Frissítve:

Nagykövetek visszahívását kéri a litván kormány az azeri-örmény konfliktussal kapcsolatos kijelentéseik kiszivárgása miatt

Vilnius, 2013. augusztus 29., csütörtök (MTI) – Az ország Azerbajdzsánban és Magyarországon akkreditált nagyköveteinek visszahívását kérte a litván kormány szerdán az örmény-azeri konfliktussal kapcsolatban magánvéleményként tett, de nyilvánosságra került kijelentéseik miatt.

hiba beküldése

A litván és azeri sajtóban megjelent – a balti BNS hírügynökséget is idéző – közlések szerint Arturas Zhurauskas bakui és Renatas Juska budapesti litván nagykövet július elején folytatott le több telefonbeszélgetést a témában, és ezek felvétele felkerült a YouTube videomegosztó portálra is. Mindeddig nem bizonyosodott be, hogy nem hamisítványokról van szó, és azt sem lehet tudni, hogy kik álltak a kiszivárogtatás mögött.

A litván belpolitikában elsősorban az okozott vitát, hogyan kerülhettek ki a beszélgetések az internetre. Linas Linkevicius külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a két magas beosztású diplomata elveszítette az ország vezetőinek bizalmát, ezért haza kell térniük. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a kiszivárgott beszélgetéseknek nemzetközi következménye nem lesz, azok nem tartalmaztak jogellenes vagy sértő kijelentéseket. Hangoztatta azt is, hogy a történtekből le kell vonni a megfelelő következtetéseket az érzékeny témák körültekintő megvitatásának, illetve a kommunikációs eszközök biztonságosabbá tételének területén.

Az ügyben a parlament külügyi bizottsága is meghallgatást tartott, majd a kormány foglalkozott az esettel. A parlamenti bizottság nem támogatta a visszahívást, ennek a testületnek ugyanakkor csak véleménynyilvánítási jogköre van.

Az Azerbajdzsánban dolgozó Zhurauskas már a történtek után beadta lemondását.

A magyarországi nagykövet, Juska nem mondott le, de mandátuma hamarosan lejár.

A litván törvények szerint az államfő dönt a nagykövetek kinevezéséről és visszahívásáról.

Ebben a félévben Litvánia tölti be az EU soros elnökségét.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel Új-Zélandon
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel az új-zélandi Waiparában. tovább »
Ellopták az 1,8 milliárdot érő aranyvécét
Maurizio Cattelan alkotását, a 18 karátos aranyból készült vécékagylót alig két nappal azután lopták el, [...] tovább »
Facebook nélkül öt napig
Öt napig kapcsolódhat ki ingyenesen 2000 méteres magasságban az a tíz ember, akit egy nemzetközi pályázaton [...] tovább »
A Dorian hurrikán várhatóan példátlan áradásokkal csap le az amerikai keleti partokon
Várhatóan minden eddiginél nagyobb áradásokkal csap le a Dorian hurrikán csütörtökön az Egyesült Államok [...] tovább »
Romokban a Bahamák több szigete, humanitárius válság fenyeget
A meggyengült Dorian hurrikán már Florida felé halad, de a Bahamák több szigetén helyi tisztségviselők és [...] tovább »
Németország is segítséget ajánl az amazóniai erdőtüzek oltásához
Németország is felajánlja segítségét Brazíliának az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása