Frissítve:

Nem lesz képességfelmérő vizsga

Románia – A hét elején Cristian Adomnitei tanügyminiszter az új tanügyi törvénycsomagról egyeztetett a négy nagy országos szakszervezettel.

hiba beküldése

Előbb hétfőn, majd szerdán tárgyalt a tanügyminiszter a Tanügyi Szabad Szakszervezetek, a Spiru Haret Szakszervezet, az Alma Mater és a Állami Oktatási Szakszervezet képviselőivel. Szeptember 1-ig el kell készüljön az új törvénycsomag, amely komoly reformokat fog tartalmazni a közoktatásra vonatkozóan. Eltörlik a képességfelmérő vizsgát, helyét az egységes dolgozatok veszik át. Az utolsó három általános iskolai évben megírt összesen 18 félévi dolgozat átlaga fogja adni a felvételi médiát, ami alapján a számítógépes helyosztás történik. Szó volt arról is, hogy a nagy hírnévvel rendelkező középiskolák helyi szintű felvételit rendezhetnek, de szándékukat egy évvel korábban jelezniük kell.

Nulladik osztály

A közoktatás a következőképpen változik: a 3-6 éves gyerekek óvodába járnak majd, amelyet 6-7 éves korukban egyfajta nulladik, előkészítő osztály követ. Ezt tanítónőkkel végzik. Az eddigi 8 helyett 10 általánost végeznek, így a tananyag szellősebbé válik, áttekinthetőbb, könnyebb lesz. A tanügyminisztérium propagálni fogja a középiskolai tanulmányok folytatását, céljuk, hogy a fiatalság 85%-a rendelkezzen érettségivel. Adomnitei szerint, miután a közoktatásban 10 osztály lesz kötelező, értelmetlenné válik a képességfelmérő vizsga. 10 osztály után a diák eldöntheti, mit szeretne csinálni tovább.

Szatmár megye

Amint azt Kónya László szatmárnémeti főtanfelügyelő–helyettes szerkesztőségünknek  elmonda ő úgy látja, hogy egy oktatási rendszerben, ahol a 10 osztály a kötelező felesleges egy ilyen vizsga VIII. osztályban, és örvendene, ha ez meg is valósulna.



További hírek a ERDON Országos hírek kategóriából
Concordia: A minimálbér megalapozatlan emelése a feketemunkát ösztönzi
A Concordia Munkáltatói Szövetség (CPC) nem ért egyet a kormány azon szándékával, hogy november 1-jétől [...] tovább »
ANM: A magas hegyvidéken havazás várható szerdától
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) kedden 22 órától érvényes, havazásra és hóviharra vonatkozó [...] tovább »
Anton: A földgázt a lelőhelyhez legközelebb eső piacon lehet a legnagyobb profittal értékesíteni
Ellentmond azoknak, akik azt állítják, hogy a Fekete-tengerből kitermelt földgáz nagy része nem a román [...] tovább »
Kifizetik a plusz órákat a magyar tanítóknak
Hétfő este az oktatásügyi tárca vezetője aláírta azt a miniszteri rendeletet, amely alapján a kisebbségi [...] tovább »
F. Iordache: Nem fogjuk átvenni a Velencei Bizottság összes ajánlását, prioritást élveznek az alkotmánybíróság döntései
Nem fogjuk átvenni a Velencei Bizottság összes ajánlását - nyilatkozta hétfőn a Radio France Internationale-nak [...] tovább »
Egyeztetésre hívja az államfő a parlamenti pártok képviselőit szerdán 15 órától
Az igazságszolgáltatást érintő törvényekkel kapcsolatos konzultációra hívja Klaus Iohannis államfő a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Együtt tekertek fiatalok és idősek
Püspökladány, Nádudvar - Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Sárrét menti városban a Köztársaság Napi [...] tovább »
Birkózó-vb – Szadulajev tussal verte Snydert
Budapest - Az orosz Abdulrasid Szadulajev tussal vágott vissza a címvédő amerikai Kyle Snydernek a tavalyi párizsi [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Ismét nyert az Alba Fehérvár
Székesfehérvár - Az Alba Fehérvár házigazdaként négy ponttal legyőzte a bolgár Rilszki Szportiszt csapatát a [...] tovább »
Bécsi tenisztorna – Fognini: nincsenek jó emlékeim Fucsovicsról
Bécs - Nehéz mérkőzésre számít Fabio Fognini, aki Fucsovics Mártonnal játszik a 2,2 millió euró (694 millió [...] tovább »
Birkózó-vb – Olejnik Pavlo elveszítette a bronzmeccset, ötödik lett
Budapest - Olejnik Pavlo óriási csata végén elveszítette a bronzmérkőzést, így az ötödik helyen végzett a [...] tovább »
Birkózó-vb – Németh megsérült, nem bírt a címvédővel a négy között
Budapest - A 76 kilós Németh Zsanett megsérült az elődöntőben, így kikapott a címvédő Yasemin Adartól a Papp [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása