Frissítve:

Nemzeti Vágta – Megkezdődött a verseny a fővárosi Hősök terén

Budapest, 2014. szeptember 20. Résztvevők településük zászlójával a Nemzeti Vágta megnyitóján Budapesten, a Hősök terén 2014. szeptember 20-án. Budapest, 2014. szeptember 20. Résztvevők településük zászlójával a Nemzeti Vágta megnyitóján Budapesten, a Hősök terén 2014. szeptember 20-án. - © MTI Fotó: Beliczay László
Budapest, 2014. szeptember 20., szombat (MTI) – A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával és a települések versenyzőinek fogadalomtételével szombaton hivatalosan megnyílt a hetedik Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.

hiba beküldése

A magyar katonai hagyományok ápolása szempontjából kiemelkedő jelentőségű esemény alkalmából Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt (HM NRH) is felügyelő helyettes államtitkára, Székely Tibor, a vágta főkapitánya, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében Kovács Csaba, a Nemzeti Vágta képviseletében pedig Lázár Vilmos, Lázár Zoltán és Mondok József koszorút, a Nemzeti Vágtán részt vevő települések polgármesterei pedig az emlékezés virágait helyezték el a Magyar Hősök Emlékkövénél.

“A mai napon arra emlékezünk, hogy lovas nemzet voltunk, amely békében és háborúban minden idejét a nyeregben töltötte, huszáraink az egész világnak példát mutattak. Lovas nemzet vagyunk ma is: nincs olyan szeglete az országnak, ahonnan ne neveztek volna a megmérettetésre” – mondta beszédében Kun Szabó István.

Székely Tibor úgy fogalmazott, hogy a vágta fogalommá, megkerülhetetlen eseménnyé és társadalmi jelenséggé nőtte ki magát. “Nemzeti értékeink felmutatásának ünnepe ez, amelyre évente több tízezren látogatnak el” – mondta a főkapitány, aki kitért arra is, hogy az előfutamoknak köszönhetően az elmúlt évben ismét újabb lóversenypályák épültek az országban és a határokon túl is.

“Mint minden nemzet, mi is szeretünk büszkélkedni különlegességeinkkel. A huszár szót általunk ismerte meg a világ, minden huszáröltözék alapja az egykori magyar ruházat. Reméljük, hogy a nemzetközi futamnak köszönhetően a vágta szónak is kijut ez a dicsőség” – zárta beszédét.

Ezt követően felvonultak versenyen részt vevő 72 település lovasai, hogy megtegyék a megmérettetés tisztaságát szavatoló ünnepélyes fogadalmukat, ezzel kezdetét vette a 2014-es Nemzeti Vágta.

A rendezvényt ezúttal is a hadtörténet egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: idén Skultéty László (1738-1831) strázsamester, a magyar történelem leghosszabb ideig szolgáló huszára előtt tisztelegnek.

A megnyitót követő nagyszabású történelmi lovas gálaműsor keretében felvonult többek között a Nemzeti Lovas Díszegység, Kassai Lajos lovas íjászai, a Bugaci csikósok, majd hagyományőrző huszárok tartottak bemutatót a huszár kiképzés módszereiről.
Szombat délutánra írták ki a kishuszár vágta, a 72 település és az ötösbefutó fogatvágta előfutamait. A programot többek közt a Nemzeti Lovas Színház bemutatóköre, jótékonysági sztárfutam, lovas dámák bemutatója és kocsitoló verseny színesíti.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A koraszülött babák édesanyáinak segít
Budapest - Földvári-Nagy Zsuzsanna 10 évvel ezelőtt életet adott koraszülöttként 610 grammal világra jött [...] tovább »
Emléknap – Történész: Kovács Béla letartóztatásával semmibe vették az ország szuverenitását
Budapest - Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkárának 1947-ben, e napon történt letartóztatásával a [...] tovább »
Március elsejéig pótolhatják az év végén biztosítót váltó autósok a be nem fizetett kötelező díját
Budapest - Azok az év végén biztosítót váltó autósok, akik nem fizették be az első negyedéves kötelező [...] tovább »
Tállai András: eddig csaknem kétszer annyian kérték sms-ben adóbevallásukat a NAV-tól, mint tavaly ilyenkor
Budapest - Péntekig mintegy 350 ezren kérték papíralapú szja-bevallási tervezetük postázását a Nemzeti Adó- [...] tovább »
A Dal 2018 – Az AWS nyert a Viszlát nyár című számmal
Budapest - Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten. tovább »
A katolikus iskolák javára gyűjtenek vasárnap a templomokban
Budapest - A katolikus iskolák javára gyűjtenek vasárnap országszerte az egyház templomaiban. A katolikus egyház [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mozdulj Nyíregyháza! – Rubint Réka a Continentál Arénában
Nyíregyháza - Több mint 700 embert mozgatott meg Rubint Réka vasárnap délelőtt a nyíregyházi Continental Arénában. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 20. forduló – 2017/2018
Budapest - A listavezető Ferencváros 5-2-re legyőzte a címvédő Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 20. [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Az éllovas Ferencváros legyőzte a címvédő Honvédot
Budapest - A listavezető Ferencváros hazai pályán 5-2-re legyőzte a címvédő Honvédot szombaton a labdarúgó [...] tovább »
Női kézilabda BL – Huligánok támadtak FTC-szurkolókra Podgoricában
Budapest - Huligánok támadtak a Ferencváros női kézilabdacsapatának szurkolóira a szombat esti, Buducnost [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Egy pontot szerzett otthon a sereghajtó Mezőkövesd
Mezőkövesd - Gól nélküli döntetlent játszott az utolsó helyezett Mezőkövesd a vendég Puskás Akadémiával a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Haraszti 91. perces góljával nyert a Paks a DVTK ellen
Budapest - A Paks hazai pályán a 91. percben szerzett bombagólnak köszönhetően 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása