Frissítve:

Nepáli földrengés – Szeizmológus: még hónapokig várhatók utórengések

Budapest, 2015. május 12., kedd (MTI) – Még hónapokig várhatók Nepál térségében utórengések, de ezek magnitúdója és gyakorisága az idő előrehaladtával csökkeni fog – mondta el Varga Péter szeizmológus az M1 aktuális csatorna déli híradójában.

hiba beküldése

A szeizmológus közlése szerint a magyarországi mérőállomások is egyértelműen regisztrálták nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,4 erősségű keddi nepáli utórengést. Hozzátette: ilyen nagy erősségű utórengések elő szoktak fordulni, de viszonylag ritkán.

Az M1 aktuális csatornának sikerült elérnie egy Nepálban élő magyar orvost is, aki a rengés epicentrumától mintegy 200 kilométerre lakik. Paudel Klára azt mondta: nagyjából fél percen keresztül tartott a rengés, a polcokról leesett néhány dolog. Az emberek kirohantak az utcára. Megjegyezte, hogy az emberek lassan kezdenek hozzászokni a helyzethez, ugyanakkor állandó a félelem. Mint mondta: ez az erős utórengés igazolja, hogy “méltán félünk”.

Az M1 aktuális csatorna a térségben élő több magyarral is próbálja felvenni a kapcsolatot, de a telefonvonalak és az internet is akadozik – hangzott el a déli híradóban.

Április 25-én 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a himalájai országot, amely az eurázsiai és a dél-ázsiai tektonikus lemezek találkozásánál fekszik. A természeti csapás a legfrissebb adatok szerint legalább 8 ezer halálos áldozatot szedett és több mint 17 ezer 800-an sérültek meg.

Kedden újra nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint dél körül Nepál keleti részét – közölte az amerikai földtani intézet (USGS). Beszámolók szerint a földmozgás miatt legalább négyen életüket vesztették. A földmozgás epicentruma a nepáli fővárostól, Katmandutól 83 kilométerre keletre, a Mount Everest alaptábora közelében, a kínai határtól és a hegyvidéki Namcse Bazar nevű településtől nem messze 18,5 kilométeres mélységben volt. Beszámolók szerint az erős szeizmikus aktivitást az indiai fővárosban, Újdelhiben és a bangladesi fővárosban, Dakkában is érezni lehetett.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Angliában a miskolci szimfonikusok
Miskolc, Nottingham - Ez volt a második turnéja ebben az évadban a miskolci zenekarnak. tovább »
Leszavazták
Az Egyesült Államokban, a demokrácia őshazájában soha nem volt és nem is lesz személyi kultusz – mondta [...] tovább »
Lövések dördültek a Capitolium mellett, őrizetbe vétel
Washington - Őrizetbe vettek egy nőt a Capitolium épülete mellett Washingtonban, miután autójával nekihajtott a [...] tovább »
A petefészekrák kockázatát növelő új génvariációkat azonosítottak a kutatók
Cambridge - A petefészekrák kialakulásának kockázatát növelő 12 új génvariációt azonosítottak a kutatók, [...] tovább »
Emberölés címén indítottak eljárást egy kátyú ellen Kárpátalján
Az ukrajnai közúti közlekedés történelme során első ízben tettek felelőssé egy méretes kátyút egy halálos [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. március 29.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Szenzációsan küzdött a csapat”
Budapest, Miskolc - „Láttam azokat a dolgokat a pályán, amiket edzéseken gyakoroltunk, és optimista vagyok a [...] tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – Otthon szerzett előnyt a Ferencváros
Budapest - A címvédő Ferencváros hátrányról fordítva szerzett egygólos előnyt a Diósgyőri VTK ellen a [...] tovább »
DVSC-TVP: Jezsikava egyedül nem nyerhet
Debrecen - Sajnálhatják a lokisták a második félidő elején mutatott játékot, mert akkor ment el a meccs. tovább »
Női kézilabda NB I – Hazai pályán nyert a Győr és az FTC
Budapest - A címvédő és listavezető Győr, valamint a Ferencváros is hazai pályán győzött a női kézilabda NB [...] tovább »
U23-as birkózó Eb – Megvan az első magyar érem Szombathelyen
Szombathely - A birkózók szombathelyi U23-as Európa-bajnokságán szerdán megszületett az első magyar érem: Tóth [...] tovább »
Kézilabda SEHA Liga – Mikler Roland volt az alapszakasz egyik legjobb kapusa
Budapest - A címvédő Telekom Veszprém kézilabdázója, Mikler Roland volt a SEHA Liga alapszakaszának egyik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása