Frissítve:

Németh Zsolt: a reformáció meghatározza Európa kulturális és politikai arculatát

Mátészalka, 2014. október 30., csütörtök (MTI) – A reformáció, bár célja a középkori egyház reformálása volt, hatalmas kultúrtörténeti hatást gyakorolt, és máig meghatározza Európa, sőt Észak-Amerika kulturális és politikai arculatát is – jelentette ki Németh Zsolt csütörtökön Mátészalkán.

hiba beküldése

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünnepségen, Kálvin János szobrának koszorúzása előtt azt mondta: a reformáció eszméi magukban hordozták a szabadság gondolatát, ennek pedig Magyarországon és Erdélyben különös jelentősége lett az azóta eltelt évszázadokban.

Németh Zsolt felidézte: Európában először Erdélyben, az 1568-as tordai országgyűlésen foglalták törvénybe a felekezetek szabad vallásgyakorlását. Református hitükből pedig nagy személyiségek – például Bocskai István és Bethlen Gábor – merítettek erőt a szabadságért való küzdelem és az országépítés nagy feladataihoz – folytatta.

Az 1848-as szabadságharc küzdelmei is mélyen összefonódtak a reformáció gondolatával, az evangélikus Kossuth és Petőfi, a református Arany és Kölcsey neve fémjelzi – sokak mellett – ezt a korszakot – fogalmazott a politikus.

Németh Zsolt emlékeztetett: a reformáció hatásait elismerve alakította meg a kormány a reformáció közelgő ötszázadik évfordulóját előkészítő emlékbizottságot, amelynek elnöke Orbán Viktor kormányfő, és tagjai között van mások mellett Bölcskei Gusztáv református püspök és a katolikus egyház képviselője is.

A magyar állam ismeri és elismeri az egyházak szerepét Magyarország történelmében, elismeri mai szolgálatuk fontosságát, és együttműködik velük a közjó érdekében – hangsúlyozta.

A reformáció öröksége politikusi szemmel kapcsolatokat, a Nyugathoz való kapcsolódást jelenti – folytatta Németh Zsolt -, úgy, ahogyan István király életműve vagy a római katolikus egyház is. Elmondta, a reformáció ünnepe segít felülemelkedni a mindennapokon, az emlékezés perspektívája pedig világossá teszi, hogy Magyarország helye Nyugaton van.

“A sokat hangoztatott keleti nyitás jegyében építenünk kell a gazdasági kapcsolatokat a világ gyorsan fejlődő régióival, így például Kelet-Ázsiával is, és ebben is segíthetnek bennünket a református kapcsolatok – jelentette ki Németh Zsolt megjegyezve, a világ egyik legnagyobb református egyháza Dél-Koreában található.

Németh Zsolt megerősítette, a reformáció arra emlékezteti Magyarországot, hogy a rendszerváltással “hazatalált” a nyugati világba, ahol mindig – ötszáz és ezer éve is – otthon volt. A kormánypárti politikus egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az a Nyugat, amelyhez a reformáció közös öröksége kapcsolja Magyarországot “manapság, a 21. században elveszíteni látszik közös gyökereit.”

Európa és az egész transzatlanti nyugati kultúra egyszerre épül a görög-római és a zsidó-keresztény hagyomány, valamint a felvilágosodás hármas eszmerendszerére, azonban ha ezek közül bármelyik pillér kidől, az európai épületet az összeomlás veszélyezteti – fogalmazott Németh Zsolt. Szavai szerint a kormány 2010 óta olyan országot épít, amely a nyugati kultúra mindhárom pillérjén alapul, “és arra vállalkoztunk, hogy ezt a szemléletet képviseljük az Európai Unióban és nemzetközi közösség más fórumain is.”

“Magyarország tehát nem Európa-ellenes és nem nyugatellenes, épp ellenkezőleg, mi Európa és a Nyugat fenntartható fejlődésében vagyunk érdekeltek, csak éppen ennek zálogát épp a keresztény értékek újrafelfedezésében látjuk” – rögzítette Németh Zsolt. Hozzátette, a reformáció öröksége ezen értékek megtartására kötelez, és azért kell dolgozni, hogy az erre való hivatkozás ne csupán politikai jelszó legyen.

A Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület által szervezet ünnepségén előadást tartott Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki az egyházmegye tizennyolc évének történéseit idézte fel.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Vascsővel, lapáttal és karddal támadtak Farkaslyukon
Ózd - Ózdi Járásbíróság hétfőn ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben [...] tovább »
Előzetesben a gyanúsított, aki fejszével sebesítette meg féltestvérét Deteken
Detek, Miskolc - A Miskolci Járásbíróság 2018. június 16-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a [...] tovább »
A Szentlélek világosítsa meg az európai vezetők elméjét, akik sötétségben járnak
Budapest - Márfi Gyula veszprémi érsek a PestiSrácok.hu-n keresztül osztotta meg a nagy nyilvánosság előtt idei [...] tovább »
Nancy küzdelmei – Különleges kisfilm a petefészekrákról
Budapest - Egyedülálló művészfilmmel kampányolt a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. tovább »
Autószállító tréler és személyautó ütközött az M3-ason
Szihalom - Lezárták az M3-as autópályát Budapest felé Szihalom térségében baleset miatt hétfő délután - [...] tovább »
Országszerte felhőszakadásra figyelmeztetnek
Budapest - A felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre az Országot [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Két egymást követő nap megjártuk a poklot és mennyet!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában elmaradt mérkőzést pótolták be [...] tovább »
„Már annyit foglalkozunk a játékvezetővel és társainkkal, hogy nincs időnk a játékra koncentrálni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának a 20. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolték be [...] tovább »
Roland Garros – Balázs Attila búcsúzott a selejtezőben
Párizs - Balázs Attila hétfőn a selejtező nyitófordulójában búcsúzott az év második Grand Slam-tornáján, a [...] tovább »
Fekete Bálint kézilabdázó a spanyol élvonalba igazol
Budapest - Fekete Bálint, a MOL-Pick Szeged kézilabdázója a spanyol élvonalban szereplő BM Logrono La Rioja [...] tovább »
„Egy hasonló cipőben járó csapattól hoztuk el a három pontot”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 36. fordulójában idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Túraautó-vk – Michelisz Norbert feledhető futamokon van túl Hollandiában
Zandvoort - Michelisz Norbert eredménytelen futamokon van túl a túraautó-világkupa (WTCR) hollandiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása