Frissítve:

Nagy Endre és a Debreceni drift!

Debreceni Drift Debreceni Drift - © "Talbotos"
Beszélgetés Nagy Endrével a Debreceni Amatőr drift verseny előtt.

hiba beküldése

A Debreceni Amatőr drift verseny 2014. 2. fordulója lesz augusztus másodikán, ahol te is részt veszel. Éles mezőnyben, mint versenyző teszed tiszteletedet. Mit vársz ettől a versenytől? Mit jelent számodra a Drift mint autósport? Ha már drift verseny, mesélnél magadról, mint drift versenyzőről?

Épp kamion turbó csere közben ért a felkereséses e-mail Romániában. Jelenleg kamionozom, és mellette szabadidőmben driftelgetek.

– Új szervizcsapattal vágtam neki az idei szezonnak, és mivel a megrendelt drift futóművem nem készült el, ezért az első debreceni driftnek a tavalyi fejlesztéssel vágtam neki. Aminek az lett a következménye, hogy a 3. helyért folytatott csatában kiszakadt a GL-szem, amit nem tudtunk orvosolni, de így is megkaptuk a legjobb szervizcsapatnak járó kupát. Maradt a 4. hely, közel 40 indulóból. Köszi, srácok!

– A Nyíregyházi KZ Invest kupán is indultunk a gőzt levezetni, kicsit szórakozni, csak keresztbe.

A Máriapócsi Retro drift kupára keményen készültünk, de sajnos idő hiányában nem tudtuk letesztelni az újonnan bekerült saját tervezésű driftfutóművet (“endyfab” a wisefab után szabadon).

Szombaton, a teszten kiderült, nem tökéletes, sokat kell gépészkedni vele, de már nem volt időnk állítgatni.
Bejutottam top8-ba, a top4-be, aztán besötétedett, ezért másnap reggel lett lefutva a top4 futam. A második körben a túlságosan nagy kormányszög miatt megterhelt csonkállvány eltört ezért kiestem, és maradt a 4. hely.

– Jelenleg is nagy erőkkel folyik az autó felkészítése a versenyre. Köszi Póni, Csacsi, Dani! De nagyon sokat segítenek a kollegáim is a szállítás leszervezésében, alkatrész beszerzésben és hogy ki ne fogyjon a sör.

– Köszi “Collegu“: “Barkács, Matyi, Jimmy, Kiscsákány, Misi, Jani, Rekedt kutya és a többiek, akik úgy segítettek pócson hogy azt se tudtam ki kicsoda. Köszi!

Más szponzor egyelőre nincs, de ha lesz eredmény, hátha felfigyel valaki. A debreceni driften jó kis családias a légkör, jó a hangulat, azért szeretünk oda járni.

– Drift és én? Néha magázódunk, nagyon költséges sport lett. Az első pócsi versenytől kezdve jelen vagyok a drift versenyeken, de ütőképes autó nélkül nehéz eredményt elérni. Saját zsebből nagyon nehéz, de próbálkozunk, és sokat segít a fiúk lelkesedése is.

Persze az állandó segítségről se feledkezzünk meg, Alex és az élettársam aki “engedi” hogy a hobbimra költsek. Köszi!

– 2015? Összeálljon egy ütőképes autó, és végigmenni a bajnokság versenyein műszaki hiba nélkül.
Szurkoljunk a „Talbotos”-nak közösen augusztus másodikán Debrecenben, a Vámospércsi úton. (volt Anita Transz telep).

– Hajósi Miklós –

 



További hírek a Autó - Motor kategóriából
Német Nagydíj – Verstappen révén délután is a Red Bull volt a leggyorsabb
Budapest/Hockenheim - Max Verstappen, a Red Bull Racing holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Német [...] tovább »
Vaspapucsosok nemzetközi mezőnye a nagyhalászi oválon
Nagyhalász - A tavaly csapatbajnoki címet szerzett motorosok is indulnak szombaton. tovább »
OGY – Módosult a Btk. a veronai buszbalesettel összefüggésben
Budapest - Büntetendő lesz a jogellenesen átalakított személyszállító járművek vezetése, és a hivatalos [...] tovább »
Német Nagydíj – Ricciardo nyerte az első szabadedzést, vasárnap a mezőny végéről rajtol
Budapest/Hockenheim - Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Német [...] tovább »
Kétévente visszatér Németországba a száguldó cirkusz
Két hét pihenést követően a Forma–1-es csapatok ismét egy dupla hétvégés megmérettetés elé néznek. tovább »
Teherautókat és buszokat ellenőriz a rendőrség a jövő héten
Budapest - Teherautókat és buszokat ellenőriznek a rendőrök a jövő héten - közölte a rendőrség pénteken [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Öttusa Eb – Négyből három magyar jutott döntőbe a férfiaknál
Székesfehérvár - A négy magyar induló közül három - Marosi Ádám, Demeter Bence és Regős Gergely - jutott be [...] tovább »
Vízilabda Eb – Oroszország legyőzte Romániát
Budapest/Barcelona - Az orosz válogatott öt góllal legyőzte Románia együttesét a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Bükkábrányi Bányász SCE: Felléphet a harmadikos bajnokcsapat a második vonalba
Bükkábrány, Miskolc - A Bükkábrányi Bányász SCE nyerte a Dél-­Borsod csoportot. tovább »
Öttusa Eb – Kasza otthonról szurkol
Budapest/Székesfehérvár - Nem a helyszínen szurkol a társainak Kasza Róbert, aki sérülés miatt kénytelen [...] tovább »
Triatlon Eb – Tóth Tamás hatodik, Bragmayer Zsanett tizedik
Budapest/Tartu - Legjobb magyarként a férfiaknál Tóth Tamás a hatodik, a nőknél Bragmayer Zsanett a tizedik [...] tovább »
2Rule-ban a Diósgyőr is
Miskolc - Nemzetközi felszerelésről magyarra váltottak a piros-fehérek. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása