Frissítve:

Napi horoszkóp – 2015. december 20.

Ikrek - illusztráció Ikrek - illusztráció
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

Kos
03.21 – 04.20
Bár úgy gondolja, ki fog szaladni az időből, azért még nincs oka fejvesztve kapkodni. Napok óta rendezgette a gondolatait, így most már csak a tettek mezejére kell lépnie, a célok ott lebegnek a szeme előtt. Az elszántságát látva nem is kell egyedül megbirkóznia a nehézségekkel, és ha jól osztja be az idejét, végül az előkészületek olyan remekül haladnak, hogy lesz ideje kicsit meg is pihenni.

Bika
04.21 – 05.21
A kétkedőket könnyedén tudja leszerelni, hiszen rendelkezik szinte minden kérdésre válasszal. Volt ideje bőven, hogy összerakja a terveket, most már csak a megvalósítás van hátra. Ha megteszi a kezdő lépést, végleg elszáll minden gondja, hiszen a lendülete viszi előre. Ne keserítse el az sem, ha nem várt akadályokba ütközik, mindent Ön sem vehetett számításba, a lényeg, hogy most már jó úton jár.

Ikrek
05.22 – 06.21
Jól halad a tervei megvalósításával, így ne okozzon az se problémát, ha váratlan akadályokba ütközik. Képes lesz megbirkózni mindazzal, ami a mai napra rendeltetett, csak legyen fegyelmezett és határozott. Ne veszítse szem elől a céljait, haladjon az úton, amit kijelölt magának még akkor is, ha folyamatosan próbálnák letéríteni, Most csak Ön lehet az, aki tudja, mi teheti boldoggá, ne hallgasson a környezetében élőkre.

Rák
06.22 – 07.22
Meg kellene győznie a környezetében élőket, hogy érdemes Önnel tartani. Ez csak akkor sikerülhet, ha nyugodt és elszánt. Rengeteg feladatot tervezett be a mai napra, egyedül képtelenség lenne végezni. Tudjon kérni és megköszönni, a megfelelő pillanatokban szüneteket közbeiktatni és jutalmazni a jól végzett munkát. Apró meglepetésekkel már most is készülhet, hiszen egyébként is rengeteg ötlete van az ajándékokra.


Önnek mi a csillagjegye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Oroszlán
07.23 – 08.23
Ne engedje, hogy a környezetében uralkodó feszültség Önre is átragadjon. Az otthonában csak akkor honolhat nyugalom, ha valaki ennek érdekében munkálkodik, márpedig nagyon úgy fest, erre csak Ön képes. Legyen hát Ön az, akihez a szerettei fordulhatnak tanácsért, ötletekért vagy csak egyszerűen a megnyugvásért, hogy minden a legnagyobb rendben van. Máskor is képes volt ebben a szerepben helyt állni, most sem lesz ez másképp.

Szűz
08.24 – 09.23
Rengeteg munkát tervez be a mai napra, egyedül képtelenség is lenne végezni minddel. Két lehetősége van, vagy segítséget kér, vagy módosítja az elképzeléseit. Mindkettőt valamiért csalódásnak éli meg, pedig valójában nem tesz semmi olyat, ami miatt szégyenkeznie kellene. Az ünnepi előkészületek jócskán meghaladják az erejét, nem csoda, ha fáradtnak, kimerültnek érzi magát, de ez még nem ok arra, hogy elkeseredjen.

Mérleg
09.24 – 10.23
Úgy gondolja, csak Ön tudja megoldani a felmerülő problémákat, pedig ha lehetőséget adna a szeretteinek, ők is szívesen foglalkoznának a kérdéssel. Persze nem úgy, hogy tudják, a javaslataikat nem fogadja el és majd Ön fog végül dönteni. Szakítson időt arra, hogy leülnek és nyugodtan megbeszélik, ki mit gondol, és milyen ötletei vannak. Biztosan megtalálják a közös nevezőt, ha valamennyien ezt tartják szem előtt.

Skorpió
10.24 – 11.22
Nem számolt bizonyos nehézségekkel és emiatt magát okolja. Hiába próbálta alaposan átgondolni a mai napot, bizony lettek olyan akadályok, melyeket a leggondosabb tervezéssel sem lehetett előrelátni. Ne essen azonban kétségbe, hiszen egyik sem akkora, hogy ne lehetne leküzdeni, vagy legalább megkerülni. Most még ez is elég az átmeneti sikerekhez, majd visszatér rájuk, ha kicsit lenyugodott.

Nyilas
11.23 – 12.21
Ne készítsen komolyabb terveket a mai napra, mert csak idegessé válik, amikor váratlan események közbeszólnak. Hagyja inkább, hogy az események sodorják magukkal, még az sem tragédia, ha kiengedi a kezdeményezést a kezéből. Ezzel egyúttal leveheti a válláról a felelősséget is, hogy mások helyett kell döntenie. Ritkán nyílik erre lehetősége, most azonban senkit nem lep meg ezzel és még határozatlannak sem fog tűnni.

Bak
12.22 – 01.20
Bár azt gondolta, nincs egyedül, most mégis úgy hozza az élet, hogy az akadályokat le kell küzdenie és ehhez még segítséget sem kap. Ne keseregjen emiatt, keresse meg magában ismét a célokat, hiszen ha ezeket tartja szem előtt, akkor képes lesz akár hegyeket is megmozgatni a siker érdekében. Levonhat persze messzemenő következtetéseket és elhatározhatja, hogy majd egyszer visszaadja ezt a napot azoknak, akik cserbenhagyták, de gondolkodjon inkább pozitívan.

Vízöntő
01.20 – 02.19
Legyen Ön az, aki már előre látja a végeredményt, mert így tudja érvényre juttatni az érdekeit. Ha mindig enged, előbb-utóbb felgyűlik Önben akkora feszültség, hogy már képtelen lesz kezelni. Márpedig nem lenne szerencsés, ha éppen az ünnepek alatt robbanna fel az a bizonyos lőporos hordó. Most az egyszer álljon a sarkára, és vegye kezébe az irányítást, hogy az év hátralévő részében ismét engedhessen a többség akaratának.

Halak
02.20 – 03.20
Most már felesleges kapkodni és új terveket szövögetni. Tartsa magát az eredeti elképzeléséhez még akkor is, ha közben kiderült, lehetne gyorsabban, egyszerűbben. Mert hiába is tűnik úgy, hogy más út célravezetőbb lenne, arra már nincs idő, hogy valamennyi nehézségre felkészüljön. Reménykedhet ugyan abban, hogy ha arra indul, nem kell akadályokkal számolnia, de lelke mélyén tudja jól, hogy olyan nincs.


hiba beküldése



További hírek a Horoszkóp kategóriából
Napi horoszkóp – 2018. július 21.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. július 20.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. július 19.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. július 18.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. július 17.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. július 16.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Magabiztos hazai győzelemmel kezdett a Ferencváros
Budapest/Miskolc - A legutóbb ezüstérmes Ferencváros a vendég Diósgyőr 4-1-es legyőzésével rajtolt vasárnap a [...] tovább »
Sportközgazdász: Cristiano Ronaldo marketingértéke nagyobb, mint bármely más futballistáé
Budapest - A 33 éves portugál labdarúgó, Cristiano Ronaldo hozzáadott marketingértéke lényegesen nagyobb, mint [...] tovább »
Öttusa Eb – Ezüstérmes Marosi és a férfi csapat
Székesfehérvár - Ezüstérmet nyert Marosi Ádám a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság vasárnapi [...] tovább »
Véget ért a sóstói Fatum Property Kupa
Nyíregyháza - Vasárnap befejeződött a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.–Nyíregyházi Sportcentrum Strandfoci [...] tovább »
Szeretné megvédeni bajnoki címét a Szeged kézilabdacsapata
Szeged - Szeretné megvédeni a kézilabda NB I-ben kiharcolt bajnoki címét a MOL-Pick Szeged, amely hat játékost [...] tovább »
Öttusa Eb – Vörös Zsuzsanna: szinte az egész szakosztály benne van a szervezésben
Székesfehérvár - Jelentős részt vállal a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság szervezéséből az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása