Frissítve:

Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál Abaligeten

Pécs, 2013. július 14., vasárnap (MTI) – Több mint harminc koncertet kínál az érdeklődőknek a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál, amelynek augusztus 9. és 11. között immár tizenegyedik alkalommal ad otthont a Baranya megyei Abaliget.

Az amerikai Kentucky Állam hegységeiben is őshonos fűféléről, a réti perjéről (Kentucky bluegrass) elnevezett háromujjas pengetési mód képviselőinek szentelt eseményen a bluegrass mellett az akusztikus blues, a folk, a country, az ír tradicionális zene és a rock jeles hazai valamint külföldi előadói is szerepelnek – olvasható szervező Bluegrass Zenei Egyesület által az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagban.

Kiemelték, a fesztivál első napján a Tarnai Akusztikus, a TükeZoo és a Louisiana Double “csap a húrok közé”, a második és harmadik napon a svéd Lasse Johansson, az osztrák Carolina Ramblers, a cseh GrassRoad, továbbá Petruska András, a Neil Young Sétány, s mások mellett a Poosta Ramblers szórakoztatja az érdeklődőket.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a hagyományos fesztivált azért rendezik, hogy a Magyarországon még kevésbé ismert bluegrass stílust megismertessék és megkedveltessék a közönséggel.

Az ingyenes esemény részletes programja a www.hubma.hu internetes oldalon található.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Zene kategóriából
Tankcsapda-hétvége a benzinkutakon
Debrecen - Benzinkutakon dedikálja új, Aréna című koncert DVD-jét a Tankcsapda hétvégén. tovább »
Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem
Debrecen - Hazánkban egyedülálló könnyűzenei kurzust indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval [...] tovább »
Videó: Majkáéknak bejött Amerika!
Budapest - Az első két rész átütő sikere után Herendi Gábor idén nyáron elkezdte forgatni a Valami [...] tovább »
Eminem négy év után készített új lemezt
Budapest - Négy év után készített új stúdióalbumot Eminem. A 45 éves amerikai rapper Revival című, sorrendben [...] tovább »
Charlie: Hosszú és szép pályám volt
Budapest - Hosszú és szép pályám volt, ötvenöt éve énekelek és rengeteg nagyon jó zenésszel muzsikálhattam [...] tovább »
Temesi Berci: új szólóalbum pályatársakkal és ikonokkal
Debrecen - Harminchat zenészbarát szerepel Temesi Berci november végén debütált harmadik szólóalbumán. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Megtelnek a csarnokok a hétvégén
Debrecen - Bőséges a sportkínálat a szurkolók számára: hazai pályán játszik a DEAC férfi kosárlabdacsapata, [...] tovább »
Női kézilabda-vb – Pálinger: a helyezés árnyalja a pozitívumokat
Budapest - Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke látott pozitívumokat a női válogatott [...] tovább »
A nyíregyházi edző előtt kinyílt a Barca titkainak kapuja
Nyíregyháza - Tuska János, a nyíregyházi Bozsik-akadémia edzője három napig volt a katalánok vendége. tovább »
Kék Cápák – A kötelezőt már egészen szépen tudják hozni
Nyíregyháza - A ponterővel nem volt baj a Kék Cápák Békés elleni kupameccsén. tovább »
Piros-fehérbe öltözött a Hódos
Debrecen - Kicserélték a székeket a Hódos Imre-sportcsarnok lelátóin, a DVSC-TVP otthonául szolgáló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása