Frissítve:

Németországban 60 százalékkal nőtt a menedékjogi kérelmek száma tavaly

Berlin, 2015. január 15., csütörtök (MTI) – Németországban tavaly 60 százalékkal nőtt a menedékjogi kérelmek száma.

hiba beküldése

A belügyminisztérium adatai szerint 2014-ben az egy évvel korábbi 127 ezerről 203 ezerre emelkedett a menedékjog iránti kéremek száma. Ennél többen csak a kilencvenes évek elején, a balkáni háborúk idején kértek menedékjogot Németországban.

Tavaly a legtöbben, 41 ezren Szíriából érkeztek. Kérelmüket a hatóságok többnyire elfogadják, tekintettel a szíriai polgárháborúra.

A második legnagyobb csoport a szerb állampolgároké, 27 ezer fővel. Valamennyi balkáni országot együttvéve a térségből érkezett a menedékkérők 30 százaléka – emelte ki a tárca, rámutatva, hogy a Balkánról származók kérelmét rendszerint elutasítják, mert nincsenek meg a menekültstátusz megadásának feltételei.

A Balkánról évek óta egyre több menedékkérő érkezik, a hatóságok megítélése szerint többnyire gazdasági okokból. A törvényhozás tavaly biztonságos származási országnak minősítette Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Macedóniát, aminek révén jóval gyorsabban elbírálható az ezekből az országokból érkező menedékkérők ügye. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy gyorsabban visszatoloncolják a három államból érkező menedékkérők tízezreit, akinek soraiban jelentős arányban vannak a szinti és roma közösség tagjai.

A reformnak erről a pontjáról kiterjedt közéleti-politikai vita zajlott. Végül az az álláspont érvényesült, hogy az érintett államokban ugyan hátrányos megkülönböztetés éri a szinti és roma közösség tagjait, de ez nem jelenti azt, hogy az EU menekültügyi szabályai alapján nem biztonságos országok. Németországnak és az EU-nak pedig nem a menekültügy eszközeivel – a szinti és roma közösség tagjainak tömeges befogadásával – kell kezelnie a helyzetet, hanem támogatással és nyomásgyakorlással ösztönöznie kell a társadalmi integráció előmozdítását.

Tavaly igen jelentős számban, nagyjából 10-10 ezren érkeztek menedékkérők Németországba Eritreából, Afganisztánból és Irakból is.

A bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) a korábban feltorlódott és az új ügyek közül együttvéve 128 ezret bírált el. A menekültstátuszt 33 ezren kapták meg, ez az elbírált kérelmek 26 százaléka. A szíriai kérelmezők csoportjában volt a legnagyobb, 76 százalékos az elfogadott kérelmek aránya. A második helyen Irak áll, az arab országból érkezett menedékkérők 70 százaléka kapta meg a menekültstátuszt, majd Eritrea következik 41,5 százalékos aránnyal, és Afganisztán 27,8 százalékos aránnyal. Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Macedónia esetében a benyújtott kérelmeket kivétel nélkül mind elutasították.

A húsz éve nem tapasztalt menekülthullám révén a korábbi viszonyokra, jóval kevesebb menekültügyi eljárásra berendezkedett BAMF-nél az ügyhátralék 170 ezerre emelkedett az egy évvel korábbi 96 ezerről. A menekültügy “hatalmas kihívás” Németországnak – emelte ki közleményében a belügyminisztérium, hozzátéve, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan tavaly is Németországba érkezett a legtöbb menedékkérő az egész EU-ban.

Nemcsak az eljárások lefolytatása, hanem a menedékkérők elhelyezése és ellátása is komoly teher. Tavaly számos új befogadó állomást kellett kialakítani, és ezekben ugyan német polgárok ezrei segíti a hatóságokat önkéntes munkával, de a menekülthullám társadalmi ellenállást is kiváltott. Számos településen tüntettek a befogadó állomások létrehozása ellen, és Bajorországban felgyújtottak egy üresen álló panziót, amelyet menedékkérők befogadására készítettek elő.

– MTI, Bálint Marcell –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: 18 macska, aki elfelejtette, hogyan kell macskának lenni
A következő cirmosok nem ugranak dorombolva az ölébe, hogy simogassa meg őket. Cserébe viszont ráugranak a [...] tovább »
Hideg idő – Több tucat flamingó pusztult el Montenegróban
Belgrád/Podgorica - Több tucat flamingó pusztult el a hideg miatt Montenegróban, a madarak belefagytak az Ulcinj [...] tovább »
Felgyújtotta magát egy húszéves palesztin fiatal a Gázai övezetben
Jeruzsálem - Felgyújtotta magát hétfőn egy húszéves palesztin fiatal a Gázai övezetben, ahol az utóbbi [...] tovább »
Csepreghy: az OLAF 167 milliárdos károkozást tárt a fel a 4-es metró beruházásánál
Budapest - Mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az [...] tovább »
Posztumusz állami kitüntetésben részesítette Antall Józsefet a horvát államfő
Zágráb - Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnök posztumusz állami elismerésben részesítette [...] tovább »
A Star Wars producerei cáfolták a Carrie Fisher digitális szerepeltetéséről terjedő pletykákat
Los Angeles - A Star Wars-filmsorozat producerei cáfolták, hogy a történetben Leia hercegnőt alakító, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Finn hátvédet igazolt a DVTK Jegesmedvék csapata
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék együttese a szezon végéig szerződtette a finn Joni Tuominent. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Először nyert a magyar válogatott
Rouen - A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Chile csapatát a franciaországi világbajnokság C [...] tovább »
Már türelmetlenül várják, hogy Ciprusra repüljenek
Mezőkövesd - A mezőkövesdiek kedden kelnek útra a télen is napsütötte szigetországba. tovább »
Diósgyőrben edz Szarka Ákos
Miskolc - A 193 centiméter magas középcsatár megérkezett Diósgyőrbe, és keddtől látogatja Horváth Ferenc edzéseit. tovább »
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb – Darázs: csapatként bizonyítottunk
Budapest - Elsősorban csapatként bizonyítottak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a vasárnap befejeződött [...] tovább »
Női kézilabda BL – Kilenc év után saját pályáján játszik az FTC
Budapest - Kilenc év után játszhat újra Bajnokok Ligája-mérkőzést saját pályáján, az Elek Gyula Arénában a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása