Frissítve:

Németországban 100 euró lehet az autópályadíj

Berlin, 2013. december 22., vasárnap (MTI) – Németországban évente nagyjából 100 euró lehet a külföldi autósokat terhelő autópályadíj, fizetni várhatóan 2015-től kell majd.

hiba beküldése

Alexander Dobrindt közlekedési miniszter a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak elmondta, hogy a tárcánál a matricás rendszer bevezetésén gondolkodnak, és 2014-ben nyújtják be az autópályadíjról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek.

A tervek szerint 2015-ben felálló rendszerben minden autósnak fizetnie kell, de a németeknek visszatérítik a díjat. Az éves matrica 100 euró körüli összegbe kerülhet – mondta a miniszter. A bajor konzervatív CSU politikusa milliárd eurós nagyságrendű bevételre számít a külföldieket terhelő autópályadíjból.

A Bild am Sonntag a héten megalakult német kormány összes miniszterétől megkérdezte, hogy politikusi minőségében mi a karácsonyi kívánsága. Alexander Dobrindt azt mondta, szeretné, ha az első autópályamatricát felragaszthatná a koalíciós társ szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, Sigmar Gabriel kocsijának szélvédőjére.

A CDU/CSU pártszövetség és az SPD koalíciós szerződése szerint az autópályadíjról jövőre törvényt kell alkotni, a díj nem növelheti a német autósok terheit, és az uniós jognak megfelelő megoldást kell kidolgozni a bevezetésére.

A csaknem 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért a tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. Az már többször felvetődött, hogy a személygépkocsikra is ki kellene terjeszteni a rendszert.

A témát a CSU vette elő a szeptemberi választások előtti kampányban. “Ember nem érti, miként fordulhat elő, hogy nekünk majdnem minden szomszédunknál fizetni kell, a szomszédok viszont nálunk ingyen használhatják a sztrádákat” – mondta el kampányrendezvényein Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke.

Az autópályadíj bevezetését eredetileg a CDU és az SPD is ellenezte.

(1 euró=298 forint)

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Brexit – Theresa May konzultációt ajánl az ellenzék vezetőinek
London - Theresa May brit miniszterelnök személyes konzultációt javasolt szerdán az összes ellenzéki párt [...] tovább »
Brexit – Bizalmat szavazott a brit kormánynak a parlament
London - A várakozásoknak megfelelően bizalmat szavazott a brit kormánynak a londoni alsóház. A kormány mellett [...] tovább »
Ukrán válság – Rálőttek egy ukrán katonai teherautóra a Donyec-medencében, tíz katona sérült meg
Kijev - Páncéltörő rakétavetővel lőttek rá az "orosz megszálló erők" egy ukrán teherautóra a [...] tovább »
A fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonásának azonnali megkezdésével elérhető a párizsi klímacél
London - Elérhető a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott globális hőmérsékletemelkedés 1,5 Celsius-fokra [...] tovább »
Brexit – A skót kormányfő szerint Skócia kiléphet az Egyesült Királyságból, ha nem lesz újabb népszavazás a Brexitről
Berlin - Skócia kiléphet az Egyesült Királyságból, ha nem rendeznek újabb népszavazást az Egyesült Királyság [...] tovább »
Andalúzia elnökévé választotta Juan Manuel Moreno konzervatív politikust a sevillai parlament
Madrid/Sevilla - Andalúzia elnökévé választotta Juan Manuel Moreno konzervatív néppárti (PP) politikust a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg ziccert kihagytunk
Koppenhága - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a rengeteg kihagyott ziccer miatt kellett megelégednie a [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Főtáblás a Bálint, Nagyváradi duó
Budapest - Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz kettőse második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Strlek sima győzelemre vezette a horvátokat
Budapest/München - A horvát válogatott 32-20-ra legyőzte Bahrein csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Videó: Ezt a teniszmeccset valójában a pénzfeldobó gyerek nyerte
Ausztrália - Hibátlanul használta ki azt a 15 másodpercnyi hírnevet, amit a sors adott neki. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Döntetlennel jutott a középdöntőbe a magyar válogatott
Koppenhága - A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptom csapatával a német-dán [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Sima ferencvárosi siker
Budapest - A Ferencváros 13 gólos győzelmet aratott a vendég MTK felett a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása