Frissítve:

Nemzetközi helytartója lesz Koszovónak

Koszovónak egy kiemelten széles hatáskörökkel rendelkező nemzetközi vezetője lesz – derült ki az EU illetékes munkacsoportjának szombaton kiszivárgott első jelentéséből. Ennek értelmében Koszovót az elkövetkezőkben egy Nemzetközi Polgári Iroda nevű testület irányítaná, amelynek vezetője kiemelt hatáskörrel rendelkezne: például joga lenne hatályon kívül helyezni bizonyos törvényeket, illetve leváltani koszovói tisztségviselőket is.

A dokumentum részletesen előírja a hatalom decentralizációját a szerb többségű községek esetében, külön kitérve azok Szerbiával kialakítandó kapcsolataira illetve a biztonsági kérdésekre. A szerbek alkotmányos garanciákat kapnának jogaik védelme érdekében, a koszovói parlamentben pedig szavatolt képviselői helyeik lennének.

A nemzetközi helytartót egy tíztagú csapat segíti majd, akik között egy amerikai is lehet – közölték Brüsszelben, de az EU Svájcnak és Oroszországnak is felajánlotta, hogy kapcsolódjanak be a misszióba.

Martti Ahtisaari, az ENSZ főtitkárának koszovói különmegbízottja a január 21-i szerbiai választásokat követően fogja nyilvánosságra hozni a tartomány státusára vonatkozó javaslatát. Az eddig kiszivárgott hírek és a jelenleg elkészített terv szerint Koszovó korlátozott függetlenséget kap, nemzetközi katonai jelenlét és a fentiekben vázolt polgári felügyelet mellett.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
James Deane oktatott a nyitónapon
Máriapócs - A Drift Master Európa-bajnoki futam nívós versengést ígér szombatra. tovább »
Vb-2018 – D csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság D csoportjának pénteki, 2. fordulós eredménye. tovább »
Vb-2018 – Egy jó félidő elég volt Nigériának Izland ellen
Volgográd - A nigériai válogatott 2-0-ra legyőzte az izlandi együttest Volgográdban pénteken az oroszországi [...] tovább »
Francia Nagydíj – Hamiltoné a második szabadedzés is
Le Castellet - A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton az első után a második pénteki szabadedzésen is a [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Horvát-ausztrál meccs jön az ötödik helyért
Budapest - A horvát és az ausztrál válogatott csap össze az ötödik helyért a Duna Arénában zajló férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A horvátok játszhatnak az ötödik helyért
Budapest - A horvát válogatott játszhat az ötödik helyért a Duna Arénában zajló férfi vízilabda világliga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása