Frissítve:

MVLC: Négygólos előnnyel mennek a oroszországi visszavágóra az Európa Kupában

Érdekes, izgalmas és látványos meccset játszottak a csapatok Érdekes, izgalmas és látványos meccset játszottak a csapatok - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Az Európa Kupa negyeddöntőjének első felvonását szerdán este vívta a PannErgy-MVLC.

hiba beküldése

A férfi Európa Kupa ezen szakaszában már csak négy olyan csapat harcol, amelyek az előző körökből sikeresen továbbjutottak, illetve hozzájuk érkezett a Bajnokok Ligája rájátszásának négy vesztese.

mvlc-volgograd-02-aj

A miskolciak a korábban megtartott sorsolás alkalmával a BL-től búcsúzott orosz Volgográdot kapták riválisnak, és nemzetközi formájuk alapján egyáltalán nem tűntek esélytelennek, még ha a Spartaknak nagyobb is a rutinja ezen a téren, mi több, meg is nyerte ezen sorozatot 2014-ben. A házigazdák egy fővel bővültek a bajnoki szerepléshez képest, hiszen az ott eltiltott amerikai légiós, Bowen fürdőnadrágot húzhatott. Ugyanakkor kimaradt a még mindig sérült Vadovics, és mivel a jegyzőkönyvbe mindössze 13 fő neve írható be (két kapus, tizenegy mezőnyjátékos), a vezetőedző, dr. Sike József döntésének értelmében Jakab is csak kívülről követhette az összecsapást.

mvlc-volgograd-12-aj

Bowen-tripla

Misic kihasználta az első előnyt, (1-0), Yurchik löketét azonban Csoma fogta. Csoma utána is hárított, pedig Ruday jó közel volt vele szemben. A második emberfórt Berta váltotta gólra (2-0), Andryukov szabaddobásból nagyon elnézte a miskolci kaput. Az oroszok csak távolról próbálkoztak ekkor, de nagyon rosszul céloztak. Ashaev tisztán maradt, ám Csoma jól olvasta a gondolatait, Fedorov viszont Kuzmenkoval szemben tehetetlen volt (3-0). Az oroszok kihagyták első előnyüket, nem voltak formában támadásban. Az MVLC annál inkább, Bowen büntetőből alakította a meccset 4-0-ra, a Volgográd második 6 az 5 elleni felállását is elrontotta.

A második negyedet Dőry „blokkos” lökete kezdte, ez előnyben volt, és a miskolciak a következőt sem játszották ki jól. A kék sapkás vendégek tíz perc alatt sem tudtak a magyar hálóba találni, a jeget Shaikhutdinov törte meg, aki a léc alá lőtt messziről (4-1). Az ötödik előnyből Bowen vágta a játékszert a jobb alsó sarokba (5-1), a Volgográdnak továbbra sem ment létszámfórban. Nagy Á. az este addigi legszebb gólját érte el (6-1), mintegy 14 perce harcoltak egymással a csapatok. Csoma határozott volt a továbbiakban is, Bowen keze pedig ismét elsült vagy 10 méterről (7-1). Agarkov a sokadik előnyükből betalált (7-2), a ­meccs első felénél semmi gond nem volt miskolci szempontból.

mvlc-volgograd-13-aj

Khalturin felhozta

Egy-egy kimaradt lehetőséggel indult a harmadik felvonás, amelynek a Spartak új kapussal vágott neki. Az MVLC-nél Csoma sziporkázott, vagyis a hazaiaknál semmi sem indokolta a váltást ezen a poszton. Gyönyörű bejátszás után Misic tette a labdát az orosz kapu jobb oldalába (8-2), kezdett nagyon megnyugtató lenni a vezetés. Az oroszok lövőszázaléka gyenge volt, de ez nem kellett, hogy érdekelje a jól játszó Miskolcot. Khalturin mindenesetre szélről eredményes volt (8-3), Fedotov pedig hárított egyet. Kimaradt egy fór, míg Khalturin újra megrázta magát (8-4). Bowen előnygólja nyugtatott (9-4), a remeklő Khalturin bevágott egy ötméterest is (9-5).

mvlc-volgograd-10-aj

A befejezőnegyed kihagyott MVLC-fórral startolt, majd Kuzmenko ment ki ápolásra, mert vérzett a feje. Az első félidei pazar teljesítményétől elmaradt ugyan a PannErgy, de a többgólos vezetés így sem volt veszélyben. Khalturin ahonnan próbálkozott, onnan betalált, ő tartotta mérkőzésben a Spartakot (9-6). Misic volt résen (10-6), majd a cserekapus ellen ítéltek ötméterest, Dőry bevágta (11-6). Bowen messziről engedte el a labdát, újra szép arcát mutatta az MVLC (12-6). Khalturin nem adta fel (12-7), potyogtak a gólok. Az utolsó percben Berta fölé lőtte a labdát büntetőből, Csoma javított az orosz támadásnál, de 1,7 másodperccel a dudaszó előtt Andryukov a félpályáról a „pipába” bombázott (12-8).

Az MVLC végig vezetve megérdemelten győzött, csak azt sajnálhatják, hogy nem hoztak össze nagyobb előnyt a visszavágóra, amelyet december 9-én rendeznek.

– Molnár István –

mvlc-volgograd-19-aj


Jegyzőkönyv

 

PannErgy-Miskolci VLC – Spartak Volgograd (orosz)
12-8 (4-0, 3-2, 2-3, 3-3)

Miskolc, 350 néző. V.: Rak (horvát), Ivanovski (montenegrói).

PannErgy-MVLC: Csoma – Dőry (1), Berta (1), Bowen (5), Misic (3), Milicic (-), Halek (-). Csere: Kuzmenko (1), Hornyák (-), Nagy Á. (1), Sánta (-), Lukács (-). Vezetőedző: dr. Sike József.

Spartak Volgograd: Fedorov – Yurchik (-), Ashaev (-), Andryukov (1), Ruday (-), Kiselev (-), Agarkov (1). Csere: Fedotov (k), Eshkov (-), Sheikin (-), Krug (-), Khalturin (5), Shaikhutdinov (1). Vezetőedző: Vladimir Karabutov.

Gól/emberelőnyből: 5/13, ill. 2/7

Gól/büntetőből: 2/3, ill. 1/1

Dr. Sike József: – Az első felvonás után négygólos előnyünk van.

Vladimir Karabutov: – Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. A visszavágón, otthon, megpróbálunk mindent.




További hírek a MVLC kategóriából
Férfi vízilabda ob I – Az újonc AVUS legyőzte az UVSE-t
Budapest - Vendégként nyert a szombathelyi újonccsapat, az AVUS az UVSE ellen a férfi vízilabda ob I szombati [...] tovább »
Hétvégi országos sportműsor – 46. hét
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Elutasították az MVLC óvását
Miskolc - Huszonegy nap után született döntés a szövetségben az MVLC beadványáról. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Honvéd-siker a halasztott meccsen
Budapest - A Honvéd biztosan nyert a Tatabánya ellen a férfi vízilabda ob I 6. fordulójából mostanra halasztott [...] tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Négygólos előnyben a Miskolc
Budapest/Miskolc - A Miskolc hazai közönség előtt négy góllal legyőzte az orosz Szpartak Volgograd együttesét a [...] tovább »
Ez már nem lesz zsíroskenyérparty: túljutna a BL-ből jött riválison az MVLC
Miskolc - A 2014-es Európa Kupa-­győztes orosz gárda a miskolci pólócsapat szerda esti vendége. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A listavezető Videoton és a második Ferencváros tíz pontra [...] tovább »
„A csapatomat nem érheti szemrehányás”
Debrecen – A DVSC vs. Videoton (2-5) NB I-es mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Marko Nikolics [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása