Frissítve:

Negatív kilátást adott az orosz adósosztályzatra a Moody’s

London, 2014. június 28., szombat (MTI) – Leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást adott Oroszország közepes befektetési ajánlású, “Baa1” szintű államkötvény-osztályzatára pénteken a Moody’s Investors Service, elsősorban a geopolitikai kockázatokkal és az orosz gazdaság romló növekedési kilátásaival indokolva a döntést.

hiba beküldése

A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, a péntek éjjel Londonban bejelentett lépés indokai közül kiemelte azt, hogy az orosz gazdaság az ukrajnai válság elhatalmasodásával érzékenyebbé vált a geopolitikai kockázatokra, emellett a szerkezeti reformok hiánya és a kapacitási korlátok a középtávú növekedési kilátásokat is rontják.

A Moody’s már tavasszal jelezte, hogy negatív hitelminősítési lépésre készül Oroszországgal szemben. A cég március végén leminősítési felülvizsgálat alá vette a negatív kilátás pénteki megállapításával egy időben egyébként megerősített “Baa1”-es orosz besorolást, azzal az előrejelzésével indokolva a lépést, hogy az orosz gazdaságot az ukrajnai válságból eredő kockázatok az idén recesszióba sodorják.

A Moody’s meredeken lefelé módosított akkori prognózisa szerint az orosz hazai össztermék (GDP) az idén 1 százalék körüli mértékben csökken. A cég az ukrán válság előtt még hozzávetőleg 2 százalékos idei GDP-növekedéssel számolt Oroszországban.

A hitelminősítő az idei orosz recesszióról szóló előrejelzést a negatív kilátás pénteki bejelentéséhez fűzött elemzésében nem ismételte meg, közölte ugyanakkor, hogy becslése szerint az orosz gazdaság potenciális növekedési üteme reálértéken számolva, éves átlagra vetítve 1,7 százalékra esett vissza a 2014-2018-as időszakra a 3 százalék körüli korábbi szintekről.

Ez a visszaesés jóval markánsabb, mint más, hasonló besorolási sávban nyilvántartott országok, például India, Olaszország, Kazahsztán, Mexikó vagy Dél-Afrika esetében. E gazdaságok potenciális reálnövekedési üteme ugyanis átlagosan és mediánértéken számolva is mindössze 0,2 százalékponttal csökkent a Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése alapján – áll a Moody’s londoni elemzésében.

A pénteken megállapított negatív szuverén osztályzati kilátás másik fő tényezője az, hogy a Moody’s megítélése szerint Oroszország érzékenyebb lett a geopolitikai eseménykockázatokra, miután az orosz-ukrán konfliktus a Krím-félszigetről továbbterjedt Ukrajna keleti térségeire. A hitelminősítő szerint a kelet-ukrajnai helyzet nehezebb a krímivel összehasonlítva, tekintettel a szeparatista erők tevékenységének bonyolult hátterére és az erőszakcselekmények kirobbanására.

Az Oroszország elleni szankciók egyelőre főleg egyes személyeket sújtanak, de a hét vezető nyugati ipari hatalom (G7) megerősítette az olyan szankciók lehetőségét, amelyek már az orosz gazdaság egyes szektorait céloznák – áll a Moody’s elemzésében.

Jóllehet az Oroszország és nyugat közötti feszültségek, valamint az orosz vállalati szektor és a bankok refinanszírozási kondíciói egyaránt enyhültek az utóbbi időben, az orosz államadós-osztályzatra megállapított negatív kilátás azonban tükrözi a fennmaradó hitelkockázatokat – hangsúlyozzák a Moody’s elemzői.

Egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor’s néhány hete a Moody’s által most megállapított negatív kilátásnál jóval erőteljesebb lépést jelentett be Oroszországgal szemben. Az S&P április végén a devizában kibocsátott hosszú és rövid lejáratú orosz államadósság besorolását az addigi “BBB/A-2”-ről egy fokozattal “BBB mínusz/A-3-ra” rontotta. Az S&P a szuverén hosszú futamidejű rubeladósság osztályzatát is visszaminősítette egy fokozattal, “BBB plusz”-ról “BBB”-re. A cég mind a deviza-, mind a rubeladósság-osztályzatra további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

Ha a Standard & Poor’s az orosz devizaadós-osztályzatot a “BBB mínusz” szintről tovább rontja, azzal Oroszország elvesztené befektetési ajánlású szuverén devizaadós-besorolását ennél a hitelminősítőnél.

A három nagy hitelminősítő közül az S&P tartja nyilván a leggyengébb devizaadós-osztályzattal Oroszországot. A Moody’s most megerősített “Baa1”-es orosz besorolása két fokozattal jobb a Standard & Poor’s áprilisban rontott osztályzatánál.

A Fitch Ratings “BBB” besorolást tart érvényben Oroszországra; ez egy fokozattal magasabb az S&P orosz minősítésénél, egy fokozattal gyengébb viszont a Moody’s orosz államadós-besorolásánál. A Fitch márciusban szintén negatívra rontotta Oroszországra érvényben tartott osztályzatának kilátását.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kényelmes mamahotel?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Sok fiatal hiába szeretné, anyagiak hiányában nem tudja elhagyni a szülői otthont. tovább »
„A legfőbb szempont a fizetés és a jó munkakörülmények”
Debrecen - „Ön szerint milyen az ideális állás?” - tettük fel a kérdést a pénteki állásbörzére [...] tovább »
Megnyitották a Hajdúép építési és lakberendezési szakkiállítást Debrecenben
Debrecen - Öt év szünet után ismét építési és lakberendezési szakkiállítást rendeztek Debrecenben: a [...] tovább »
Varga Mihály: a gazdaságpolitikai célok változatlanok maradnak
Budapest - A választások eredménye megerősítette, hogy a gazdaságpolitikai célok változatlanok maradnak, így a [...] tovább »
NGM: az első negyedévben jelentősen nőttek a vám- és jövedéki bevételek
Eger - Az idei első negyedévben lényegesen több vámot és jövedéki adót szedett be az adóhatóság, mint az [...] tovább »
NMHH: 48 millió forintos bírság a UPC-nek jogszerűtlen piaci magatartása miatt
Budapest - Jogszerűtlen piaci magatartása miatt 48 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC-t az alapvető [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Még csak hó sem várható
Budapest - Sok minden változott tavaly óta Fucsovics Márton és a hétfőn kezdődő budapesti verseny körül. tovább »
Labdarúgó NB I – A Mezőkövesd pontot szerzett a Vasas vendégeként
Budapest, 2018. április 21., szombat (MTI) - A sereghajtó Vasas FC gól nélküli döntetlent játszott az ugyancsak [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Honvédnak a mezőnyfölény kevés volt a győzelemhez
Budapest, 2018. április 21., szombat (MTI) - A címvédő Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott a [...] tovább »
“6–0-s vezetés után a győzelem olyanná alakult, mint a mai nap, munkássá”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II déli bajnokság 21. fordulójának eredményei. tovább »
“Egy pontot megérdemeltünk volna”
Debrecen – A Videoton FC vs. DVSC (1-0)  OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Marko Nikolics és Bücs Zsolt [...] tovább »
“Akinek nem inge ne vegye magára, de akinek inge, az végre öltözzön már fel”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II északi bajnokság 21. fordulójának eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása