Frissítve:

Német kormányalakítás – Moszkvát és az EU-t is bírálta az ukrán helyzet miatt az új német külügyminiszter

Berlin, 2013. december 17., kedd (MTI) – Oroszországot és az Európai Uniót (EU) hibáztatta az ukrajnai válságért első nyilatkozatában az új német külügyminiszter.

hiba beküldése

Frank-Walter Steinmeier kedden Berlinben a tárca átadás-átvételekor elmondott beszédében hangsúlyozta: “vérlázító, ahogyan Oroszország kihasználta Ukrajna szorult gazdasági helyzetét” az EU-val tervezett társulási és szabadkereskedelmi szerződés aláírásának megakadályozására, és felháborító az is, ahogyan az ukrán biztonsági erők felléptek a békés tüntetők ellen a kijevi Majdanon, a Függetlenség terén.

Ugyanakkor “mi európaiak is dorgálást érdemlünk” – hangsúlyozta a német külügyminiszter. “Fel kell tennünk magunknak a kérdést, vajon pontosan felmértük-e, mennyire meghasonlott, gyenge ország Ukrajna, és láttuk-e, hogy túlterheli az Európa és Oroszország közötti választás kényszere” – tette hozzá.

Ezekre a kérdésekre még nincs válasz, de az már biztos, hogy az EU “pénzügyi és gazdasági támogatási ajánlata messze elmaradt attól, ami szükséges lenne ahhoz, hogy Ukrajna elkerülje az államcsődöt és tartósan kapcsolódhasson Európához gazdaságilag” – mondta a nagykoalíciós német kormány szociáldemokrata külügyminisztere.

Hozzátette: csütörtökön Varsóba utazik, és a lengyel kormány képviselőivel arról tárgyal, hogy mit lehet tenni közösen a “kijevi politikai blokád feloldásáért”.

Frank-Walter Steinmeier első hivatalos útja Párizsba vezet, Angela Merkel kancellárral utazik szerdán a francia fővárosba, ahol megbeszélést folytatnak Francois Hollande államfővel.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Ezt látja az autós éjszaka, ha átfutsz előtte a zebrán!
Természetes, hogy a zebránál a gyalogosnak van elsőbbsége, ahogy az is, hogy az átkelő előtt lassítani kell [...] tovább »
Videó: Bud Spencerrel és Terence Hill-lel még a Star Wars is ütősebb lenne!
A parádés előzetes a Bud Wars (Continuavano a chiamarli Jedi), azaz a Bud Wars (Akiket Jediknek hívtak) című [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Felmérés: a francia nők 12 százaléka volt nemi erőszak áldozata
Párizs - A francia nők 12 százaléka állítja, hogy egyszer vagy több alkalommal is megerőszakolták, és 43 [...] tovább »
Videó: A villamosnak zöld, a Mercinek piros volt… nem lett szép vége
Hogy mit gondolt pontosan a Mercedes sofőrje, mikor bevágott a villamos elé és satuféket nyomott, arra csak ő [...] tovább »
Videó: Európa Liga – Megérkeztek az orosz huligánok, meghalt egy rendőr az utcai összecsapásokban
Egy rendőr meghalt az Athletic Bilbao–Szpartak Moszkva labdarúgó Európa-liga-mérkőzés előtti szurkolói [...] tovább »
A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban
Brüsszel - Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
BOON-ÉLŐ – Videó: DVTK Jegesmedvék vs. Fehérvári Titánok
Miskolc – Pénteken este a DVTK Jegesmedvék gárdája a Fehérvári Titánok jégkorongcsapatát fogadja Miskolcon, [...] tovább »
Kisvárda Master Good: Igent mondtak a feljutásra
Kisvárda - A tavaszi rajt előtt megtartotta szurkolói ankétját a Kisvárda Master Good NB II-es futballcsapata. tovább »
Bogdan Tanase a magyar férfi röplabda-válogatott új kapitánya
Budapest - A román Bogdan Tanase lett a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Phjongcshang 2018 – A szombati program
Budapest - A phjongcshangi téli olimpia tizenötödik versenynapján, szombaton nyolc számban avatnak győztest. tovább »
Légfegyveres Eb – Hidegzuhany férfi puskában, nincs magyar döntős
Győr - Nem sikerült jól magyar szempontból a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság első olimpiai [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár Fanny döntős párosban
Budapest - Stollár Fanny, oldalán Georgina Garcia Perezzel bejutott a páros fináléba a budapesti, 226 750 dollár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása