Frissítve:

Négy roma képzőművész kiállítása nyílt meg a Pesti Vigadóban

Budapest, 2015. július 20., hétfő (MTI) – Négy roma képzőművész: Balogh Tibor, Káli-Horváth Kálmán, Borkó Marianna és Kiss Sándor Free-Presszionisták című kiállítása nyílt meg hétfő este Budapesten a Vigadó épületében.

hiba beküldése

“Ez a kiállítás magának az utat törő tehetségnek a bizonyítéka, hogy lehet árvaházból, nevelőotthonból, Tiszadobról is magasra jutni” – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megnyitón arra utalva, hogy a Free-Presszionista csoport gyökerei az 1980-as évekre nyúlnak vissza, amikor három árva fiú és egy lány az intézet falai között alkotni kezdett. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a roma művészcsoport tárlatát a minőség alapján mérlegelve fogadta be székházába, a Pesti Vigadóba a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

“Az alkotók évekkel ezelőtt ceruzával és ecsettel kezükben indultak el”, hogy megvalósítsák álmukat – emlékeztetett a kezdetekre a miniszter.

Balog Zoltán hozzátette, hogy a falakon látható képek erős érzelmeket közvetítenek és a belső szabadságról tanúskodnak. A miniszter kiemelte Káli-Horvát Kálmán ikonjait, amelyeken a művész Isten-élményét jeleníti meg.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a művészeti csoport Franciaországban, Angliában és Dániában is bemutatkozott már. Fekete György, az MMA elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a falakon látható művek színvonaluknál és érdekességüknél fogva szervesen kapcsolódnak a Nemzeti Szalon alkotásaihoz. A sokrétű művek “sem stilárisan, sem megközelítésben nem hasonlítanak más magyar vagy nem magyar kortárs művekhez” – tette hozzá.

A megnyitó után bemutatták a művészeti csoport Free-Presszionisták című, most megjelent 60 oldalas művészeti albumát, amelyhez Kőnig Frigyes festő- és grafikusművész, tanszékvezető egyetemi tanár írta az előszót.

A tárlat a Pesti Vigadóban augusztus 23-ig látható.

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása