Kálmán Gabriella elmondta, hogy az asszony ellen hamis vád és a hatóság félrevezetése miatt feljelentést tettek a Győri Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál.
Az 53 éves nő azt állította, hogy március 21-én délben rosszulléte miatt hazament. Otthonában ismeretlen támadó gázsprayt fújt az arcába, a táskájából pedig több mint százezer forintot vitt el – ismertette a gyanúsított közlését a sajtóreferens.
A helyszíni szemle és a rendőrség által begyűjtött adatok azonban számos ellentmondásra utaltak az ügyben – mondta Kálmán Gabriella. A helyszínelő rendőröknek többek között feltűnt, hogy a lakásban könnygáz hatását nem lehetett észlelni. Ekkor – bizonyítási kísérletként – könnygázsprayt fújtak a nő házába, s azt tapasztalták, hogy a szag miatt órákon keresztül nem lehetett bemenni a lakásba.
Az asszony az elé tárt bizonyítékok hatására beismerte, anyagi nehézségei sarkallták arra, hogy a pénzt elsikkassza, ezért találta ki “kirablásának” történetet – mondta a sajtóreferens.