Frissítve:

NAV: hamarosan elkészül a dohánypiac állapotáról szóló kutatás

Budapest, 2014. szeptember 6., szombat (MTI) – Hamarosan elkészül az a kutatás, amelyből következtéseket lehet levonni a magyar dohánypiac állapotáról – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője szombaton az MTI-vel.

hiba beküldése

Suller György Attila őrnagy közleménye szerint a kutatást az üres cigarettásdobozok összegyűjtése alapján 2004 óta végzik, így értékelhető adatokat szolgáltat a fogyasztás alakulásáról.

A szóvivő a dohánypiac helyzete kapcsán több dologra is felhívta a figyelmet. Többek között arra, hogy a magyar dohánypiacra, de különösen a cigarettáéra az elmúlt másfél évben európai uniós szinten is egyedülálló, mintegy 15 százalékos áremelkedés volt jellemző. Ez hatással volt az illegális piacra – jegyezte meg.

Közölte, a NAV idei eddigi cigaretta-lefoglalási adatai már meghaladták a 2013-ban egész évben lefoglalt mennyiséget, a lefoglalt fogyasztási dohány mennyisége pedig idén megtöbbszöröződött.

Suller György Attila rámutatott, a NAV elsősorban arra törekszik, hogy az illegális termékek már be se jussanak Magyarországra. Fontosnak tartják az illegális előállításhoz felhasználható alapanyagokhoz való hozzájutás megnehezítése, valamint a fokozott ellenőrzéseket, például a közterületeken, a piacokon.

A NAV-szóvivő a csempészcigaretták súlyos egészségkárosító hatására is figyelmeztet.

A közlemény szerint “a cigaretta-forgalom évek óta tartó visszaesésének a ténye tagadhatatlan”. A hivatal honlapján található, a jövedéki termékek szabadforgalmi adatait tartalmazó táblázat szerint 2012-ben 12,9 milliárd, 2013 első félévben 5,4 milliárd, éves szinten 9,8 milliárd, idén az első hat hónapban 3,9 milliárd darab cigaretta, szivarka került forgalomba. Finomra vágott fogyasztási dohányból 2012-ben 5,178 tonna, 2013 első félévben 2,635 tonna, éves szinten 5,197 tonna, idén az első félévben 2,808 tonna fogyott.

Suller György Attila azt valószínűsíti, hogy a teljes évre vonatkozó adatok – ahogy az az egyéb piaci adatokból, adójegy-rendelésből, önkéntes dohányipari kiskereskedelmi adatszolgáltatásból már most látszik – valószínűleg kisebb visszaesést mutat majd.
A szóvivő szerint a dohánypiacot fogyasztási szempontból egy egységnek kell kezelni, mert aki eltűnik a cigarettavásárlók közül, nem feltétlenül az illegális piac vevői közé kerül, lehet, hogy az olcsóbb sodródohányt és saját cigaretta-készítést választja és az egészségügyi kockázat alapján leszokók is sokan vannak.

Ha a fogyasztási dohányok forgalmával együtt nézzük, akkor a szabadforgalmi adatok sem annyira alacsonyak, ha a kiskereskedelmi adatokból indulunk ki, akkor a teljes dohányfogyasztás alig néhány százalékkal csökkent – közölte.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása