Frissítve:

Napi horoszkóp – 2015. december 27.

Napi horoszkóp – 2015. december 27.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

hiba beküldése

Kos
03.21 – 04.20
Egy újabb nap, amit nyugodtan tölthet semmittevéssel. Ráfér Önre a pihenés, de ezt teheti úgy is, ha kimozdul a négy fal közül és egy kellemes sétával, könnyed testmozgással legalább az ünnepek alatt elfogyasztott kalóriákból is éget el egy kicsit. Az újévi fogadalmaknak ugyan még nincs itt az ideje, de ha mondjuk az egészségesebb életmódot hamarabb kezdi meg, nem történik semmi. És persze ebből ne hagyja ki a szeretteit sem.

Bika
04.21 – 05.21
Ha már számot vet, akkor ne csak az elmúlt napokra tekintsen vissza, hanem az egész évre. Vegye elő a szép emlékeket, most elsősorban ezeken járjon a feje, a kudarcokat ráér kielemezni később is, így ugyanis még fenntarthatja a béke látszatát. Ha azonban teret enged a sötét gondolatoknak, akkor szeretteit is elkeseríti csak és ismét felszínre törhetnek a nézeteltérések, ezt pedig ugye Ön se szeretné?

Ikrek
05.22 – 06.21
Hiába érzi úgy, hogy tele van lendülettel, a vasárnap nem kedvez a világmegváltó tervek megvalósításának. Számos dolog hiányzik ugyanis ehhez és ilyenkor nem is talál segítséget hozzá. Inkább sétáljon egyet, szellőztesse ki a fejét és még ne engedje be a sötét gondolatokat se a fejébe. Az elmúlt napok sikere nagyrészt annak köszönhető, hogy Ön nyugodt tudott lenni, próbáljon meg még pár napig az maradni.

Rák
06.22 – 07.22
Számos lehetősége nyílik, hogy új úton induljon el. Használja ki, amit az élet kínál, ne várjon vele az új évre. Bár úgy fest, a környezetében élők közül csak Önben tombol a tettvágy, ez azonban ne szegje kedvét és merjen álmodozni, valami újba kezdeni. Ha pedig menet közben mégis akad segítsége, élvezze a közös ténykedést, hiszen az elmúlt napok egyik legszebb eredménye, hogy a szeretteivel közelebb kerültek egymáshoz.

Oroszlán
07.23 – 08.23
Új emberek léphetnek az életébe a mai napon, ez azonban ne jelentse azt, hogy a régi kapcsolatait már nem kell ápolnia. A szeretet ünnepe ugyan már elmúlt, de a szívében még őrizheti a lángját. Bátran nyúljon a telefonjához, és ha valaki nem megy ki a fejéből, hívja fel. Oka van annak, hogy éppen most jutott az eszébe, talán elérkezett az ideje, hogy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz.

Szűz
08.24 – 09.23
Ha számba veszi az elmúlt évet, sok csalódás jut az eszébe. Eddig is ott motoszkált Önben, néha a felszínre tört a keserűség, de most már itt az idő, hogy elengedje őket gondolatban is. Ne ragaszkodjon a fájó emlékekhez, ezeknek is megvolt az okuk, de most már előre kell tekintenie és tovább kell lépnie. Legyen nyitott az újra és tisztítsa meg a szívét minden bánattól, csak így lesz képes az útján haladni.

Mérleg
09.24 – 10.23
Az elmúlt napok nyugalma lassan szertefoszlik, így ismét a tervezésé lesz a főszerep. Az év hátralévő részében még rengeteg az elintéznivaló, ezeket már ma állítsa össze. Persze a megvalósításukkal várhat még, de ha látja maga előtt a teendőket, egyfajta sorvezetőként lesz mihez nyúlnia akkor, amikor lázas kapkodásba kezd. Azt is tudomásul kell vennie, hogy bizony nem sikerült valamennyi tervét megvalósítani, de emiatt most még ne keseregjen.

Skorpió
10.24 – 11.22
Már kezdi csokorba szedni a jövő évre vonatkozó fogadalmait. Persze, merhet nagyokat álmodni, de ha elrugaszkodik a valóság talajáról, akkor csak csalódások fogják érni. Gondolja át, mi az, ami valóban előrébb viheti az útján, milyen célok fogalmazódtak meg Önben ezelőtt egy éve. Számos azok közül sem valósulhatott meg éppen azért, mert még nem állt készen. Most legyen józanabb és megfontoltabb.

Nyilas
11.23 – 12.21
Eddig tartott a béke, mostanra kezd kicsúszni az irányítás a kezei közül, amit Ön igen nehezen fogad el. Pedig megvan annak is a szépsége, ha nem az Ön elképzelései határozzák meg a nap menetét, hiszen így hátradőlhet és csendesen szemlélődhet. Tegyen így, és ha valami nagyon nem a kedvére való, akkor menjen el sétálni, szellőztesse ki a fejét. Hagyja, hogy a szerettei járják a maguk útját, ha eltévednének, úgyis visszatalálnak Önhöz.

Bak
12.22 – 01.20
Gyülekeznek a felhők a feje felett, de hogy a vihar is ki fog-e törni, csak azon múlik, Ön mennyire ragaszkodik a saját elképzeléseihez. Ha engedi, hogy mindenki járja a maga útját és Ön is ezt teszi, akkor időt nyerhet, és ez alatt még megváltozhat a helyzet. Az is lehet, épp csak ennyi kell ahhoz, hogy a nézeteltérések végül ne heves viták formájában csúcsosodjanak ki. Hiszen így mindenkinek lehetősége nyílt, hogy átgondolja a dolgait.

Vízöntő
01.21 – 02.19
Még ne kezdjen el bűnbakot keresni, hiszen az is lehet, nem olyan nagy a baj, mint amilyennek látszik. Ugyan volt egy elképzelése, amely most romokban hever, de lehet, nem is baj ez. A tervei nem voltak kidolgozottak, így szinte borítékolható volt a kudarc. Ha most képes csendesen továbblépni, akkor az idő majd választ ad arra is, valóban fontos-e, hogy ezek az álmok megvalósuljanak.

Halak
02.20 – 03.20
Ha mindenáron tenni szeretne valamit, akkor olyan terveket szövögessen, melyeket egyedül is képes kivitelezni. Ugyan kaphat segítséget, de kérdéses, hogy mennyire lesznek kitartóak. Az elmúlt napok eseményei ugyanis még nem múltak el nyomtalanul, így a vihar bármikor kitörhet és akkor az összefogás meghiúsul. Ha Ön elég elszánt, akkor természetesen önmaga is képes lesz az elképzeléseit megvalósítani.



További hírek a Horoszkóp kategóriából
Napi horoszkóp – 2018. október 18.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. október 17.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. október 16.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. október 15.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. október 13.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. október 12.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kosárlabda EK – Az Alba légiósa a forduló csapatában
Budapest/Porto - Rodney Bullock, az Alba Fehérvár amerikai kosarasa bekerült a férfi Európa Kupa első [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Úgy mentek, mint kés a vajba
Miskolc - Negyedik bajnoki meccsét megnyerte az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata. tovább »
Nemzetek Ligája: Akár még ki is eshetünk a C-ligából
Budapest - A magyar válogatott hétfői döntetlenje kínos helyzetet idézhet elő. tovább »
Sok kicsi maraton az egészséges életmódért Sajóbábonyban
Sajóbábony - A rendszeres mozgás fontosságára hívja fel a figyelmet a civilekből álló egyesület. tovább »
Már most eldőlhet a vb-cím sorsa a Forma-1-ben
Austin - A Forma–1-es mezőny egy kis pihenőt követően egy újabb dupla hétvégés megmérettetésre készül. tovább »
Bravúrgyőzelemmel az élen
Nyíregyháza - Vezetik a csoportot, elégedett a lányok teljesítményével. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása