Frissítve:

Napi Gazdaság – A KDNP több ütemben vezetné be a családi csődvédelmet

Budapest, 2015. május 18., hétfő (MTI) – Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út – számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság.

hiba beküldése

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a hét közepén terjeszti az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát – mondta a lapnak Rétvári Bence, a párt alelnöke. Hozzátette: az elképzelések szerint a javaslatról még a tavaszi ülésszakban döntés születik.

A hatályba lépés kettéválasztását elsősorban a bajban lévő állampolgárok tartozásainak jelenlegi összetétele indokolta. Azok, akiknek az otthona banki vagy más hátralék miatt veszélybe került, sürgős segítségre szorulnak, esetükben azonnali segítségre van szükség – mondta Rétvári Bence.

A politikus kiemelte: a családi csődvédelem intézménye az önkéntesség elve alapján működik majd. A család csak akkor élhet a lehetőséggel, ha tartozásának együttes értéke nem haladja meg a vagyon, a jövedelem kétszeresét. A magánszemélyek mindenféle tartozás leküzdésére igénybe vehetik a csődvédelmet. Ez a lehetőség azok előtt is nyitva áll majd, akiknek az ügyében már megindult a végrehajtás. A procedúrába bekapcsolódhatnak a kezesek, az adóstársak és más kötelezettek is.

A bírói döntés meghatározza majd, hogy a magánszemély, a család különféle bevételeit miképpen kell felosztani a hitelezők között. Amennyiben az adós öt éven keresztül betartja a megállapodásban, a bírói határozatban foglaltakat, akkor a folyamat végén mentesülhet adósságainak bizonyos részétől.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Világelső a Lego szélturbinája
Budapest - Az elmúlt négy évben a Lego hatmilliárd dán koronát fektetett szélerőművekbe. tovább »
Szijjártó: Magyarországnak és Szlovákiának is érdeke a két ország közötti infrastrukturális összeköttetések javítása
Pozsony - Az egyre keményebb világgazdasági versenyben Magyarországnak és Szlovákiának is alapvető gazdasági [...] tovább »
Tőke, vagy termelőeszköz a föld?
Debrecen - Hogyan vizsgálják a hazai pénzintézetek az agrárvállalkozások hitelképességét és milyen szempontok [...] tovább »
A gazdák érdekeit képviseli
Budapest, Nyíregyháza - Nem feledi a régi kollégákat, az új pozíció nagy megtiszteltetés számára. Interjú [...] tovább »
Bezárhatnak a falusi boltok
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem tudják kitermelni dolgozóik megemelt minimálbérét a [...] tovább »
Mészhidrát-gyártó üzemet adtak át Miskolcon
Miskolc - Átadták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, mostani nevén HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Kádár idején jobb volt”
Miskolc - Feltettük kérdéseinket, Aranyosi Péter „tolmácsolta”, a Dinamo Kijev profija, Kádár Tamás [...] tovább »
Shogun SE: tatamin a legkisebbek is
Debrecen - Vácrátóton, a III. Rátót Kupán versenyeztek a közel múltban a debreceni Shogun SE karatékái. tovább »
Everest-expedíció – Klein Dávid feladta
Budapest - Suhajda Szilárd után Klein Dávid is visszafordult a Mount Everestről a 8848 méteres csúcs elérése [...] tovább »
Ez sem kevés, de lehetne több is
Nyíregyháza -  Végig vezetve nyerte meg a pénteki, Győr elleni meccsét a Nyíregyháza Blue Sharks, amely az NB I [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Minden szombati döntőben lesz magyar hajó
Szeged - Minden szombati döntőben lesz magyar hajó a szegedi kajak-kenu világkupán: a péntek délutáni [...] tovább »
Evezős Eb – Három magyar egység a középdöntőben
Budapest/Racice - A pénteki elő- és reményfutamokból három magyar egység tudta kiharcolni a középdöntőbe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása