Frissítve:

Nehézkesen értetik meg magukat ügyfeleikkel a nagy elektronikai gyártók

Budapest, 2014. augusztus 23., szombat (MTI) – Egyes okostelefon- és táblagépgyártó vállalatok olyan nehézkesen fogalmazzák meg termékleírásaikat és közleményeiket, mintha kifejezetten azok megértését akarnák megakadályozni – írja a WirtschaftsWoche Online (wiwo.de) hírportál német üzleti tanácsadó vállalatok és a Hohenheim egyetem közös tanulmányának megállapításaira hivatkozva.

hiba beküldése

A Communication Lab Ulm és az Iskander Business Partner üzleti tanácsadó vállalatok, valamint a Hohenheim egyetem szakemberei három jellemző szövegtípus, a vállalatok weboldalán található termékleírások, a sajtóközlemények és az ügyfélkapcsolati email-üzenetek érthetőségét vették vizsgálat alá.

A szövegelemzést a Hohenheim egyetem által a feladatra kifejlesztett szoftverrel végezték el, ami a “Hohenheim Érthetőségi Index” (HIX) alapján nullától (nehezen érthető) húsz pontig (könnyen érhető) rangsorolta a szövegeket. A szoftver egyebek között a mondatok hosszát, valamint az anglicizmusok és az összetett szavak alkalmazásának a kerülését vizsgálta.
A kutatók szerint a hosszú mondatok elriasztják az olvasókat a szöveg végigolvasásától. Az interneten közzétett szövegekben például tapasztalataik alapján nem ajánlatos 20 szónál hosszabb mondatokat alkalmazni. Hasonlóan riasztó hatást tulajdonítanak a tizenhat karakternél hosszabb összetett fogalmaknak is, mint például a “tíz pontos többérintős funkció”, vagy az “ultra nagy felbontású videofelvétel”.

“Egyes vállalatok a termékleírást egészen nyilvánvalóan nem tekintik még termékeik szerves részének” – mutatott rá Frank Brettschneider, a kommunikációtudományok professzora a Hohenheim egyetemen. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy az olvasók hamar feladják a szöveg olvasását, ha túl hosszú szavakkal és bonyolult kifejezésekkel gyötrik őket.

A vállalatok termékleírásai átlagosan 13,8 pontot értek el a vizsgálatban. Ezen a téren a legjobbnak az Apple bizonyult 18,7 ponttal. A második a Huawei lett 16,1 ponttal, a harmadik pedig a Microsoft/Nokia 15,8 ponttal. A Samsung a negyedik lett a rangsorban, a lista végére pedig, a kilencedik helyre a Lenovo került.

Az ügyfélszolgálati email-üzenetekben 16,7 pontos átlagot értek el a vállalatok. Ebben a kategóriában a Hewlett-Packard került az élre 19,8 ponttal, a második helyen a Lenovo végzett 17,5 ponttal, a harmadikon a Samsung, a negyediken az LG és az Acer, az ötödiken pedig a Huawei.

A sajtóközlemények érthetőségében mindössze 6,6 pontos átlagot hoztak a vizsgált cégek. Ezen a területen a Huawei jeleskedett, miután az elérhető 20 pontból 10 ponttal az első helyre került. A második a Sony lett, a harmadik az LG, a negyedik a Samsung, az ötödik az Acer, a hatodik pedig az Apple.

http://www.wiwo.de/unternehmen/it/miese-kommunikation-hier-verstehen-kunden-nur-bahnhof/10367850.html

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szakértő: nem sértett ukrán törvényt a magyar konzul az állampolgársági eskütételről kiszivárogtatott felvételen
Kijev - Nem sértette meg Ukrajna egyetlen törvényét sem a beregszászi magyar konzul azon a videofelvételen, [...] tovább »
Egy etológus és egy kémikus kapta idén A nőkért és a tudományért ösztöndíjat
Budapest - Csapó Edit kémikus és Kubinyi Enikő etológus nyerte idén a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a [...] tovább »
Többe kerül a papírzsák
Miskolc - Nem feltétlenül környezetkímélőbb, viszont drágább a papírcsomagolás. tovább »
Meglehetünk a műanyag nélkül is
Miskolc - Több olyan kezdeményezés is létezik, mely a műanyagmentességre hívja fel a figyelmet. tovább »
Az elsők között kerül a magyar piacra a Suzuki megújított modellje
Esztergom - A magyar piac az elsők között van, ahol a Suzuki bevezeti megújított, Esztergomban gyártott [...] tovább »
Köznevelési kerekasztal – Maruzsa: szeptember 30-ig tart Nemzeti alaptanterv munkaanyagának véleményezése
Budapest - Szeptember 30-ig tart a Nemzeti alaptanterv (Nat) munkaanyagának véleményezése - mondta Maruzsa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban nyert az Újpest
Budapest - A házigazda Újpest hosszabbításban 4-3-ra legyőzte a Gyergyói HK együttesét a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Továbbra is veretlen a Csíkszereda
Budapest - Az SC Csíkszereda hazai pályán 6-1-re legyőzte a Corona Brasov együttesét a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Ellenfeleket kapott a női és a férfi vízilabda-válogatott
Budapest - A nemzetközi szövetség elkészítette a csoportbeosztásokat a vízilabda világliga és az Európa Kupa [...] tovább »
Sakkolimpia – Győzelemmel kezdtek a magyarok
Budapest/Batumi - Mindkét magyar válogatott győzelemmel kezdte szereplését a georgiai Batumiban hétfőn elrajtolt [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Tóth Krisztián: mindent kiadtam magamból
Baku - Csalódottan és fáradtan tekintett vissza a hétfői versenynapra a 90 kilogrammban ötödik Tóth [...] tovább »
Bundesliga – Sallai Roland bekerült a forduló válogatottjába
Budapest/Freiburg - Sallai Roland, az SC Freiburg magyar válogatott labdarúgója bekerült a Bundesliga negyedik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása