Frissítve:

NFM: véglegesítés előtt a taxisrendelet

Budapest, 2015. március 23., hétfő (MTI) – A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a taxis tevékenységet szabályozó kormányrendelet tervezetét a szakmai érdekképviseletek vezetőivel egyeztette hétfőn Budapesten – közölte a tárca az MTI-vel.

hiba beküldése

Az egyeztetésen elhangzott: bár a korszerű informatikai megoldások használata minden területen üdvözlendő, az infokommunikációs eszközökre telepített alkalmazásokra építő utazásszervezés hazai alkalmazása a jelenlegi jogszabályi környezetben sem legális, ha az így megszervezett szállítást az előírt feltételeket és fogyasztóvédelmi elvárásokat sem teljesítve, engedéllyel nem rendelkező személyek végzik.

A közlemény szerint Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár az egyeztetésen részt vevőket tájékoztatta arról, hogy a tervezetet véleményezésre eljuttatták a témában érintett nagyvárosok polgármestereihez is.

Az NFM közleménye idézi Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki hangsúlyozta: a rendelettervezet a tárca tiszta és azonos versenyfeltételek melletti egyértelmű kiállását tükrözi.

Az NFM emlékeztet: a hatályos kormányrendeleti szabályozás 1989-ben született, azóta sokszor módosult. A több mint negyedszázados alapokon nyugvó előírásokat időszerű új, egységes szerkezetű, naprakész tartalmú jogszabállyal felváltani.

Az előterjesztésről 2014 novemberében konszenzus született, az érdekképviseletek kisebb kiegészítéssel támogatták a szabályozásra irányuló kormányzati törekvést – írták.

A tervezetet a beérkező önkormányzati vélemények alapján rövidesen véglegesítik, a minisztérium ezt követően azonnal kezdeményezi annak beterjesztését a legkorábbi kormányülésre.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása