Frissítve:

MVM: néhány hónapon belül zárul az E.ON-ügylet

Budapest, 2013. augusztus 15., csütörtök (MTI) – Néhány hónapon belül lezárulhat az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. megvásárlása – erősítette meg az MTI érdeklődésére az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. csütörtökön.

hiba beküldése

A társaság írásos válasza szerint az MVM részben saját, részben külső forrásból finanszírozza az ügyletet, ám nem részletezték, hogy milyen arányban. A vételár utalására a tranzakció zárásakor kerül sor.

Az MVM csütörtöki közgyűlése Horváth Pétert nevezte ki a földgáz divízió vezérigazgatójává. A társaság erről szóló közleménye szerint az MVM közgyűlése a vállalatcsoport földgázüzletágának jelentős növekedésére tekintettel úgy döntött, hogy önálló vezérigazgatót bíz meg a tevékenység irányításával. Baji Csaba elnök-vezérigazgató a továbbiakban az MVM alaptevékenységéhez, a villamosenergia-termeléshez kapcsolódó területeket irányítja, és az igazgatóság elnökeként továbbra is a társaságcsoport első számú vezetője.

Az MVM az MTI-t arról is tájékoztatta, hogy a társaság közgyűlése augusztus 29-én és szeptember 13-án is ülésezik az E.ON ügylettel kapcsolatban. Válaszuk szerint az adásvételi megállapodásban foglalt rendelkezések a felek kötelezettségeit fogalmazzák meg a záráskori teendők és a tranzakció tárgyában. Tekintettel arra, hogy a szerződést az MVM Zrt. közgyűlése fogadta el, bármilyen módosításhoz a közgyűlés jóváhagyása szükséges, ezért szerepel a közgyűlések napirendjén. Ezek a lehetséges módosítások azonban érdemben nem befolyásolják az ügyletet, kizárólag technikai jellegűek, csak a napi operatív munkát rögzítik.

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója 2012. november 30-án írt alá szándéknyilatkozatot az E.ON csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek az MVM-re történő átruházásáról. A miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan akkor kiemelte: Magyarország energiapolitikájában a tartós ellátásbiztonság megteremtésére törekszik, ennek megfelelően érdekelt abban, hogy az állami MVM csoport révén tevékenységét a földgáz-kereskedelem területén bővítse és a földgáztárolás területére is kiterjessze.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2013. március 28-án írta alá az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló megállapodást. A cég közgyűlése a szerződés megkötése előtt jóváhagyta a parafált dokumentumot, amelynek értelmében a vételár megközelítőleg 870 millió euró.

A kabinet számításai szerint megtérülő beruházásról van szó – mondta Fónagy János, a fejlesztési minisztérium parlamenti államtitkára egy áprilisi sajtótájékoztatón, s egyben nemzetbiztonsági és energiafüggetlenségi szempontból is felbecsülhetetlen értéknek nevezte a földgázipari érdekeltséget.

Az idei költségvetést kétszer is módosította a parlament az E.ON magyarországi gázüzletágának megvétele miatt. Legutóbb – idén márciusban – az E.ON földgázipari érdekeltségének megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét változtatták meg. Eszerint az adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségek 80 százalékának, de összesen legfeljebb 256 milliárd forint megfizetéséért vállal garanciát az állam készfizető kezesként az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mint vevő számára.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: „Kénytelen leszek elmenni Magyarországra, mert ez a kaja hihetetlen!” – Amerikai fiatalok először esznek gulyáslevest
Paprikás csirkét, rakott káposztát, palacsintát, rakott krumplit és gulyáslevest tettek amerikai huszonévesek [...] tovább »
Baktériumokat rejtenek használati tárgyaink
Budapest - A Zewa összeállította a legtöbb baktériumot hordozó hétköznapi tárgyak listáját. tovább »
Krimibe illő „tekes” akció Miskolc belvárosában
Miskolc - Sokan azt hitték, egy akciófilmet forgatnak Miskolcon, pénteken nem sokkal dél után. tovább »
Kiváló magyar élelmiszer védjegyeket adtak át az OMÉK-on
Budapest - Kiváló magyar élelmiszer védjegyeket, OMÉK Élelmiszer díjakat és OMÉK Helyi termék díjakat, [...] tovább »
Korszerűsítik az óvodát a szabolcsi Demecserben
Demecser - Negyedmilliárd forint állami forrásból bővítik és korszerűsítik az óvoda épületét a [...] tovább »
Meg tudja oldani a legjobb barát halálának rejtélyét?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egy téli napon John holtan találta a barátját a házában. Kihívta a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szárnyalnak a sajóbábonyiak
Miskolc, Sajóbábony - A megyei I. osztályú pontvadászatot százszázalékos teljesítménnyel az SVSE gárdája vezeti. tovább »
Kettesfogathajtó-vb – Hölle Martin és a magyar csapat vezet a díjhajtás után
Budapest/Lipica - Egyéniben Hölle Martin áll az élen, csapatban a magyarok vezetnek a díjhajtás után a [...] tovább »
Innen már nehéz lesz
Nyíregyháza - Az azerbajdzsáni szervezők nem álltak a helyzet magaslatán, a női röplabda Európa-bajnokság [...] tovább »
Női röplabda Eb – Parádés nyitómérkőzés, egy órát csúszik az azeri-magyar
Baku - Kiváló mérkőzéssel és kis híján bombameglepetéssel indult Azerbajdzsánban a női röplabda [...] tovább »
Vb-selejtezők – Bernd Storck tizenkét légióst hívott meg
Budapest - Bernd Storck szövetségi kapitány tizenkét légióst hívott meg a magyar labdarúgó-válogatottba, amely [...] tovább »
Kosárlabda – Az Alba Fehérvár szeretné megvédeni bajnoki címét
Székesfehérvár - Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata megvédené címét a jövő héten rajtoló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása