a [...] tovább »
Itthon nyertek tornát a nyíregyházi röplabdázók
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata a Kaposvárt is legyőzte, ezzel első lett saját [...] tovább »
Burza húzta a leggyorsabban a Nagyhalászi Speedway Ringen
Nagyhalász - Két lengyel is döntőzött, Magosi a negyedik helyen zárta a finálét. tovább »
Asztalitenisz Eb – Póta Georgina bronzérmes párosban
Budapest, Alicante - Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm bronzérmet szerzett az alicantei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása