Frissítve:

Nápoly lakosai felvonulással sürgették a camorra utcai háborúinak leállítását

Róma/Nápoly – A dél-olaszországi Nápoly lakosai felvonulással sürgették vasárnap a hatóságokat, hogy állítsa le a camorra helyi bűnszervezetnek a város utcáin zajló háborúját. A klánok közti leszámolás legutolsó súlyos sérültje egy 4 éves kislány volt.

hiba beküldése

Több százan vonultak fel a “Fegyverezzük le Nápolyt!” jelszóval meghirdetett civil megmozduláson. A demonstráción felszólalt Antonio Piccirillo, egy ismert klánvezér fia, aki elhatárolódott apjától, és arra kérte a camorra-tagok gyerekeit, tagadják meg bűnöző szüleiket.

A tüntetést azon a téren tartották, ahol pénteken a camorra klánjainak tagjai lőttek egymásra. A résztvevők Noeminak, annak a négyéves kislánynak a nevét skandálták, aki továbbra is az életben maradásért küzd, miután az utcai lövöldözésben egy kóbor golyó átlőtte a tüdejét. A kislány nagymamáját is eltalálták.

A gyilkosok célpontja egy 32 éves, büntetett előéletű férfi volt, a Reale-klán tagja, aki szintén sérülést szenvedett.

Nápolyban a biztonsági helyzet a középkort idézi – jelentette ki Federicio Cafiero De Roha olasz országos maffia-ellenes államügyész. Hozzátette, hogy az olasz politika nem tartja elsőrendűnek a szervezett bűnözés elleni fellépést. Az Il Mattino nápolyi napilap “vadnyugati” leszámolásról írt a camorrához tartozó klánok között, amelyek a város kerületeinek ellenőrzéséért szálltak ismét harcba egymással. A kiváltó ok Ciro Mariano “visszatérése” volt: a camorra régi generációjához tartozó, a Nápolyban az úgynevezett Spanyol-negyedet vezető klán vezére harminc év börtön után szabadlábra került. Ez a fiatalabb camorra-vezérek heves reakcióját váltotta ki. E feszültséget kihasználva az egyik camorra-család, a Mazzarella-klán az ellenfelek kivégzésével igyekszik újabb területeket szerezni.

Januárban a Nápoly egyik jelképének tartott Sorbillo pizzeria ajtajában robbant papírbomba. Április elején a San Giovanni a Teoduccio kerületben egy iskola bejáratánál lőttek le egy 57 éves férfit, aki éppen unokáját kísérte be az épületbe. Ezután hét személyt vettek őrizetbe.

Az olasz maffia-ellenes nyomozóigazgatóság (DIA) adatai szerint a majdnem egymilliós dél-olaszországi városban jelenleg 97 klán működik. A camorra fő bevételi forrása a kábítószer-kereskedelemből származik, de jelentős összeget képvisel a cigaretta-csempészés, a prostitúció, az uzsora, a védelmi pénzek beszedése, valamint a bűnszervezett által irányított sportfogadási hálózat is. A camorra tevékenysége kiterjed a termékhamisításra, kézben tartja a dél-olaszországi zöldség-gyümölcspiacot és a hulladékfeldolgozást, az építőipart is.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalán reagált hangsúlyozva, hogy az utóbbi egy év alatt Olaszországban 15 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Antonio De Iesu nápolyi rendőrparancsnok szerint több rendőr kell a város utcáira. Úgy vélte, Nápolyban “robbanás előtti” a helyzet, a camorra klánjai közötti szövetségek folyamatosan változnak.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Előzetes online regisztrációhoz kötik a belépőjegy-vásárlást a Plitvicei-tavakhoz
Zágráb - Számos turista, köztük egy magyar család maradt belépő nélkül az elmúlt hetekben a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Hercegi utód – Fia született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek
London - Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása