Frissítve:

Nébih: az országban még csak néhány helyen bukkant fel a súlyos allergiás reakciót okozó gyomnövény

Budapest, 2014. június 24., kedd (MTI) – Magyarországon csak néhány helyen fordul elő a súlyos allergiás reakciókat kiváltó kaukázusi medvetalp, a gyomnövény ugyanakkor gyors szaporodásra képes – válaszolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI kérdésére kedden.

hiba beküldése

A Nébih gyombiológiai mérnökszakértője, Novák Róbert az MTI-nek elmondta, hogy az ernyős virágzatúak családjába tartozó medvetalpnak három faja fordul elő Magyarországon. A kisebb termetű, közönséges medvetalp elterjedt növény Magyarországon, és bár ez a faj is mérgező növény, megbetegedést ritkán okoz. Ugyanakkor a Felső-Tisza vidékén az 1980-as években megjelent a Sosnowsky-medvetalp, amely a kaukázusihoz nagyon hasonló, szintén veszélyes gyom.

A kaukázusi medvetalp, valamint a Sosnowsky-medvetalp azért veszélyes, mert nagy mennyiségben tartalmaz furanokumarinokat. Ezek a vegyületek már a növény megérintése esetén is sérülést okoznak, az adott területen erősen fényérzékennyé válik a bőr. Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, a bőr kipirosodik, viszketni kezd, és 24-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta. Szembe kerülve átmeneti vagy akár végleges vakságot okozhat.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy aki ezeket a tüneteket érzékeli magán, minél előbb forduljon orvoshoz. Az idén belterületen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gergelyiugornyán találtak Sosnowsky-medvetalpat, mintegy 200 négyzetméteren. Itt már mentesítették a területet a Nébih segítségével – jelezte a szakértő.

Novák Róbert elmondta, hogy a kaukázusi medvetalpat a 19. században botanikus kertekben dísznövényként tartották, mivel dekoratív lágyszárú növény, amely akár 3-5 méteresre is megnő. A gyorsan szaporodó inváziós faj azonban kivadult a kertekből, és főleg árterületeken, az utak mentén jelent meg. Európa nyugati és északi részén a második világháború után fokozottan elterjedt, jelenleg főként Nagy-Britanniában, Dániában, Svédországban és Németországban. Magyarországon a zirci arborétum környékén is észlelték.

Kárpátalján a Sosnowsky-medvetalp takarmánynövényként való hasznosításával próbálkoztak, ahol elvadult, és betelepült a Felső-Tisza vidékére is. Emiatt tavaly a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága növényvédelmi felügyelői végeztek felderítést, és azt állapították meg, hogy csökkent a fertőzött terület nagysága – tette hozzá.

A szakértő tájékoztatása szerint a kaukázusi medvetalp és a Sosnowsky-medvetalp a környezetétől jól elkülöníthető, könnyen felismerhető növény, a hatalmas termete miatt. Egyedei sok nedvességet igényelnek, elsősorban az árterületeket kedvelik, ahol a víz is terjeszti a magokat. Az állományok felszámolásához több év kell, mert a növény rendkívül gyorsan regenerálódik, ugyanakkor magjai 15 évig is életképesek a talajban. .

Novák Róbert hangsúlyozta: amennyiben a veszélyes medvetalp belterületen található, az önkormányzathoz kell fordulni a mentesítés elvégeztetése érdekében, külterület esetén pedig az illetékes kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságához.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A magyar nyelv napja – Sántha Attila írót és Dávid Gyula irodalomtörténészt díjazták Kolozsváron
Kolozsvár - Sántha Attila írót, nyelvészt és Dávid Gyula irodalomtörténészt, egykori 1956-os politikai [...] tovább »
Egyre biztatóbbnak látják elhelyezkedési esélyüket a magyar munkavállalók
Budapest - Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, elhelyezkedési esélyeiket [...] tovább »
Halálos baleset történt Hódmezővásárhely határában
Szeged - Meghalt egy motoros, miután kamionnal ütközött össze a 47-es út 196-os kilométerénél, [...] tovább »
Sokkoló videó: Kiszámolták, hányan fognak még meghalni idén az utakon
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Baleset-megelőzés matematikai alapon: a rendőrség sokkoló videót tett közzé a [...] tovább »
Orbán Viktor: kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok
Budapest - A közép-európai régió energetikai kérdéseit és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokat [...] tovább »
Diákjával létesített szexuális kapcsolatot egy tanárnő, négy évre ítélték
Székesfehérvár - Másodfokon, jogerősen négy év börtönre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Serie A – Edzőt váltott az Udinese
Budapest/Udine - A gyenge bajnoki szereplés miatt az Udinese labdarúgócsapatának elöljárói menesztették [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Veszprém és a Szeged is magabiztosan nyert
Budapest - A Veszprém és a címvédő Szeged is magabiztosan nyert házigazdaként a férfi kézilabda NB I-ben kedden. tovább »
Női kézilabda Eb – Öt NB I-es légióssal találkozhatnak a magyarok
Budapest - Öt NB I-es légióssal találkozhat a magyar női kézilabda-válogatott a november 29-én kezdődő [...] tovább »
Kevésen múlott, de búcsúzott a Loki a kupától
Debrecen - A jó erőkből álló Érd csapatához látogatott kedden este, a Magyar Kupa negyedik fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Fölényesen nyert a DVTK
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata 8-1-re legyőzte a szlovák U20-as válogatottat a Tipsport Liga [...] tovább »
Sakkvilágbajnoki döntő – Újabb remi
Budapest/London - Az első háromhoz hasonlóan a negyedik parti is döntetlennel zárult az egymillió dollár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása