Frissítve:

Négy év restaurálás után először állítják ki a Berthouville-i kincset

Négy év restaurálás után először állítják ki a Berthouville-i kincset © Fotó:popular-archaeology.com
Los Angeles, 2014. november 5., szerda (MTI) – Négy év restaurálás után állítják ki a franciaországi Berthouville-ban talált egyedülálló római kori ezüstkincset Los Angelesben novemberben.

hiba beküldése

Véletlenül kerültek elő az aranyozott ezüst szobrocskák és edények a normandiai Berthouville falu határában: egy francia földműves 1830-ban kiszántotta őket a földből. A leletegyüttes, mely Berthouville-i kincsként vált ismertté, a gall-római Mercurius istennek szánt ajándék volt – olvasható a Popular Archeology régészeti portálon.

A körülbelül 90 ezüsttárgyból álló, több mint 22 kilogrammnyi kincs felfedezése után csak 1861-ben, majd 1896-ban kezdődtek az ásatások, amelyek egy gall-római szent hely alapjait tárták fel. Két templomának egyikét Mercuriusnak, a másikat anyjának, Maiának vagy párjának, Rosmertának szentelték. A közelben egy színház alakú gyűléshelyet is találtak. Mivel a környező vidéken se temető, se település romjai nem kerültek elő, úgy vélik, a Merkúr-templom zarándokhely lehetett, amelyet az évenkénti ünnep idején kerestek fel.

A kincs legfontosabb darabjain olvasható latin felirat szerint egy Quintus Domitius Tutus nevű római polgár ajándékozta őket Mercuriusnak. A kincs számos gazdagon díszített tárgyát a valaha fennmaradt római ezüsttárgyak legértékesebbjei között tartják számon.

A Tutus által Mercuriusnak ajánlott tárgyak – egy kivételével – olyan mitológiai jeleneteket ábrázolnak, amelyek inkább illenek fényűző vacsorákhoz, mint vallási ajándékhoz. Valószínű, hogy előbb használták a tárgyakat, csak utána ajánlották fel az istennek.

A megtalálás után a kincset a francia Nemzeti Könyvtár vásárolta meg, ahol sok törött edény darabjait összeillesztették, a lerakódások vastag rétegeit korabeli módszerekkel és anyagokkal eltávolították róluk, közben néhány mély karcolást is ejtettek a tárgyakon.

A kollekció 2010-ben érkezett a Los Angeles-i Getty Múzeumba, ahol a restaurálás mellett alapos történeti kutatást is végeztek. A modern módszerekkel végzett négyéves munkával újabb feliratok kerültek elő, és fény derült az ókori ezüstművesség és a 19. századi restaurálási eljárások technikáira is.

Az Ókori fényűzés és a Berthouville-i római kori ezüstkincs című kiállítás a Los Angeles-i Getty Villában november 19-én nyílik.

(http://popular-archaeology.com/issue/fall-09012014/article/magnificent-ancient-roman-treasure-revealed)

-MTI-



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Csúnyán elszámolta magát az ejtőernyős, majdnem a közönségben landolt
USA - Ilyen, amikor egy stadionnyi ember látja a szerencsétlenkedésed. tovább »
Tevétől haltak meg öten Kazahsztánban
Kazahsztán - Öten meghaltak Almati (Alma-Ata) térségében, amikor elgázoltak egy tevét. tovább »
Hátra fogsz esni a széken, de az emberek 89 százaléka nem látja, mi a hiba a képen
Becsapós persze a dolog, de ha alaposan megfigyeled a képet, te is biztos észreveszed, mi lehet a bibi. tovább »
A Nemzeti Választási Iroda levélben keresi meg októberben a felnőtt külhoni magyar állampolgárokat
Kolozsvár - A Nemzeti Választási Iroda (NVI) levélben keresi meg a felnőtt külhoni magyar állampolgárokat [...] tovább »
Fotók: 12 ötletes találmány, amit mindenképpen be akar szerezni
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Valószínűleg nem is tud róla, de egy csomó mindene hiányzik, amelyekre [...] tovább »
Videó: Nem tudjuk eldönteni, hogy a villámcsapás vagy az üvöltés volt a hangosabb
A videóstól néhány méterre csapott be, egyenesen egy fába. Nem csodáljuk, hogy a srác halálra rémült. Egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC-TVP: megvannak az EHF Kupa-meccsek időpontjai
Debrecen - Október 14-én játszanak Lubinban, október 22-én lesz a visszavágó. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: Veszprém vs. DVTK
Miskolc, Veszprém - A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a VLS Veszprém [...] tovább »
Magyar Kupa: kötelező feladatok és „csodavárás”
Hajdú-Bihar - A megyéből öt együttes is pályára lép a szerdai kupafordulóban. tovább »
Videó: Csúnyán elszámolta magát az ejtőernyős, majdnem a közönségben landolt
USA - Ilyen, amikor egy stadionnyi ember látja a szerencsétlenkedésed. tovább »
Két DVSC-játékos a forduló válogatottjában
Debrecen - Kinyik Ákos és Haris Tabakovic került a legjobb teljesítményt nyújtók közé. tovább »
Federerék vagy az olaszok
Nyíregyháza - Kik várhatnak Fucsovics Mártonra a tenisz Davis-kupa világcsoportjának sorolása előtt? tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása