Frissítve:

Nemzetstratégiai jelentőségű a WELT 2000 Kft. állami megvásárlása

Budapest, 2014. november 14., péntek (MTI) – A kormány a WELT 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. többségi üzletrészének a Miniszterelnökség által – a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megbízása és meghatalmazása alapján – történő megvásárlását közérdekből, nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti – az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A nemzetstratégiai jelentőséget azzal indokolja a rendelet, hogy az állam fejlesztéspolitikai céljainak megvalósítása kizárólag ezen feladatok ellátásához nélkülözhetetlen informatikai rendszerek folyamatos és zavartalan működőképességének biztosításával érhető el.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkáraként márciusban azt közölte, hogy március elsejétől már az állam a WELT 2000 Kft. tulajdonosa.

A vételár kevesebb mint az egy évre vonatkozó fejlesztési költség, amit eddig az állam fizetett. Évente több mint egymilliárd forintot fordított az állam az informatikai rendszer folyamatos fejlesztéseire – közölte.

Csepreghy Nándor akkor emlékeztetett: a kormány 2013 második felében azt a döntést hozta, hogy az európai uniós és a hazai fejlesztési pénzek kiosztásában minden olyan tevékenységet, ami a 2007 óta felépült fejlesztési rendszerben kiszervezésben működött – akár a pályázatok kiértékeléséről, akár az informatikai rendszer működtetéséről van szó – a közszférán belül fogja tartani.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kedden folytatódik a demonstráció
Nyíregyháza - Ha nem közelednek az álláspontok, újabb tüntetés lesz. tovább »
Hitelminősítés – Megerősítette pozitív kilátással a magyar államadós-besorolásokat a Standard & Poor’s
London - Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló [...] tovább »
Hitelminősítés – MNB: a Fitch augusztusban, az S&P jövő év elején minősítheti fel Magyarországot
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank értékelése alapján Magyarország már megérett a felminősítésre, és bár a [...] tovább »
Farmer Expo – Agrárminiszter: a nyúlhúsnál nincs egészségesebb hús
Debrecen - Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús - jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a [...] tovább »
Farmer Expo – Agrárminiszter: az aszály a fő veszélyforrás
Debrecen - Az agrárminiszter szerint "az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára". tovább »
Mintegy 5 millió tonna őszi búza termett idén hazánkban
Debrecen - Immár 27. alkalommal sereglettek össze az agrárium fontos szereplői. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Bringakaraván a fények éjjelén
Debrecen - Az I. Light Ride virágkarneváli éjszakai kerékpáros menet résztvevői vonultak fel pénteken a [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Bátrabb és támadóbb foci kell az eredményes játékhoz
Kisvárda - Dajka László pontosan szeretne debütálni a kisvárdai kispadon a felcsúti meccsen. tovább »
Cincinnati tenisztorna – Babosék párosa a negyeddöntőben búcsúzott
Cincinnati - Babos Tímea és Kristina Mladenovic párosa a negyeddöntőben búcsúzott a Cincinnatiben zajló [...] tovább »
Cincinnati tenisztorna – Babosék párosa negyeddöntős
Budapest - Babos Tímea és Kristina Mladenovic párosa bejutott a negyeddöntőbe a Cincinnatiben zajló [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának eredménye és további programja. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása