Frissítve:

Napi horoszkóp – 2014. december 24.

Napi horoszkóp – 2014. december 24.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

hiba beküldése


Kos
03.21 – 04.20
Feszült légkörben kell helyt állnia, ez alaposan igénybe veszi a lelki erejét. Nehezen viseli ugyanis a hangos szót, a parttalan vitákat, nézeteltéréseket. A béke érdekében még engedni is hajlandó, amit ugyan kudarcként él meg, mégis úgy érzi, ezt kell tennie. Próbálja meg kizárni a külvilág zavaró hangjait, vonuljon a háttérbe és csendesen tegye a dolgát, amit Ön fontosnak tart. Talán ez a menekülés hozhatja meg a nyugalmát.

Bika
04.21 – 05.21
Viharos nap vár Önre, hisz már korán reggel összevesznek családi körben. Ez a rossz hangulat végül az egész napjára rányomja a bélyegét, képtelen másra gondolni, mint arra, miért is tört ki a háború. Hisz a nézeteltérés oly apró volt, de minden fél hevesen védte az álláspontját, meg sem hallgatta a többieket. Mivel a nappali órákban megoldani ezt már nem lehet, inkább estére teremtsen meghitt hangulatot, hogy nyugodtan megbeszélhessék a történteket.

Ikrek
05.22 – 06.21
Úgy érzi, kifejezetten provokálják. Mintha mindenkinek más véleménye lenne, csak Önnek nem lehet igaza. Talán még valamit el is titkolnak Ön elől, ami felettébb bosszantja. Az energiáit így arra pazarolja, hogy kiderítse, mi zajlik a háttérben. Ezzel időt veszít, a saját dolgaival egyáltalán nem halad olyan tempóban, ahogyan azt még reggel elképzelte. Hatalmas csalódással zárja a napot, hisz elvesztegette ezeket a fontos órákat.

Rák
06.22 – 07.22
A kisugárzása megdöbbentő erőről tesz tanúbizonyságot, így nem csoda, ha nem találkozik ellenkezéssel. Legyenek a tervei bármilyen meglepőek, talán elhamarkodottak, mégis képes meggyőzni a környezetében élőket arról, érdemes Önnel tartani. Ez ne tegye azonban könnyelművé, ha nem kéri ki mások véleményét, hamar tévútra kerülhet. Nem von le semmit az érdemeiből, ha nem csak az Ön elképzelései válnak valóra.

Oroszlán
07.23 – 08.23
Egyedül maradt a véleményével, így a harcot is segítség nélkül kell megvívnia. Ez azonban most nem keseríti el, addig küzd, míg be nem bizonyítja, az az út a helyes, amin Ön kíván menni. Nem könnyű a helyzet, amibe saját magát sodorta, de a lendülete szinte átrepíti az akadályokon. Ugyan szüksége lesz némi cselezésre, meglepő tettekre, de ötletekben nem lesz hiány. A végeredmény pedig Önt fogja igazolni, ennél többre nem is vágyik.

Szűz
08.24 – 09.23
Hamar átveszi a vezetést és utána már úgy tereli az eseményeket, ahogy az Önnek a legkedvezőbb. Remek stílussal képes a családtagokat úgy irányítani, hogy észre sem veszik, alárendelik saját érdekeiket is az Önének. Azzal vigasztalja őket, hogy az este mindenért kárpótlást nyújt. Ne feledkezzen meg azonban arról, hogy ezért köszönettel tartozik nekik, nem tekintheti természetesnek, hogy a segítségére voltak.


Önnek mi a csillagjegye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

Mérleg
09.24 – 10.23
Bárhogy lesz, úgy lesz, ezzel a mottóval vág bele a mai teendőibe. Nincsenek tervek, célkitűzések, egyszerűen hagyja, hogy az események sodorják magukkal. Ha kérnek Öntől valamit, azonnal ugrik. Délutánra már jobban elhavazódik az ígéretei miatt, mintha saját maga állított volna össze egy zsúfolt programot. Az élet a legjobb rendező, gondolta még délelőtt, de az esti órákban már megbánta, hogy ennyire kiengedte a kezéből az irányítást.

Skorpió
10.24 – 11.22
Ismét szellemi csúcsformában van, ilyenkor érdemes a terveit finomítani, aprólékosan kidolgozni és átnézni, hol lehetnek a buktatók. Ha ezeket felismeri, akkor felkészülhet a leküzdésére is. A megvalósításba azonban még ne kezdjen bele, hisz az energiáit képtelen lenne a valódi tettekre átcsoportosítani. Egyenlőre maradjon meg az elméletek talaján, mert ebben verhetetlen. Minden energiáját fordítsa most arra, hogy az esti meghitt hangulatot semmi se zavarhassa meg.

Nyilas
11.23 – 12.21
Pontosan eltervezi minden lépését és görcsösen ragaszkodik a sorvezetőhöz. Ez egyrészről segíti abban, hogy valóban megfelelő tempóban haladjon az útján, de így megbántja a környezetében élőket, akik Önhöz fordulnak segítségért. Zsúfolt napjába ugyanis nem fér bele az, hogy mások problémájával is foglalkozzon és ezt egyre idegesebben adja a tudtukra. Azért, mert most egyedül is képes megküzdeni a gondokkal, nem lesz mindig így, ezt ne feledje.

Bak
12.22 – 01.20
A szervezőképességének köszönhetően enyhíthet azokon a terheken, amik a vállát nyomják. A felelősség elől sajnos nem menekülhet, így alaposan válogassa meg, kikkel dolgozik együtt, hisz a végeredményt Öntől várják, ha az nem kielégítő, Önön csattan az ostor. Miközben teszi a dolgát, felügyelje a többiek munkáját is, tartsa szemmel a tevékenykedőket, mert menet közben könnyebb javítani, mint a végén

Vízöntő
01.21 – 02.19
Pontosan képes szavakba önteni a vágyait, ennek köszönheti, hogy társakra, segítőkre talál, ha elakad a teendőivel. Mivel kér és nem követel, rövid időn belül meggyőzi a családját, hogy álljanak Ön mellé. Ez ne tegye Önt kényelmessé, jó szervezőmunkával valóban könnyíthet a terhein, de ez nem jelentheti azt, hogy nem tesz le semmit az asztalra. De azon se lepődjön meg, ha Önt kérik fel békítőnek, hisz képes az érdekeket úgy ütköztetni, hogy abból estére béke és nyugalom teremjen.

Halak
02.20 – 03.20
Korán kell annak az embernek felkelnie, aki csőbe akarja húzni. Nem csak azért, mert szellemileg friss, képes a sorok között olvasni és a színfalak mögé látni, de kisebb üldözési mánia is úrrá lesz Önön. Ilyenkor különösen óvatos, mondhatni túlzottan is. Már onnan is támadásra számít, ahonnan nem kellene. A túlzott bizalmatlansága végül odáig fajul, hogy magára marad, egyedül kell leküzdenie az akadályokat.



További hírek a Horoszkóp kategóriából
Napi horoszkóp – 2016. január 14.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 13.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 12.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 11.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 10.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Napi horoszkóp – 2016. január 9.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hosszú Katinka és Michael Phelps az év úszói
Windsor (Kanada)/Budapest - Hosszú Katinka egymás után harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Férfi röplabda NB I – A Kazincbarcika is öt játszmában győzött
Kazincbarcika - A Dunaferr után a Kazincbarcika is öt szettben győzött a férfi röplabda-bajnokság [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Szucsánszki Zita a tartalék
Budapest - A vasárnap esti technikai értekezletre megnevezte 16 fős keretét Kim Rasmussen szövetségi kapitány, [...] tovább »
Lovas vk – Koos de Ronde nyert, Dobrovitz József második
Budapest - A holland Koos de Ronde nyerte vasárnap a Papp László Sportarénában rendezett lovas világkupa [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Magabiztos francia siker
Budapest/Stockholm/Kristianstad - A francia válogatott magabiztos, kilencgólos győzelmet aratott a lengyelek ellen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása