Frissítve:

Nagyszabású tudományos fórum

Nagyszabású tudományos fórum
Szeptember 15-én és 16-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen zajlik a Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) tizenegyedik vándorgyűlése.

hiba beküldése

Idén Nagyváradon tartja vándorgyűlését – szám szerint a tizennegyediket –a Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT). „Főként azért érte Nagyváradot ez a megtiszteltetés, mert a tavaly megalakult Partiumi Területi Kutatások Intézetét (PTKI) az idén felvették az MRTT tagszervezetei közé”, mondta csütörtök délelőtt az esemény megkezdése előtt a Bihari Naplónak a házigazda Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a PTKI vezetője. Szilágyi Ferenc hozzátette, hogy több mint száz egyetemi tanár, kutató jött el erre az eseményre, amelyen mintegy kilencven előadás hangzik el. Szilágyi Ferenc kifejtette: „ez az első olyan lehetőségünk, hogy ezeknek a kutatóknak bemutassuk a Partiumot, és meg is tapasztalják, mit jelent Nagyvárad, milyen életérzés partiuminak lenni. Mivel ezek azok az emberek, akik a kárpát-medencei térben meghatározzák a regionális gondolkodást, ezért számunkra ez az esemény alkalmat jelent arra, hogy fogadják be a Partiumot a kárpát-medencei nagyrégiók sorába. Tapasztalataim szerint ugyanis bár a Bánságot és Partiumot is elfogadják, de nem tulajdonítanak nagy jelentőséget ezeknek a régióknak. Ezzel a vándorgyűléssel próbáljuk a magyar regionalisták tudományos társaságába bevinni a Partiumot, mint régiót, hogy legyen ott a köztudatban” – fogalmazott Szilágyi Ferenc.

Partiumban, Partiumért

A kétnapos rendezvénysorozat csütörtök délelőtt fél tízkor az MRTT közgyűlésével kezdődött, majd könyvbemutatókkal folytatódott. Maga a vándorgyűlés kora délután vette kezdetét, melynek fő témája a kis-, és középvárosok szerepe a területi fejlődésben. Csütörtökön a délután folyamán hangzottak el a plenáris előadások, este díjkiosztó ünnepségre került sor, majd a házigazdák által szervezett Partium-est következett. A mai nap folyamán tizenkét szekcióban hangzanak el előadások.

A vándorgyűlésről és magáról az MRTT-ről annak elnöke, Rechnitzer János, egyetemi tanár beszélt szerkesztőségünknek, elmondva, hogy „a Magyar Regionális Tudományos Társaság 2003-ban alakult, és célja, hogy a térben zajló társadalmi, gazdasági folyamatokkal foglalkozó szakembereket összefogja, egy olyan keretet teremtsen, amelyben ezek a szakemberek egymással kommunikálnak, és megismerik a legújabb kutatási eredményeket. Az alapító elnöknek, Horváth Gyula professzornak volt egy nagyon szép elve, hogy ezt a társaságot a határon túlra is kiterjesztette, így erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, felvidéki tagozataink is vannak. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen megalakult a partiumi kutató központ, és mi segíteni kívánunk a partiumi barátainknak, hogy kutatásaikat jobban tudják integrálni a hazai és nemzetközi folyamatokba”. Az elnök hozzátette: az a tény, hogy az MRTT Nagyváradon tartja vándorgyűlését jelzésértékű ebben a vonatkozásban.

Pap István



További hírek a ERDON Helyi hírek kategóriából
Krizmaszentelési mise volt a Székesegyházban
Nagycsütörtök délelőtt Böcskei László püspök ünnepi szentmisét mutatott be a Székesegyházban. A liturgia [...] tovább »
Ismét téma volt a repülőtér
A keddi, e havi rendes megyei tanácsülésen az egyik előterjesztés egy olyan, költségvetésen kívüli, 100.500 [...] tovább »
Növelték az egészségügyi stratégiai projekt költségvetését
A keddi, rendes havi megyei tanácsülésen két előterjesztés is az Interreg V-A Románia-Magyarország Program IP [...] tovább »
Bővítenék a megyei gázellátást
A Bihar Megyei Tanács közgyűlésén „csont nélkül” átment egy olyan napirendi pont, mely arra vonatkozott, [...] tovább »
Zarándoklat Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúra
Zarándoklatot szerveznek a 2019. június 8-i, szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúra (ez nem a pápalátogatásra [...] tovább »
Szennyvíz a Pecében
Ahogy arról pénteki lapszámunkban (Bihari Napló) beszámoltunk, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság munkásai, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magabiztosan nyert a Renegades
Miskolc - Lejátszotta második meccsét is az idei, 2019-es bajnokságban a har­mad­osztályban, a divízió II-ben [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Körmendi siker a felsőházban
Budapest - Az alapszakaszgyőztes Körmend hazai pályán legyőzte a Pécsi VSK-t csütörtökön a férfi kosárlabda [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Sopron az elődöntőben
Budapest - A címvédő Sopron Basket magabiztos győzelemmel kezdte meg a női kosárlabda NB I elődöntőjét, [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nyert a Siófok
Budapest/Siófok - A Siófok győzött otthon a női kézilabda NB I-ben, miután a második félidőben a maga javára [...] tovább »
Miskolci erszénylabda: nem kamu, kama
Miskolc - Az egyedülálló játék, amit Miskolcon sporttá fejlesztenek. tovább »
Gratulált a sportszerű ellenfélnek
Alsóvadász - Az alsóvadásziak futballistája, Kiss József öt gólt ért el a legutóbbi bajnokin. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása