Frissítve:

Napi horoszkóp – Szombat 2013.06.15.

Napi horoszkóp – Szombat 2013.06.15.
Nézze meg, Önnek mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

hiba beküldése


Kos
03.21-04.20
Ne veszítse el a fejét, ha nem úgy alakul a mai napja, ahogyan azt eltervezte. A rögtönzésnek is megvan a maga szépsége, számos meglepetést tartogathat, melyek ugyanúgy kikapcsolják, pihentetően hatnak Önre, mintha minden a tervei szerint alakult volna. Az igazi szépsége a napnak, hogy a szerettei körében töltheti és olyan dolgokkal is foglalkozhat, melyekre már régóta nem talált időt.

Bika
04.21-05.21
Ön sem tudja megmagyarázni, minek is köszönhető az a feszültség, mely belülről feszíti. Ennek köszönhetően azonban nehezen találja meg a közös hangot a szeretteivel. Az a szerencse, hogy jól ismerik Önt és tudják, ilyenkor szerencsésebb Önnek időt adni, hogy önmagában tisztázhassa a kérdést. A párja azonban most is csak arra vár, hogy segíthessen Önnek átlendülni a holtponton és szeretne megnyugvást hozni az életébe.

Ikrek
05.22-06.21
Engedje, hogy a családja alakítsa ki a hétvége programját. Míg Ön arra vágyik, hogy valamennyien együtt legyenek, bizony van olyan, aki szabadságra, külön programokra vágyik. Tudomásul kell vennie, hogy az, ami Önnek kikapcsolódást jelent, a másik számára cseppet sem szórakoztató. Ez nem jelenti azt, hogy széthullana a család, pusztán annyit, hogy valamennyien külön egyéniségek saját igényekkel.

Rák
06.22-07.22
A mai napon érvényre juthat a tehetsége és azon képessége, hogy képes olyan programokat szervezni, amelyen a különböző érdeklődési körű emberek megtalálják a számukra kikapcsolódást, érdekességet jelentő mozzanatokat. Így nem csoda, ha a család valamennyi tagja arra vár, mit is tervez erre a hétvégére. Bár fárasztónak érzi, hogy újra Önnek kell gondolkodnia, egyúttal boldoggá is teszi, hogy számítanak Önre.

Oroszlán
07.23-08.23
Kellemes beszélgetések, régi nézeteltérések tisztázása vár a mai napon Önre. Mindez szerencsére nem vonja el a figyelmét arról, hogy azokkal a barátaival, családtagjaival is ápolja a kapcsolatot, akikkel nincsenek komolyabb vitái. Így van kihez fordulnia akkor is, ha már fáradtak, kimerültnek érzi magát. A hétvégén mindenképpen szakítson időt arra, hogy kipihenje az elmúlt hét fáradalmait, mert a nehéz időszaknak még közel sincs vége.

Szűz
08.24-09.23
Könnyedén veszi azokat az akadályokat, melyek annak köszönhetően keletkeznek, hogy nem várt eseménnyel kell megküzdenie. Szerencsére nincs egyedül, van kire támaszkodnia, és amikor már úgy érzi, fogytán az ereje, átveszi Öntől a szervezési munkákat. Szüksége is van arra, hogy kikapcsolódjon, hisz az elkövetkező hetekben még számos nehézség vár Önre. Mérjék fel közösen ezeket és készüljenek fel rájuk.


Önnek mi a csillagjegye?

View Results

Loading ... Loading ...

Mérleg
09.24-10.23
Érzelmileg ingatag és ez a hangulatán is megmutatkozik. Nehéz megtalálni Önnel a közös hangot, hajlamos arra, hogy ott is támadást keressen, ahol a segítő szándék áll a háttérben. Vonuljon vissza és tisztázza magában a bensőjében zajló eseményeket. Nem számíthat addig segítségre, amíg Ön sem tudja, mi okozza a bizonytalanságát. Ha már felismerte a problémát, könnyedén meg is szüntetheti az okokat.

Skorpió
10.24-11.22
Ne feledje, hogy nem mások hibája az, ha nem tudják, mi zajlik le Önben. Éppen a zárkózottságának köszönheti azt, hogy elfordulnak Öntől olyankor, amikor érzik, nincs megbékélve önmagával. A mai napon is hajlamos arra, hogy feszült légkört teremtsen maga körül, majd mindezt úgy reagálja le, mintha Önt érné sérelem. Ezt annak köszönheti, hogy sebezhetőnek érzi magát, sokkal érzékenyebben reagál a külvilág jeleire.

Nyilas
11.23-12.21
A nap elég nehezen indul és a folytatás sem lesz túl megnyugtató. Feszült és ennek köszönhetően a hangulata is változó. Ne másokban keresse a hibát, ha a figyelmetlensége miatt nehézségekbe ütközik. Végezze el azokat a feladatokat, amelyeket mindenképpen szükséges, majd keressen lehetőséget arra, hogy kikapcsolódjon. Gondoljon arra, ez a két nap nyújt lehetőséget arra, hogy valóban erőt gyűjtsön, energiával töltődjön fel.

Bak
12.22-01.20
Különösen olyan tevékenységekben számíthat sikerre, amely szellemi munkát igényel. Legyen az szervezés vagy hobbi, szívesen gondolkodik, hamar felismeri az összefüggéseket és megtalálja a legegyszerűbben kivitelezhető megoldásokat. A fizikai megterheléstől azonban tart, ezért is fogadja szívesen a kapott segítséget. Szerencsés, hogy ilyen családja van, és legyen büszke arra, hogy mindezt annak köszönheti, hogy folyamatosan dolgozik az otthoni béke megteremtésén.

Vízöntő
01.21-02.19
Bár a visszajelzések pozitívak, mégis úgy érzi, ennél többet is tehetne. Hiába igyekszik kellemes légkört teremteni, nem sikerül olyan hangulatot varázsolni az otthonában, hogy kényelmesen hátradőlne. Pedig megtehetné, hisz mindent elkövetett azért, hogy valamennyien jól érezzék magukat. Az egyetlen dolog, ami a légkört megronthatja, az Ön folyamatos elégedetlensége. Legyen büszke arra, hogy a szerettei szívesen tartózkodnak az Ön közelében, fordulnak Önhöz, ha gondjuk támad.

Halak
02.20-03.20
A mai nap ideális arra, hogy tisztázza a családon belüli feszültség okait. Mind szűkebb, mind tágabb körben képes megtalálni azt a hangot, mellyel őszinteségre sarkallja a beszélgetőpartnerét. Márpedig ez az egyetlen titka annak, hogy végre tiszta vizet öntve a pohárba békében tudjanak egymás mellett élni. Számos feszültség okozója, hogy nem az igazi okokról beszéltek eddig, hanem arra törekedtek, hogy mielőbb elsimítsák a konfliktust.



További hírek a Horoszkóp kategóriából
Napi horoszkóp – 2016. január 14.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 13.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 12.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 11.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 10.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 9.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Közép-európai Liga – Nem volt esélye a Vasasnak a listavezető otthonában
Budapest, Olomouc - A Vasas rendkívül sima vereséget szenvedett a listavezető VK UP Olomouc vendégeként a női [...] tovább »
Az éllovast fékezheti meg a Vasvári
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A formába lendült Kisvárda, valamint a címvédő Mátészalka hazai pályán tör a győzelemre. tovább »
Phjongcshang 2018 – Hivatalos a tíz magyar kvóta rövidpályás gyorskorcsolyában
Budapest - A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) csütörtökön hivatalosan megerősítette, hogy Magyarország [...] tovább »
Kis ember nagy hálát érdemel
Nyírgyulaj - A futsal válogatott Nagy Imre három góllal, a Nyírgyulaj győzelemmel zárta a fociőszt. tovább »
MLSZ – Félmilliót fizet a Diósgyőr
Budapest, Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön félmillió forintra [...] tovább »
Baji Balázs és Szatmári András is megkapta az Év egyetemi sportolója díjat
Budapest - Több mint hetven felsőoktatásban tanuló fiatal, köztük a tajvani Universiadén aranyérmet nyert [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása