Frissítve:

Nagy Decemberi Borárverés: a nemes nedű és a nemes cselekedet találkája

Dr. Barkóczi István (balról), Demeter Ervin és dr. Hajdú László az árverésre váró tételekkel Dr. Barkóczi István (balról), Demeter Ervin és dr. Hajdú László az árverésre váró tételekkel - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A Nagy Decemberi Borárverésen jó 2 millió forint gyűlt össze a Miskolci Autista Alapítvány támogatására.

hiba beküldése

Szívet-lelket melengető hangulat és az árverések bizsergető izgalma. Ez a két érzés keveredett a megyei kormányhivatal nagytermében, amely kedd délután nem hivatalnokokkal, tárgyalófelekkel telt meg, hanem a Demeter Ervin megyei kormánymegbízott által kezdeményezett Nagy Decemberi Borárverés résztvevőivel, azaz a jó borok kedvelőivel, nemes lelkű adakozókkal. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Decemberi Borárverés a nemes nedűk és a nemes cselekedetek találkozója volt. Ismét… Mert nem ez volt az első Nagy Decemberi Borárverés. És a tavalyi siker jelezte, hogy valóban egy szívet-lelket melengető és izgalmas kezdeményezés volt, amit Demeter Ervin kormánymegbízott életre hívott.

„Kettős volt a célom, amikor kitaláltam ezt a borárverést még tavaly. A legeslegfontosabb az volt, hogy segíthessünk, és jó helyen tegyük azt. Másodsorban pedig az sem mellékes, hogy a borkultúra nagyobb teret nyerjen mind a hétköznapjainkban, mind az ünnepeinken. Ráadásul egy igazi árverés a licitálás nyüzsgésével egy igazán érdekes, izgalmas és egyben ünnepélyes esemény is. Ilyenkor, a várakozás, az advent idején…”

borarveres-04-aj

Hagyománnyá fejlődik

„Szeretném, ha a Nagy Decemberi Borárverés egy hagyományos eseménnyé válhatna, ahol a borbarátok találkozhatnak, és nem utolsósorban ritka és érdekes borokra tehetnek szert. Magam is bortermelő és -gyűjtő lévén jól tudom, hogy minden ilyen esemény új híveket is szerezhet a borkultúra világának” – mondta Demeter Ervin.

Az idei árverés, csakúgy, mint tavaly, jótékonysági célokat szolgált. A bevételt, amely – mint jó másfél óra elteltével kiderült – meghaladja a 2 millió forintot (egészen pontosan 2 millió 3 ezer forint), a Miskolci Autista Alapítvány támogatására költik.

borarveres-08-aj

Jókor jött a segítség

Szalkainé Haraszti Krisztina, a Miskolci Autista Alapítvány kuratóriumi elnöke örömmel vette tudomásul a céljaik elérését segítő összeget. Elmondta, hogy az alapítvány 1992-ben jött létre, hogy az akkor nagyon méltatlan helyzetben lévő autista fiataloknak oktatási-nevelési intézményt hívjanak életre.

„Az alapítvány most ünnepli negyedszázados fennállását, és ma már nagyon kiterjedt szolgáltatást tudunk nyújtani az autistáknak. Nagyon hálásak vagyunk a felajánlott összegért, amiből intézményünk fűtési rendszerét szeretnénk korszerűsíteni” – árulta el.

borarveres-10-aj

Pénzben is mérhetően

Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője – civilben mádi bortermelő – vezetésével 37 tételben száznál több palacknyi bor „került kalapács alá”. Legmagasabb áron a Mádi Kör borválogatása és két palack Toscanában termett bor kelt el 150 ezerért, illetve 120 ezerért. Meg kell említeni egy palack 1959-es Tokaji Aszút, amelyért 100 ezer forintot fizettek. Az árverésen különösen értékes borok keltek el. Egyrészt a kormánymegbízott személyes felajánlásaként, saját gyűjteményéből és további támogatóktól. A „mádiakhoz” idén dr. Hajdú László és dr. Barkóczi István is csatlakozott felajánlásaival.

– Szaniszló Bálint –



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak
Budapest - Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben [...] tovább »
Turizmus Summit 2018 – Orbán: a turizmus az egyik legsikeresebb ágazat, mert az ország biztonságos
Budapest - Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik [...] tovább »
Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben
Berlin - Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - [...] tovább »
A csoda magában a betegben van
Miskolc - Hogyan szabadulhatunk meg a függőségünktől? Valójában soha, de lehetünk józanok. Interjú: dr. [...] tovább »
Lőfegyvert foglalt le a TEK Miskolcon
Miskolc - Több lőfegyvert foglalt le egy miskolci férfitól a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ műveleti [...] tovább »
PM: az Ifjúsági garancia program kedvező a fiataloknak
Budapest - Az Ifjúsági garancia programban lévő képzési lehetőségek kedvezőek a fiatalok számára, segíti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
U21-es Eb-selejtező – A csoport negyedik helyén zártak a magyarok
Budapest, Felcsút - A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott Törökországtól az Európa-bajnoki [...] tovább »
Gyerekekkel tölti fel a déli kanyart a Juventus
Budapest, Torino - A fanatikus szurkolócsoportok tagjai helyett gyerekekkel tölti fel az Allianz Stadion déli [...] tovább »
Megyei női focibajnokság
Miskolc - Megyei női csökkentett pályaméretű (kispályás) labdarúgó bajnokság, az 5. forduló eredményei: tovább »
EPAS-értekezlet – Szabó Tünde a gyermekjogok védelméért emelt szót
Budapest, Tbiliszi - Jogaik gyakorlása szempontjából az egyik leginkább támogatásra szoruló csoport a gyermekeké [...] tovább »
Az U21-esek sikere a röpis derbin
Miskolc - A női röplabda NB II Keleti csoportjának 3. fordulója keretében, vasárnap Miskolcon, a Földes Ferenc [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Sima meccsen nyert a Békéscsaba
Budapest, Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba házigazdaként 3-0-ra legyőzte a Slávia EU Bratislava csapatát a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása