Frissítve:

Nevelési célzattal örökbefogadottnak hazudta saját gyerekét egy anya Kínában

Sanghaj, 2013. szeptember 18., szerda (MTI) – Több mint tíz éven át hazudta lányának egy anya Kínában, hogy örökbefogadott gyerek, mert így akarta önállóságra nevelni – ismertette a kínai sajtó.

hiba beküldése

Az eset 13 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Az északkelet-kínai Liaoning tartomány Senjang városában, egy jómódban élő, Seng nevű asszony azt vette észre, hogy negyedik osztályos kislánya, a 11 éves Cseng-cseng egyre szeszélyesebben és arrogánsabban viselkedik. A gyermeke személyiségfejlődéséért aggódó édesanya drasztikus nevelési eszközhöz folyamadott. Seng egy beszélgetés alkalmával azt mondta Cseng-csengnek: ő valójában csak örökbefogadott gyermek, igazi anyja hosszú ideje halott. Seng azt is hozzátette, nevelőanyjaként oktatásának fedezését az egyetem végéig vállalta, azt követően ugyanakkor nem tud tovább segíteni.

A kezdeti kételkedést követően Cseng-cseng elhitte az állításokat, s azok tudatában a korábbinál jóval keményebben kezdett tanulni. Anyja szerint alázatos, érzékeny és szófogadó lett. A lány – hogy önállóságot tanuljon – bentlakásos középiskolát választott magának, ezt követően több ösztöndíjat is elnyerve került be az egyetemre. Ott is jól tanult, diplomájának kézhezvétele után egy sanghaji vállalatnál helyezkedett el, az átlagos fizetés másfélszereséért. Anyja ezek után közölte vele a születését illető igazságot.

A helyi lapnak nyilatkozva Seng úgy fogalmazott: semmit nem bán meg, nagyon büszke lányára, aki a “füllentés” nélkül nem lett volna olyan erős és önálló.

Az internetet és újságokat bejárt eset nemcsak a közvéleményt, de a kínai sajtóban idézett szakértőket is megosztotta. Míg sokan újabb hatékony és bizonyítottan bevált nevelési eszközként említik Seng módszerét, mások arra figyelmeztetnek: lehet, hogy Cseng-cseng sikeres karriert futott be, érzelmileg és pszichológiailag ugyanakkor egészen biztosan sérülést okozott neki anyja hazugsága.

– MTI, Szerencsi Ágnes –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Velencei biennále – A Csodák Palotája mutatkozik be a gyermekkarneválon
Budapest - Idén a tudomány és a technológia áll a velencei biennále nemzetközi gyermekkarneváljának [...] tovább »
EP-választás – Tisztességes kampányra tettek ígéretet a legnagyobb európai pártcsaládok vezetői
Brüsszel - Tisztességes kampányra tett ígéretet több európai pártcsalád úgynevezett csúcsjelöltje és [...] tovább »
EP-választás – Stabil európai néppárti előnyt jeleznek a közvélemény-kutatások
Brüsszel - Az Európai Néppárt (EPP) stabil előnyre tehet szert a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon [...] tovább »
A 10 legőrültebb autós szabály a nagyvilágból
Néhány országban mintha elgurult volna a szabályalkotók gyógyszere, amikor a helyi KRESZT-t írták. A Cartárs [...] tovább »
„Isten azt mondta nekem, hogy te legyél a feleségem!” – mondta a saját fiának, majd megerőszakolta – A srác később megetette őt a prérifarkasokkal
Colorado - Egy fiatal férfi megölte és feldarabolta a saját apját... Így első hallásra nagyon könnyű [...] tovább »
Spanyol hadihajó okozott újabb incidenst a gibraltári partoknál
Madrid - Spanyol hadihajó okozott újabb incidenst a gibraltári partoknál. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Arn Gréta főtáblás
Budapest - Arn Gréta második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben a 250 ezer dollár (70 millió forint) [...] tovább »
Nyert a DVTK asztalitenisz csapata
Miskolc - A férfi asztalitenisz NB I Keleti csoport, 12. fordulójában a Diósgyőri VTK és a Debreceni AK-DEAC I. [...] tovább »
Nem becsülik le az Ajkát a lokisták
Debrecen - A DVSC az Ajkával mérkőzik meg a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé jutásért. tovább »
ÓAM-Ózdi KC: „Mindenki hozzátette a magáét ehhez a sikerhez”
Ózd - A férfi kézilabda NB I/B, Keleti csoport, 12. fordulójában az ÓAM-Ózdi KC Ózdon fogadta a [...] tovább »
Miskolci Vénusz: „Tényleg úgy mentek bele ebbe a csatába”
Miskolc - A női futsal NB I, 12. fordulójában Miskolcon játszott a Miskolci Vénusz a WSH Tolna-Mözs csapat ellen. tovább »
Újra dobogón az ózdi tűzoltó
Ózd - Újabb kiváló, extrém sportteljesítmény fűződik Fábián Norbert nevéhez. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása