Frissítve:

Nagyszabású gálakoncerttel zárult a Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny

Budapest, 2014. szeptember 13., szombat (MTI) – A díjazottak – köztük a megosztott második helyen végző Szabó Ildikó – és a Kovács János által vezényelt MR Szimfonikusok nagyszabású gálakoncertjével zárult szombat este a Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny a Zeneakadémián.

hiba beküldése

A díjak átadása és a hangverseny előtt Marta Casals Istomin, Pablo Casals özvegye, a zsűri társelnöke köszöntötte a versenyzőket és a közönséget. Felidézte, hogy férje szívében mindig is különösen kedves helyet foglalt el Magyarország és magyar zene. A legendás csellista többször járt Magyarországon, és még idős korában is alkalmat kerített rá, hogy a klasszikus muzsika mellett autentikus magyar népzenét is hallgathasson – mesélte.

Onczay Csaba Kossuth-díjas csellista, a zsűri másik társelnöke köszöntőjében kiemelte: a budapesti verseny rangját jelzi, hogy ilyen nagyszámú jelentkezőt vonzott annak ellenére, hogy két másik rangos csellóversennyel egy időben tartják. (Köztük az egyiket, a müncheni ARD csellóversenyt idén Várdai István nyerte meg.) A fiatal csellistákat inspirálva felidézte, mit válaszolt a 90 éves Pablo Casals, amikor megkérdezték tőle, miért gyakorol még: “mert úgy érzem, hogy még fejlődhetek”.

A díjakat a zsűri két társelnöke, valamint a versenyt szervező Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója, Szamosi Szabolcs adták át a legjobbaknak: első helyen a dél-koreai Mun Taeguk végzett, a megosztott második helyet Szabó Ildikó és a lengyel Thomas Daroch szerezte meg, harmadik pedig a kolumbiai Santiago Canón-Valencia lett.

A fő díjak kiosztása után a döntőbe jutott hét fiatal csellista számos további különdíjat és két közönségdíjat vehetett át.
A győztes Mun Taeguk meghívást kapott a 2015-ös Budapesti Tavaszi Fesztiválra, felléphet a Savaria Szimfonikus Zenekarral, és a Bartók Béla Emlékház is visszavárja Budapestre. A második helyen végző Thomas Daroch a 2015/16-os szezonban a Zeneakadémia színpadára léphet, de várja a Művészetek Palotája, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a debreceni Kodály Filharmónia is.

A szintén második helyen végző Szabó Ildikó a Zempléni Fesztivál vendége lesz jövő augusztusban, az MR Szimfonikusok is várja a 2015/16-os évadban, emellett meghívást kapott az Óbudai Társaskörtől, a Duna Szimfonikus Zenekartól, a ProKultúra Soprontól, a Miskolci Szimfonikus Zenekartól és a Kodály Zenepedagógiai Intézettől, a Fideliótól pedig egymillió forintos médiatámogatásban részesült. Szintén ő vehette át a döntőn jelenlévők közönségdíját.

A harmadik helyen végző Santiago Canón-Valencia a Szegedi Szimfonikus Zenekar meghívását vehette át, míg a hétfős döntő további résztvevői közül a francia Clara Pouvreau-t az Új Magyar Kamarazenekar várja, Kokas Dóra pedig a Bartók Rádió közönségszavazásának nyerteseként koncertmeghívást kapott a rádiótól, továbbá szintén átvehette a Fidelio azonos összegű médiatámogatását.

A díjátadók utáni gálakoncerten az első három helyen végzők léphettek fel. A hangverseny első felében Santiago Canón-Valencia Popper Dávid Die hohe Schule des Violoncellospiels, valamint Tündértánc című műveit adta elő Homor Zsuzsanna zongoraművész közreműködésével, Szabó Ildikó Beethoven C-dúr szonátáját játszotta Lajkó István zongorakíséretével, Thomas Daroch pedig Chopin g-moll szonátáját mutatta be Kovalszki Mária zongorajátéka mellett. A gálakoncert második felében a verseny győztese, Mun Taeguk a döntőre választott művét, Schumann a-moll gordonkaversenyét adta elő a Kovács János által vezényelt MR Szimfonikusok kíséretével.

A világ 38 országából 157 fiatal csellóművész jelentkezett a Filharmónia Magyarország által szeptember 4. és 13. között megrendezett nemzetközi versenyre, közülük végül 94-en jelentek meg az első fordulón, 15-en jutottak tovább a középdöntőbe, majd 7-en vehettek részt a döntőben.

A jelentkezők között 18 magyar versenyző volt, emellett nagyon sokan érkeztek Dél-Koreából, Japánból és Franciaországból, de vártak fiatalokat Venezuelából, Üzbegisztánból és Litvániából is.

A nagy múltú Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorában utoljára 10 éve került sor a csellóra.

– MTI –



További hírek a Zene kategóriából
Énekek a „Vadvilágból”
Debrecen – Koncz Zsuzsa adott koncertet hétfőn a Kölcsey Központban, legutóbbi, Vadvilág című [...] tovább »
A Foo Fighters húsz év után júniusban visszatér Budapestre
Budapest - Húsz év után visszatér a magyar fővárosba a Foo Fighters. A Dave Grohl által vezetett világhírű [...] tovább »
Oscar-díj – Az amerikai filmakadémia visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését a hangkeverés kategóriában
Los Angeles - Visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését hangkeverés kategóriában az amerikai [...] tovább »
Videó: Megszületett a Bad Habit első magyar nyelvű saját száma
Debrecen - A debreceni zenekar teljesen új és egyben első, magyar nyelven íródott szerzeménye videoklippel együtt [...] tovább »
Jótékonysági hangverseny szólt a Múzsák Kertjében
Miskolc - Múzsák Kertje – így hívják azt az emlékhelyet, melyet 2009-ben hoztak létre a Múzsák Kertje [...] tovább »
Alsósok énekeltek népdalokat Kazincbarcikán
Kazincbarcika - Alsós diákok énekétől volt hangos Kazincbarcikán az Ádám Jenő Tag­iskola aulája február 22-én. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Második helyen zárták az alapszakaszt a csengeri futsalosok
Csenger - Erősen benne volt a pakliban, hogy Majoros Péter, vagyis a műsorvezető-rapper, Majka, illetve a hűséges [...] tovább »
Horváth Ferenccel kezdte a hetet a DVTK
Miskolc - A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának bajnoki évkezdete után nem repesnek a piros-fehérek. tovább »
Jégkorong MOL Liga – Az Újpesttel küzdenek a miskolciak az elődöntőben
Budapest/Debrecen/Miskolc, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Jól halad a veszprémi Palmarsson felépülése
Budapest - Jól halad a Telekom Veszprém izlandi kézilabdázója, Aron Palmarsson felépülése. tovább »
Tolnai Tibor remekelt a bowlingdöntőben, meg is nyerte
Debrecen - Országos versenyeken képviselte Debrecen színeit a Cívis Egyesület két versenyzője. Ábrók Andrea a [...] tovább »
Benkó Barbara harmadik lett egy kiemelt hegyikerékpáros versenyen
Budapest - A hegyikerékpáros Benkó Barbara szakaszgyőzelme után harmadikként zárt összetettben a ciprusi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása