Frissítve:

Negyedével csökkent a Szlovákiába szállított orosz földgáz mennyisége

Prága/Pozsony, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) – Az igényeltnél mintegy 25 százalékkal kevesebb földgázt kapott Oroszországtól a hét elején Szlovákia. A korábbi napokban a szállítmány csökkenése tízszázalékos volt – jelentette az SPP szlovák gázipari cég keddi közleményében.

hiba beküldése

Az elmúlt héthez képest csökkent a Szlovákián keresztül Nyugatra vezető tranzit gázvezetékbe irányuló orosz földgáz mennyisége is – mondta Pater Bednár, az SPP szóvivője a CTK cseh hírügynökségnek.

Az orosz földgázszállítmányok csökkenése a múlt szerdán kezdődött. “Társaságunk biztosít mindenkit, hogy az SPP Szlovákiában továbbra is szállítani tudja ügyfeleinek a megrendelt mennyiséget” – közölte a szóvivő.

Az Eurostream tranzit gázvezeték üzemeltetője weboldalán tudatta, hogy az ukrán-szlovák határra hétfőn 50 millió köbméter orosz földgáz érkezett, amely mintegy 20 százalékkal kevesebb, mint a múlt heti napi átlag. A közlés szerint a következő napokban a szállítások további csökkenésével – napi 34 millió köbméterre – kell számítani. Az Eurostream nem közölte, hogy ezt az állítását mire alapozta.

Szlovákia Csehországból és Ausztriából is kaphat földgázt, a megfelelő vezetékek üzemképesek. Az ország tavalyi földgázfogyasztása meghaladta az ötmilliárd köbmétert.

Csehországot – néhány más kelet-európai államtól eltérően – a felelős intézmények jelentései szerint az elmúlt napokban az orosz fölgázszállítások csökkenése nem érintette.

Korábban több uniós ország jelezte, hogy az orosz Gazprom nem teljesíti az igényelt mennyiség leszállítását.
Razvan Nicolescu román energiaügyi tárca nélküli miniszter hétfőn közölte, hogy az orosz cég tájékoztatása szerint keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét. Moszkvában nem indokolták a döntést – mondta Nicolescu.

A lengyel PAP hírügynökség a Gazprom szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy az orosz állami cég csak a szerződéses minimumot tudja földgázból leszállítani Lengyelországnak, a megnövelt rendeléseket nem képes kielégíteni.

– Kokes János, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az 1 perces videó, amit minden földlakónak látnia kellene
A különbözőség nem lehet akadálya a közös életnek, ezt pedig nem emberek, hanem állatok fogják [...] tovább »
EU-csúcs – Orbán: minden népnek gondoskodnia kell saját biztonságáról és jólétéről
Budapest - Európát csak akkor lehet rendbetenni, ha minden nép gondoskodik saját hazájának biztonságáról és [...] tovább »
EU-csúcs – A tagállamok és az uniós intézmények vezetői aláírták az évfordulós nyilatkozatot
Róma - Az Európai Unió (EU) tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények [...] tovább »
17 fotó, amelytől elolvad a szíve
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Érezte már azt egy fényképet látva, hogy ismeri az azon szereplő személy [...] tovább »
EU-csúcs – Lezárták Róma központját
Róma - Üres szellemvárosra emlékeztet az olasz főváros központja, amelyet szombaton teljesen lezártak még a [...] tovább »
Fehéroroszországban a hatóságok őrizetbe vették Vlagyimir Neklajev ellenzéki vezetőt
Minszk - Fehéroroszországban a hatóságok őrizetbe vették Vlagyimir Neklajev ellenzéki vezetőt, aki a szombatra a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
NB III: döntetlent játszott a kis Loki
Debrecen - A DVSC-DEAC - Újpest mérkőzésen nem született gól. tovább »
Vb-érmek után, világjátékok előtt a magyar dzsúdzsucu
Budapest - Sportágtörténelmi sikert aratott a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség válogatottja az athéni [...] tovább »
Nagy csatában nyert a Phoenix KK
Tiszaújváros - A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 21. fordulójában hazai környezetben lépett [...] tovább »
Miskolci EAFC: Győzni mennek Nagykőrösre
Miskolc - A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának a 21. forduló Nagykőrösön vendégeskedik a Miskolci EAFC [...] tovább »
A bajnokság meglepetéscsapatát fogadják az ózdiak
Ózd - A férfi kézilabda NB I/B 20. fordulójában a Szigetszentmiklós együttesét látja vendégül az ÓAM-Ózdi [...] tovább »
A matematikai esély a tét az MKC számára
Mezőkövesd - A szombati gyöngyösi derbin már nem ugyanazok az edzők dirigálnak, mint a kövesdin. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása