Frissítve:

Napi horoszkóp – 2015. június 5.

Napi horoszkóp – 2015. június 5.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

hiba beküldése


Kos
03.21 – 04.20
Nagyító alá kerül és ezt nehezen viseli. Úgy érzi, nem értik meg, mondjon bármit is, a hátsó szándékot keresik benne, pedig most tényleg őszintén azt fogalmazza meg, amit gondol és érez. Ha nem tudja úgy kiadni az Önben rejlő kételyeket, hogy azzal ne okozzon komolyabb fájdalmat, inkább ne erőltesse a beszélgetéseket. Olyan feladatokat keressen, amelyek nem haladják meg az energiáját és egyedül is könnyedén meg tud birkózni velük.

Bika
04.21 – 05.21
Feszült a hangulat és ez elsősorban Önnek köszönhető. Nehezen fogadja el ugyanis az ellentmondást, pedig ezen a napon Ön az, aki rosszul látja a dolgokat. Ne akarja a véleményét másokra erőltetni, ha annyira fontos, hogy Önnek legyen igaza, inkább halasszák el a beszélgetéseket. Nem hullik szét a család, ha most külön utakon járnak és mindenki olyan programot szervez, ami az ő épülését, pihenését szolgálja.

Ikrek
05.22 – 06.21
Türelmetlen és feszült és ezzel csak megmérgezné a légkört maga körül. Meneküljön olyan feladatokba, melyek megoldása nem igényel segítséget. Egyedül is remekül érezheti magát. Képes ugyanis minden szót kiforgatni, addig nem nyugodni, míg a saját akaratát nem juttatja érvényre, de így csak azt érheti el, hogy a környezetében élők is egyre ingerültebbé válnak. Érdemes lenne az okokat is megkeresni, ha csak fáradtság, azon könnyen segíthet, de húzódhatnak a mélyben komolyabb gondok is.

Rák
06.22 – 07.22
Nincs az a probléma, amit ne tudna megoldani. Ezért bátran hallgassa meg a szeretteit is, hogy a segítségükre lehessen. Számos gondjukat próbálják ugyanis elnyomni magukban vagy küzdenek azért, hogy egyedül találják meg a kiutat a helyzetükből. Álljon mögéjük, biztosítson nyugodt, biztos hátteret és adjon tanácsot, ha ezt kérik. Ezzel egyúttal a kapcsolatuk is elmélyülhet, meghittebbé válhat.


Önnek mi a csillagjegye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

Oroszlán
07.23 – 08.23
Nyugtalan és feszült. Így nehéz Önnel megtalálni a közös hangot, ezért inkább vonuljon vissza és olyan feladatokkal próbálja lekötni az energiáit, amelyek nem igényelnek segítséget. Ha egy ideje azon gondolkodik, hogy változásokat vezetne be, érdemes a mai napon ennek is utánaolvasni. Ne rohanjon fejjel a falnak, akkor ugyanis csak ellenállást válthat ki a szeretteiből, érvekkel támassza alá a változtatás szükségességét.

Szűz
08.24 – 09.23
Tervezzen bátran, tele van lendülettel, így könnyedén tudhatja le minden olyan feladatát, amelyet már halogat egy ideje. Az sem bántja, hogy nem talál segítőkre és így egyedül kell megküzdenie a nehézségekkel. Az már azonban bosszantja, ha váratlan események borítják fel az elképzeléseit, a megtervezett napját újra kell gondolnia. Kivételesen őrizze meg a nyugalmát, hiszen remekül helyt áll ebben a helyzetben is.

Mérleg
09.24 – 10.23
Már egy ideje tudja, hogy meg kell hoznia a nehéz döntést, de kereste a megfelelő pillanatot, amikor ezt ki is tudja mondani. Nem lesznek égi jelek, ezért inkább a szeretteit figyelje és ha úgy érzi, most képesek lesznek elfogadni a mondanivalóját, ne habozzon tovább. Fogalmazzon egyértelműen, határozottan, de hallgassa meg őket is. Talán sikerül végül közös álláspontot kialakítaniuk, de ehhez szükség lesz egymás elfogadására is.

Skorpió
10.24 – 11.22
Ne most akarja minden munkáját letudni, szánjon időt arra, hogy a családjával közös programot szervez. Nem dől össze a világ, ha nem ürül ki a szennyes-tartó, de a vasalni való is megvárja. Semmi oka, hogy emiatt lelkiismeret-furdalása legyen, hiszen ritkán adódik olyan nap, amikor valamennyien együtt lehetnek és mindannyian ilyen nyugodtak. Ha váratlan vendégek érkeznek, még nem ok arra, hogy ezt a meghitt hangulatot elrontsa.

Nyilas
11.23 – 12.21
Nyugodt, kiegyensúlyozott és ennek legjobban a szerettei örülnek. Végre egy nap, amikor talán Ön sem akarja megváltani a világot és inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy beszélgessenek, közös élményeket szerezzenek. Adja meg nekik ezt, hiszen régen volt már ennyire kiéhezve a szeretetre és kitől kaphatná meg azt, ha nem tőlük. A figyelmesség, amit kap, energiákkal tölti fel, melyek átsegíthetik a rosszabb napokon.

Bak
12.22 – 01.20
Könnyedén veszi az akadályokat, amelyeket a mai napon kell leküzdenie. Elsősorban magának köszönheti, hogy ennyi kihívás vár Önre, hisz vannak olyan ügyek, melyeket elnapolhatna, mégis azt gondolja, ma a végére jár. Ha sikerül megtalálni a szeretteivel azt a hangot, amivel motiválni tudja őket, még segítségre is számíthat. De nem várhatja elé tőlük, hogy maguktól is a sajátjuknak tekintsék a problémákat.

Vízöntő
01.20 – 02.19
Ideje pontot tenni azoknak a kérdéseknek a végére, amelyeket eddig a szőnyeg alá söpörtek. A feszültség szinte kézzel fogható, mely a kimondatlan szavak miatt alakult ki. Ne halogassák tovább, nincs megfelelő alkalom, de talán a mai napon kellően türelmesek és elfogadóak lesznek ahhoz, hogy úgy tudják megbeszélni a sérelmeiket, hogy nem okoznak egymásnak mély sebeket. És nincs is annál szebb, mint egy veszekedés után elszívni a békepipát.

Halak
02.20 – 03.20
Tele energiával ébred, ezért szíve szerint a sarkából forgatná ki a világot. Ezt azonban nem várhatja el a környezetében élőktől, ezért vagy egyedül indul el az úton vagy alább adja az elképzeléseit. Döntsön bárhogyan is, utólag már ne tegyen szemrehányást emiatt a másoknak. Elégedetlenségre mindig lehet oka, de ahhoz nem kell ürügyet keresnie, hogy meglepje a családot valami aprósággal. Válassza inkább ezt a másodikat, a lelkének is ez hoz megnyugvást.



További hírek a Horoszkóp kategóriából
Napi horoszkóp – 2016. január 14.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 13.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 12.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 11.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 10.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 9.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Péterek a középpontban
Nyíregyháza - Grandjean Gábor betegség miatt hiányzott a nyíregyháziak heti edzéseiről. tovább »
Úszószövetségi vita – Gyárfás-tájékoztató a vb utáni elnökségi ülésen
Budapest - December 14-én, a jövő heti, kanadai rövidpályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszó [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Hosszabbításban nyert a Fehérvár
Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 hosszabbításban 3-2-re legyőzte a vendég Villach csapatát az osztrák [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Simán nyert a Kecskemét
Budapest - A Kecskemét könnyedén győzte le a vendég Pénzügyőrt a férfi röplabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Hazai siker Zalaegerszegen
Budapest - A ZTE nyolc ponttal verte a Szombathely csapatát Zalaegerszegen a férfi kosárlabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Szpari – Dinamikus, pörgős, kicsit más játék
Nyíregyháza - A nyíregyháziak vasárnap Cigándon is szeretnék megszerezni mindhárom pontot. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása