Frissítve:

Nem mindegy, hogy milyen munkakörnyezetben fogunk dolgozni

Nem mindegy, hogy milyen munkakörnyezetben fogunk dolgozni
Munkavállalásnál a fizetésen, és a munkakörön kívül arról is döntést kell hoznunk, hogyan fogunk dolgozni. Inkább csapatban vagy egyedül. A csapatmunka leginkább az extrovertált személyekre jellemző. A csapatmunka egyben kompromisszumot is jelent.

Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor egy döntés nekünk nem tetszik, de a többség megszavazza. Ebben az esetben nem tehetünk mást, minthogy mi is fejet hajtunk. A csapatmunka lényege, hogy közösen együtt kell dolgoznunk kollégáinkkal, ugyanakkor össze is kell játszanunk, és egymás érveit, állításait meg kell hallgatnunk, ha egy fontos ügyről döntést kell hozni. A marketing ágazatban elengedhetetlen a csapatmunka. Az ügyfelekkel történő kapcsolattartás is egy marketinges feladatköreihez tartozik. Nagyon fontos a nyitottság ennél a munkakörnél, de ugyanez vonatkozik a turizmus és a kereskedelem ágazatára. Az extrovertált, nyitott személyek alkalmasak a fentebb említett ágazatokban való elhelyezkedésre, mivel tudnak közvetlenül viselkedni másokkal, és egyben csapatban is tudnak dolgozni, ha a helyzet úgy kívánja. Egyedül azoknak érdemes dolgozni, akik nem, vagy csak nehezen tudnak alkalmazkodni másokhoz. Többnyire az introvertáltak szoktak egyedül dolgozni, de ők nem azért mert képtelenek az alkalmazkodásra, hanem azért mert magukból csak így tudják kihozni a legtöbbet. A pénzügy és a számvitel az a szakma, amelyen belük akár egyedül is lehet dolgozni. Az introvertált személyiséggel megáldott emberek inkább kerülik a nagy társaságot, nem szeretnek hivatalos eseményeken részt venni. Azonban ők is nagyon jó munkaerőnek számítanak, mert odaadással tudják végezni munkájukat. Egyébként a kereskedelemnek is vannak olyan részei, amelyeken belül egyedül lehet dolgozni. Ilyen munkaterület lehet a bolti eladó pozíció egy kisboltban. Az állást keresőnek azonban fel kell készülnie arra, ha egy kisboltban szeretne dolgozni, akkor mindent neki kell megcsinálnia, a polcfeltöltéstől kezdve egészen a takarításig. Manapság ha álláskeresésről van szó, akkor sok mindent megmozgatunk annak érdekében, hogy munkát találjunk viszonylag rövid időn belül. Megkérdezhetjük akár barátainkat, közeli ismerőseinket, de szüleinket is, hogy tudnának-e nekünk ajánlani egy jó munkahelyet, vagy van-e olyan ismerősük, aki tudna nekünk segíteni az elhelyezkedésben. A kapcsolatok mindig jönnek számunkra, de különösen akkor, amikor munkát keresünk. Valljuk be, hogy nem szívesen veszünk részt az álláskeresés procedúrájában, ami akár el is húzódhat. Azonban vannak olyan szituációk, amikor nem tudnak rajtunk segíteni a barátok, vagy családtagok. Teher alatt nő a pálma, így keressünk magunknak állást. A Budaörs állás portált átböngészve ráakadhatunk a megfelelőre. Ingyenesen, és kötelező regisztráció mentesen adhatjuk fel álláshirdetésünket, amellyel sajátmagunk mellett állunk ki, és egyben képviseljük is magunkat. Nyugodtan térjünk ki arra is, hogy miért az adott szakterületen szeretnénk elhelyezkedni, és melyek azok a képességeink, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy elhelyezkedhessünk. A munkaerőpiacon gyorsan változnak a viszonyok, így akár egyik pillanatról a másikra is miénk lehet az a munkakör, amelyet szeretnénk betölteni. A Budaörs mérnöki munkák kategóriát is lapozzuk át, mert találhatunk egy jó munkaajánlatot. További ajánlatokért, és aktualitásokért mindenképpen kedveljük, és kövessük az állásportál facebook és twitter oldalát is, vagy iratkozzunk fel a weboldal állásértesítőjére.

– PR cikk –


hiba beküldése

Címkék:


További hírek a Karrier kategóriából
Alakítsd Te a is a Continentalnál a mobilitás jövőjét Debrecenben!
Találkozz velünk a 2019. április 17-i egyetemi állásbörzén a Debreceni Egyetem 54. standjánál, ahol izgalmas [...] tovább »
Nem akarnak dolgozni az emberek?
Egy tavaly végzett átfogó kutatásból megtudtuk, vélhetően mi húzódik egyik okként az általános érvényű [...] tovább »
Kelet Állásbörze Mátészalkán
Új munkatársat keres? Munkaerőre van szüksége? Érjen el több száz potenciális munkaerőt a Kelet [...] tovább »
Ismét indul a jelentkezés az Útravaló Ösztöndíjprogram 2018/2019. tavaszi félévre
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Programiroda az „Útravaló Ösztöndíjprogram” keretében a 2018/2019. [...] tovább »
Continental és Debreceni Egyetem: együttműködés a kulcs
A munkaerőpiacon gyakorlati képzést és azt követően munkalehetőséget biztosít a Continenal az egyetemen [...] tovább »
“Hallottam, hogy mennyire jók a cégnél a munkakörülmények, ezért jelentkeztem sofőrnek a Trans-Sped-hez”
A Trans-Sped stabil cégként több szakmában is vonzó lehet a munkát keresők számára. Szűcs Szabolcs úgy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása