Frissítve:

Navracsics: Magyarország sereghajtóból ismét éllovas lehet

Sárvár, 2013. november 20., szerda (MTI) – Az elmúlt három és fél év kormányzati lépéseinek és a választók munkájának, kitartásának és hitének köszönhetően érkeznek az eredmények, így “sereghajtókból ismét éllovasok lehetünk” – hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerda este Sárváron.

hiba beküldése

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Nádasdy-vár dísztermében tartott előadásában rámutatott: most már azok a gazdasági szakértők és elemzők is pozitívan nyilatkoznak Magyarország gazdasági kilátásairól, akik “óva intettek bennünket”.

“Ha nem is szeret bennünket mindenki”, az országnak ma már van nemzetközi tekintélye, “odafigyelnek ránk” – tette hozzá.

A kormányzati ciklus elmúlt éveiről szólva azt mondta, hogy az ország irányítását olyan állapotban vették át, amikor nem lehetett a megszokott, kitaposott úton járni, új utakat kellett törni, új megoldásokat kellett alkalmazni.

“Jól tudtuk, a kétharmadot nem ajándékba kaptuk, hanem egy olyan kötelezvényként, amelyben azt vállaltuk, hogy megoldjuk a problémákat” – fogalmazott.

Megjegyezte, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányzás 2006-ra már önmagában válságot idézett elő, ezt csak tetézte a 2008-ban bekövetkező nemzetközi válság.

Navracsics Tibor elmondta, ma Magyarországon nem növekszik az államadósság, viszont nő a gazdaság, minden eddigiénél alacsonyabb az infláció.

Éppen ezért most már a baloldal sem azt mondja, hogy a csőd felé tart az ország, hanem inkább azt sorolja, hogyan adna több pénzt az embereknek – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a korábbi választások szocialista szlogenje is az volt, hogy “több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak”, de valójában senki nem járt jobban.

Adtak ugyan 50 százalékos béremelést a közszférában, de aztán elinflálták a pénzt – mondta, hozzátéve: ez is mutatja, hogy “a szocialistáknak más pénze sohasem drága”.

Navracsics Tibor előadásában többször is megfogalmazta, hogy a kormány azért érhetett el sikereket, mert az emberek folyamatosan kiálltak mellette, és hisznek Magyarország közös jövőjében.

A fideszes politikus elmondta, pártjában is folyamatos megújulásra van szükség, éppen ezért ajánlotta hallgatósága figyelmébe Ágh Pétert, a Fidelitas elnökét, Vas megyei országgyűlési képviselőt, választókerületi elnököt.

Ágh Péter az esemény házigazdájaként arra kérte a fórum résztvevőit, folytassák az építkezést, erősítsék tovább azt a szövetséget, amely 2010-ben lehetővé tette, hogy az ország sorsa jobbra forduljon.

– MTI – 



További hírek a Gazdaság kategóriából
A panellakások árai nőttek leginkább
Budapest - A fővárosban tizenkilenc százalékos volt az áremelkedés. tovább »
Felül kell vizsgálni a Debreceni Főpályaudvar terveit
Debrecen - A Debreceni Főpályaudvar megvalósítására kiírt 2. közbeszerzési eljárás is eredménytelenül [...] tovább »
„A kapcsolat örök és megbonthatatlan”
Debrecen - A várossal szembeni bizalom nagymértékben köszönhető a Debreceni Egyetem létének. tovább »
Brexit – Német pártok vezetői és üzletemberek maradásra kérik Nagy-Britanniát
London - A legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, [...] tovább »
Az EU védővámot vezet be kínai elektromos biciklik uniós behozatalára
Brüsszel - Az Európai Unió védővámot vezet be a kínai gyártmányú elektromos kerékpárok uniós behozatalának [...] tovább »
Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac
Budapest - Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Háromgólos hátrányról fordított a Vasas
Budapest - A Vasas otthon háromgólos hátrányról fordított a Gyergyói HK ellen a jégkorong Erste Liga szombati [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos soproni siker
Budapest/Sopron - A címvédő Sopron 75-51-re múlta felül a vendég PINKK-Pécsi 424 csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Népszerűsítették a jegessportokat
Debrecen - Közönségtalálkozóval egybekötött programot rendezett a Debreceni Jégcsarnok szombat este a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Otthon győzött a Szolnok, Pakson a Szedeák
Budapest - Az éllovas Szolnok 83-74-re kerekedett a Sopron fölé a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. tovább »
Női röplabda Extraliga – Sima nyíregyházi győzelem
Nyíregyháza - A Nyíregyháza három sima játszmában verte a vendég Haladást a női röplabda Extraliga szombati [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Könnyedén nyert a Kazincbarcika
Debrecen/Kazincbarcika - A Kazincbarcika könnyedén, három játszmában győzött a DEAC vendégeként a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása