Frissítve:

Nemzetközi zongoraakadémia Pomázon

Pomáz, 2013. július 14., vasárnap (MTI) – Ötödik alkalommal rendezik meg július 22. és augusztus 1. között Pomázon a nemzetközi zongoraakadémiát, amelyre a világ minden tájáról érkeznek a fiatal tehetségek – mondta el az MTI-nek György Ádám zongoraművész, a kastélyakadémia megvalósítója és tanára.

hiba beküldése

A 31 éves zongoraművész a György Ádám Kastélyakadémia létrehozását indokolva saját példáját említette: „nagyon sok segítséget kaptam pályakezdésemkor, és mikor turnézni kezdtem a világban, illetve kurzusokat tartottam, számos olyan tehetséges fiatallal találkoztam, aki szintén kérte a segítséget”. Ezért határozott úgy a barátaival összefogva, hogy támogatják azokat a fiatalokat, akik szakmailag és emberileg is érettek a feladatra.

A kastélyakadémia ötlete 2007-ben született meg és két évre rá kidolgozott programmal már el is indult – vázolta a hátteret György Ádám, megjegyezve, hogy az inspirációt egy fiattal indonéziai lány adta, aki ma már a londoni Royal School of Music hallgatója.

A fiatalok segítése a György Ádám Alapítványon keresztül történik, az adományozók között a zongoraművész és számos barátja is megtalálható, az ösztöndíjakról a kuratórium dönt, ugyanakkor vannak olyan résztvevők is, akik maguk finanszírozzák a részvételt. A legfiatalabb növendékek 10-11 évesek, de akadt már 32 éves hallgató is.

Az ötödik évre már olyan jelentős egyetemekről érkeznek a legkiválóbb növendékek a tíznapos kurzusra, mint a Szingapúri Nemzeti Egyetem, a New York-i Juilliard zeneiskola, a Cleveland Institute of Music vagy a kansasi és a tokiói egyetem.

Ebben az évben 17 aktív növendék tanulhat majd Pomázon, akikkel egyenként foglalkoznak, mellettük azonban 33 „passzív”, azaz olyan hallgató – köztük például egy 70 éves komolyzene-rajongó Japánból -, akik szívesen tanulnak a magyar kultúráról és zeneoktatásról.

A tehetséges magyar növendékeket egy magyar cég, az R&R Software támogatja, amellyel második éve működnek együtt, s amellyel többéves megállapodás született.

Pomázra azért esett a választás, mert György Ádám ott született és ott nőtt fel. „Félig ugyan New Yorkban élek, de Pomázra én hazajárok” – mondta. A rendezvény egyúttal óriási lehetőség a pomáziak számára is, hiszen kapcsolódni tudnak a világhoz, de ők is aktívan bekapcsolódnak, például számos kisebb támogatással – mutatott rá.
A mesterkurzusokat Réti Balázs egyetemi tanár és Nádor György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, valamint György Ádám és Steven Spooner tartja.

A barokk Teleki-Wattay kastélyban július 22-én ünnepi hangversennyel nyit az akadémia, ezen a Danubia Szimfonikus Zenekar előadásában, Hámori Máté vezényletével felcsendül majd a Hunyadi-nyitány, valamint Liszt Esz-dúr zongoraversenye György Ádám tolmácsolásában, a július 31-i a zárókoncerten pedig a növendékek mutatkoznak be változatos műsorral, valamint fellép az alapító-művész is.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Nem tudni, mi mindent művelhettek még a Balmazújvárosnál megtalált kiskutyával
Balmazújváros - Másfél kilós kolonccal a nyakában találtak egy alig háromkilós kistestű kutyát a [...] tovább »
A lakosság negyede fizetne mobilról is
Budapest - A 30-40 év közöttiek élnének leginkább a lehetőséggel. tovább »
NGM: enyhén csökkent a munkabalesetek száma, de nőtt a halálos kimenetelűeké az első fél évben
Budapest - Enyhén csökkent a munkabalesetek száma idén az első fél évben, három napnál hosszabb időre 9969-en [...] tovább »
Óvatosságra inti a Nébih az interneten tűzifát vásárlókat
Budapest - Internetes vásárlás helyett biztonságosabb a helyi erdőgazdálkodóktól tűzifát vásárolni, mivel az [...] tovább »
Rendőrség: megszüntették az nyomozást az “etikus hekker” ügyében
Budapest - A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást megszüntette az "etikus hekker" ügyében, [...] tovább »
Erdőtüzek oltására készül fel a katasztrófavédelem
Budapest - Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállítók beszerzését tervezi a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bevágtatott a vb-döntőbe
Varsó, Nyíregyháza - A lengyelországi futamgyőzelemmel jutott ki az egyesült arab emírségekbeli Abu-Zabiba. tovább »
Kültéri fitneszpark készült Keresztesen
Mezőkeresztes - Átadták Mezőkeresztes új kültéri fitnesz­parkját a keresztespüspöki játszótér melletti [...] tovább »
3×3 World Tour Masters: sok múlik azon, hogy milyen csoportba kerül a magyar csapat
Debrecen - Nem tudtak együtt készülni, ettől még nem esélytelenként szállnak harcba. tovább »
Karnevál Kupa: három nap, kétezer gyerek és majd’ négyszáz meccs Debrecenben
Debrecen - A magyar gárdák mellett érkeztek még például Ukrajnából, Romániából és Szlovákiából is együttesek. tovább »
Európa Liga – Kedvező helyzetből várja a visszavágót a Videoton
Felcsút - Az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a Videoton FC kedvező helyzetben, telt ház előtt [...] tovább »
Universiade – Simán jutottak negyeddöntőbe a férfi vízilabdázók
Budapest/Tajpej - A magyar férfi vízilabda-válogatott könnyed győzelmet aratott a Koreai Köztársaság ellen a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása