Frissítve:

Napi Gazdaság – Tiborcz István eladta cégei egy részét

Budapest, 2015. május 28., csütörtök (MTI) – Tiborcz István április 28-ai hatállyal eladta minden olyan érdekeltségét, amely közbeszerzési eljárás részese volt vagy lehet – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

A lap úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök veje az őt és családját ért folyamatos támadások miatt hozta meg döntését.

A Napi Gazdaság felidézte: Orbán Ráhel és Tiborcz István 2013 szeptemberében házasodott össze.

“Ezt követően gyakorlatilag nem telt el olyan hónap, hogy valamelyik médium, ellenzéki párt ne foglalkozott volna a Tiborcz-érdekeltségek vagyoni helyzetével” – fogalmazott a cikk.
Kiemelték azt is, hogy kedden az Országgyűlésben az LMP is az Elios nevű vállalkozás tevékenysége miatt intézett kérdést a kormányfőhöz, aki leszögezte: senki nem élvezhet előnyt és nem szenvedhet el hátrányt sem kapcsolatai, sem származása, sem politikai nézetei miatt.

A Napi Gazdaság emlékeztetett: Orbán Viktor elmondta, hogy korábban utasította az állami társaságokért felelős fejlesztési minisztert, kötelezze a cégeket arra, hogy aki rá vagy családtagjára hivatkozva ott megjelenik, azonnal zavarják el.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Átadták az Év Befektetője elismeréseket
Budapest, Tiszaújváros - Átadták az Év Befektetője díjakat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) [...] tovább »
Kártevővel fertőzött vetőburgonyát hívott vissza a Nébih
Budapest - Kártevőt azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Romániából származó [...] tovább »
Szijjártó Péter: a magyar gazdaság jövője az autóiparon múlik
Budapest/Debrecen - A magyar gazdaság jövője azon múlik, hogy az új korszakába lépő autóipar az új ipari [...] tovább »
Emelkedik a gázolaj ára
Budapest - Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös [...] tovább »
Dinamikusan nőtt az állateledelek piaca tavaly
Budapest - Dinamikusan nőtt az állateledelek piaca, 2017. február és 2018. január között kutyaeledelre 7 [...] tovább »
A legek beruházása Debrecenben: gyárat épít a Continental a Déli Ipari Parkban
Debrecen - Ez az elmúlt 4 év leghosszabb ideig tárgyalt és a legnagyobb értékű beruházása Debrecenben. Az új [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Mától egy csillaggal több ragyog az égen” – Elhunyt Lázár Bence, a Szpari volt játékosa
Nyíregyháza - Lázár Bencénél még 2015-ben diagnosztizáltak leukémiát. A futballista családja kedden tett [...] tovább »
Újra jégen a DHK fiataljai
Debrecen - A Debreceni HK U 20-as csapata számára egyetlen mérkőzés maradt hátra az osztrák junior liga idei [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Aranyérmes a magyar férfi váltó rövidpályás gyorskorcsolyában
Kangnung - A Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba összeállítású négyes megszerezte [...] tovább »
Újabb fontos fázisához érkezett a DVTK Stadion
Miskolc - Csütörtökön dél körül az Andrássy úton épülő új aréna mellett elhaladva újabb látványos [...] tovább »
DVTK: Tamás Márk szerződést hosszabbított
Miskolc - Hamarosan indul a tavaszi szezon, de ezzel párhuzamosan épül a következő idényben pályára lépő DVTK [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: A kötelezők mindig nehezek
Miskolc - A jégkorong Erste Ligában csütörtökön este játsszák a negyeddöntő első meccsét a Macik. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása