Frissítve:

NFM: hamarosan a parlament előtt a II. Nemzeti éghajlatváltozási stratégia

Budapest, 2015. május 27., szerda (MTI) – Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a II. Nemzeti éghajlatváltozási stratégia, amelynek tervezetét a kormány a május 20-i ülésén fogadta el – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

hiba beküldése

A közlemény kiemeli, hogy az éghajlatváltozás káros hatásaival szembeni fellépés közös, nemzeti érdek, amelynek kulcsa az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló egységes szempontrendszer kialakítása, beépítése az ágazati és területi tervezési, döntési és végrehajtási mechanizmusokba.

E célokat hivatott szolgálni a stratégia, amely az élhetőség tartós biztosítására koncentrál Magyarországon, ezen belül a természeti értékek és kulturális kincsek megőrzésére, a lételemeknek tekinthető természeti erőforrások (a termőföld, az ivóvíz, a biológiai sokféleség) és az emberi egészség kiemelt védelmére. A célok között szerepel a fenntartható fejlődés biztosítása, amelynek alapja az erőforrások takarékos, hatékony kihasználása és az ehhez elengedhetetlenül fontos életmódváltás, szemléletformálás.

A stratégia részét képezi a nemzeti alkalmazkodási stratégia, amely kijelöli a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás ágazati cselekvési feladatait, továbbá a hazai dekarbonizációs útiterv, amely 2050-ig meghatározza az üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentés lehetséges irányait.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár a közleményben kiemelte, hogy Magyarország klímaváltozással szembeni sérülékenysége európai viszonylatban is jelentősnek tekinthető, ezért rendkívül fontos az éghajlatváltozás hatásaihoz időben és tervezetten alkalmazkodni.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben alaposan meg kell vizsgálni az édesvíztározók létesítésének kérdését, az életminőség javítása szempontjából elengedhetetlen erdősítési feladatokat, az építésügyi előírások felülvizsgálata révén az élhető városi zöldterületek kialakítását, és a nagy állóvizek, így a Balaton vízháztartásának kérdéseit.

A közlemény szerint a kapcsolódó intézkedéseket a stratégia cselekvési terve részletezi majd.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása