2012.06.5 19:09; Frissítve: 2012.06.5 19:09


Nemzeti konzultáció – Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány

Budapest, 2012. június 5., kedd (MTI) – Csaknem egymilliárd forintot csoportosít át a kabinet az új nemzeti konzultációra. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

alt hiba beküldése

A rendelkezés rögzíti, hogy a gazdasági konzultáció pénzügyi fedezetének biztosításához azonnali hatállyal 976 millió forintot csoportosít át a kabinet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

A fel nem használt pénzt vissza kell majd fizetni, a költségvetési forrás jogszerű felhasználását pedig a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fogja ellenőrizni.

Szijjártó Péter a múlt héten – akkor még mint a miniszterelnök szóvivője – közölte, augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok. Összesen 8,2 millió embernek postáznak kérdőívet. Az első százezer darabot már május 29-én kiküldték – főképp budapestieknek -, az utolsókat pedig legkésőbb június 24-én postázzák. A konzultáció költsége személyenként 105 forint, összesen pedig körülbelül egyhatoda egy népszavazás költségének – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a konzultáció első adatai augusztus végére várhatók.

A korábbi konzultációk közül például a szociális konzultáció pénzügyi fedezetére – tavaly augusztusban – 867,9 millió forintot csoportosított át a kormány.

- MTI - 

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2