Frissítve:

Nem volt kettős mélypontú recesszió a brit gazdaságban

London, 2013. június 27., csütörtök (MTI) – Az eddigi becslésekkel ellentétben mégsem volt kettős mélypontú recesszió a brit gazdaságban, viszont a pénzügyi válság elhatalmasodása utáni visszaesés sokkal mélyebb volt a korábban számítottnál – közölte átfogó csütörtöki felülvizsgálatában a brit statisztikai hivatal (ONS).

hiba beküldése

Az ONS módosított visszatekintő adatsora alapján 2012 első negyedévében nem csökkent az eddig becsült 0,1 százalékkal a brit hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, hanem stagnált. Ez azt jelenti, hogy – jóllehet 2011 utolsó és 2012 második negyedében is GDP-mínuszt mértek – technikailag mégsem alakult ki újabb recesszió a 2008-2009-es visszaesés után, mivel az általánosan elfogadott meghatározás alapján akkor kerül recesszióba egy gazdaság, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP-érték.

A most felülvizsgált adatok szerint azonban a 2008-2009-es recesszió sokkal súlyosabb volt az eddig becsültnél: a visszaesés kezdete előtti csúcshoz mérve a brit gazdaság teljesítménye összesen 7,2 százalékkal zuhant a korábban számított 6,3 százalék helyett.

Ez azt jelenti, hogy a brit GDP-érték – a legutóbbi negyedéves becslés alapján – jelenleg is még csaknem 4 százalékkal elmarad a pénzügyi válság előtti csúcstól. A felülvizsgálat előtti adatok még arra vallottak, hogy a brit gazdaság teljesítménye már csak 2,5 százaléknyira van előző csúcsszintjétől.

Nagy-Britannia – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság – 2008-2009-es recessziója az addigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben. Az akkori visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit GDP-érték.

Az ONS csütörtökön ismertetett visszatekintő felülvizsgálata előtt az volt a hivatalos álláspont, hogy Nagy-Britannia két év elteltével ismét recesszióba került, mivel 2011 utolsó, valamint 2012 első és második negyedében is csökkent a brit hazai össztermék.

Ezt módosította a statisztikai hivatal csütörtöki új adatsora, amelynek alapján mégsem volt kettős mélypontú recesszió a brit gazdaságban, mivel a tavalyi első negyedévben nem esett vissza a brit GDP-érték.

Az idei első negyedévi GDP-becslés, majd az azt megerősítő későbbi, részletesebb adatközlés előtt a piac és az elemzői kör a hármas mélypontú recesszió kialakulását sem zárta ki, tekintettel arra, hogy a tavalyi utolsó negyedévben is visszaesett a brit gazdaság teljesítménye, de az ONS adatai alapján a GDP-érték 0,3 százalékkal emelkedett az idei első három hónapban az előző negyedévhez képest.

A Bank of England – a brit jegybank – 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát, és e rendkívül enyhe kamatpolitikát ugyanabban a hónapban – alapítása, vagyis 1694 óta első ízben – mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette. Az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos – több mint 130 ezer milliárd forintos – gazdaságösztönző célú pénzinjekcióval a Bank of England az éves brit hazai össztermék 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Megáradt folyóba fúlt több túrázó Dél-Olaszországban
Milánó - Megáradt folyóba fúlt legkevesebb nyolc túrázó a Dél-Olaszországban fekvő Raganello-szurdokban, [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Az olasz közlekedési miniszter engedélyezte, a belügyminiszter megtagadta 177 migráns partraszállását
Róma - A szicíliai Catania kikötőjébe irányította az olasz parti őrség Diciotti nevű hajóját 177 migránssal [...] tovább »
Vitatják Jelcinnek a Gorbacsov elleni 1991-es puccskísérlet idején játszott szerepét
Moszkva - Vita bontakozott ki Oroszországban Borisz Jelcin néhai orosz elnök kortársai között arról, hogy Jelcin [...] tovább »
Ferenc pápa: az egyház elismeri, hogy nem lépett fel a pedofil papok áldozatai védelmében
Vatikánváros - Egyházként elismerjük, hogy nem cselekedtünk időben a számos életben okozott nagy és mély [...] tovább »
Trump a félidős választásokba történő beavatkozással vádolta Robert Muellert
Washington - A félidős választásokba történő beavatkozással vádolta meg az amerikai elnök Robert Muellert, aki [...] tovább »
Gulyás: Magyarország erős és sikeres szomszédos államokban érdekelt
Kolozsvár - Magyarország abban érdekelt, hogy erős és sikeres szomszédjai legyenek - jelentette ki a Kolozsvári [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nem sikerült Marcinak
Winston-Salem - Ezúttal nem volt szerencséje Winston-Salemben az ATP-250-es tornán a főtáblára szerencsés [...] tovább »
WTA-világbajnokság – A Babos, Mladenovic páros biztosította részvételét
Budapest - A Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros biztosította részvételét a női teniszezők [...] tovább »
Finn edző irányítja a magyar női jégkorong-válogatottat
Budapest - A finn Jari Risku lett a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Balogh Norbert a ciprusi APOEL csapatához igazolhat
Nicosia/Palermo - Balogh Norbert, az olasz másodosztályú Palermo labdarúgója a ciprusi APOEL csapatához igazolhat. tovább »
Karneváli salakszórás Debrecenben
Debrecen - A sok előzéssel és bukással tarkított 43. Debrecen Nagydíjat az orosz Viktor Kulakov nyerte. tovább »
Nemzetek Ligája – A horvátok 17 vb-ezüstérmessel készülnek
Zágráb - A horvát labdarúgó-válogatott 17 világbajnoki ezüstérmes játékossal készül a Nemzetek Ligája [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása