Frissítve:

Nem semmi: így dolgozta át Majkáék slágerét két adys diák

Nem semmi: így dolgozta át Majkáék slágerét két adys diák © Forrás: YouTube / Káposztás Bálint
Debrecen – Káposztás Bálint és Tóth Erik duója alaposan kitágította a határokat: fogták a tavalyi év egyik legnépszerűbb dalát, és teljesen újraértelmezték azt.

hiba beküldése

Nem kis fába vágta fejszéjét az ukrajnai Tóth Erik és a hajdúszoboszlói Káposztás Bálint duója, a Be: a Debreceni Ady Endre Gimnáziumban tanuló diákok a Majka és Király Viktor jegyezte Füttyöst közelítették meg egy kicsit másképpen. Káposztás énekét Tóth egyetlen szál akusztikus gitárral kíséri, és bár szokni kell a cover alatt hallható viszonylag erős visszhangot, így is teljesen élvezhető és stílusos lett az egész.

Káposztás és Tóth elmondásuk szerint másfél éve zenélnek együtt. A fenti videót tavaly novemberben töltötték fel a legnépszerűbb videomegosztóra, és eddig közel 3500 megtekintést szedtek össze vele.

Forrás: YouTube | Káposztás Bálint


Majka
Budapest, Ózd - Tóth Gabival dolgozik együtt Budapest dalán az ózdi rapper. Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat, az idei kiírás pedig szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa. „Idén arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, milyen a városi sport zenéje”...

Miskolc, Ózd - Ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, elkezdtek szállingózni a különböző év végi listák; a legnagyobb videómegosztó, a YouTube is közzétette a legnézettebb tartalmakat. 2018 tíz legnézettebb magyar zenei videója közül Majka az ózdi rapper a Füttyös című számával végzett az első hely...



További hírek a Zene kategóriából
A Dal 2019 – Műsorvezetői duett a döntőben
Budapest - Döntőjéhez érkezett A Dal 2019: szombaton kiderül, melyik lesz Magyarország legjobb dala. A Duna [...] tovább »
Szabó Balázsék második meglepetése
Debrecen - Az űrhajózás mellett szeretett volna színpadon is állni. tovább »
Lukács az 51-es körzetben
Debrecen - A Tankcsapda énekese a napokban ünnepelte születésnapját. tovább »
Videó: Nyolc év után új videóklippel jelentkezett Kasza Tibi
Budapest - Valentin-napon látott napvilágot a videó, amely azóta több mint egymilliós megtekintésnél jár. tovább »
Liquid Limbs: organikus űrtechnó, fehér zajjal…
Miskolc - Rövidesen kint lesz minden nagy világszintű zenei portálon a Taum. tovább »
Plágiumbotrány A Dalban: új szakvélemény látott napvilágot
Budapest - Victor Máté zenész részletesen kifejtette véleményét Petruska dalával kapcsolatban, és bár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az úszás volt a következő állomás Ózdon
Ózd - Több mint harmincan vettek részt Ózdon a Kondi Napok 2018/2019-es évadának legutóbbi állomásán a Városi [...] tovább »
Európa-liga – A Salzburg a Napolit, a Dinamo Kijev a Chelsea-t kapta
Budapest/Nyon - A magyar érdekeltségű csapatok kifejezetten erős ellenfeleket kaptak pénteken a labdarúgó [...] tovább »
DEAC: meghódították a Sárkányok földjét
Debrecen - Nagy nevetések közepette teljesítették a DEAC hokisai az izzasztó pályát. tovább »
Kék Cápák – Képesek arra, amiről még csak álmodnak
Nyíregyháza - A Blue Sharks vezetői beszéltek a Hepp-kupáról és a bajnokságból hátralévő időszakról. tovább »
Startol a mennyei megyei – Sikeres rajtban bízik mindenki
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A nyíregyházi stadion műfüves pályája lesz a Balkány otthona vasárnap. tovább »
Szpari – Elsősorban a védekezést gyakorolta a Spartacus
Nyíregyháza - A vasárnapi, Monor elleni bajnokira készülő Szpari szerdán 1–1-es eredménnyel véget ért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása